Consummatum est: vége a Bay-kastélynak, szemünk előtt pusztul Erdély
2020. 07. 03. 16:48:19
Újabb műemléket húzhat ki Erdély a listájáról – az ördögkúti kastélyt immár csak fényképen láthatjuk majd, a román állam gondatlansága, egy nyolcvan évvel ezelőtti szörnyű kegyetlenkedés, a román–magyar megnembékélés összedolgozott, és sikerült nekik az, ami két világháborúnak és egy kommunista diktatúrának nem: a földdel tették egyenlővé Erdély egyik legszebb, legértékesebb neobarokk kastélyát, az ördögkúti (Treznea) kastélyt, Bay Ferenc egykori otthonát.
A hírt a Szilágy Megyei Művészeti és Történelmi Múzeum kutatója, Cocis Horatiu (ejtsd: Kocsis Horáciú) tette közzé saját Facebook-oldalán, ebből lett hír a mainstream sajtóban is. Az ifjú és lelkes kutató nem rejtette véka alá véleményét: szerinte a tudatlanság, a kulturálatlanság és a posztdecemberi nemtörődömség győzött, a 19. századi kastély pedig örökre az enyészeté lett. A kastélyt immár csak fényképről láthatjuk, egy halom tégla maradt belőle, nem több.
„Az Ördögkút központjában látható kastélyt Bay Ferenc földesúr építette a XIX. század közepén. A kastély két szárnyát, a velencei „sóhajok hídjának” mintájára készült átjáró köti össze” – áll a Kastély Erdélyben portálon található leírásban.
Consummatum est
A magyar földesúr egészen 1944 élt a kastélyában, aztán a front közeledtével elmenekült, amire nem kevés oka volt, lévén nyakig benne volt az ördögkúti románellenes mészárlásban – ez utóbbiról kicsit alább írunk, de a történet máig tartó utóhatásai közé sorolható a kastéllyal szembeni attitűd is. A kommunista diktatúra alatt, ahogy az nagyjából Erdély-szerte történt, a kastély a CAP (TSZ, magyarosabban: téesz) tulajdonába került, majd az Állategészségügyi Igazgatóság körzeti felelőse költözött ide (Circumscripţiei Sanitar-Veterinare) és ők 1998-ig maradtak – az épület ezidáig tehát néminemű védelem alatt állt, az azt használók ugyanis tatarozgattak, az sem mellékes, hogy télen fűtötték stb. (A mainstream sajtó állításaival szemben: nem 1990-ben vált gazdátlanná, elhagyatottá!)
Időközben, 1995-ben megszületett a 76. számú törvény, amely a román nép mártír-településeiről rendelkezett, és ennek köszönhetően Ördögkút is azzá vált: mártírtelepüléssé – a korabeli román helyi sajtó szerint nagyjából ennek köszönhető, hogy a kastéllyal szemben addig passzívan, vagy talán épp pragmatikusan viselkedő helyi román lakosok hozzáállása megváltozott – a„ gyilkosok kastélyát” többé már nem akarták restaurálni ők sem, legalábbis az első olyan hangok, amelyek a Bay-kastély felújítását (vagy akárcsak állagmegóvását) ellenezték ebben az időben kezdenek megjelenni.
Visszaigénylés, majd káosz
A kastély iránti visszaigénylést már idejekorán benyújtották Bay Ferenc örökösei: első alkalommal rögtön a forradalom után, 1990-ben, majd később, 1998-ban Bay János György, az unoka fordult a román állam felé, hogy visszaigényelné az épületet – arra hivatkozva, hogy annak tulajdonosa háborús bűnös a tulajdonjog nem került visszaállításra. A két visszaigénylés között születik meg tehát a fentebb említett mártírváros-törvény, és, miután 1998-ban az épület kiürül, gazdátlanná válik, a vele szemben táplált ellenséges érzelmek is egyre nagyobb teret kapnak.
2008-2009 tájékán, amikor Románia már rég uniós tagállam, az egyre romló állapotú kastély iránt érdeklődést mutat Călin Hârza, zilahi ügyvéd, aki a Jeruzsálemi Lovagrend erdélyi központját (Balivatul Transilvaniei al Ordinului Suprem Militar al Templierilor din Ierusalim) szerette volna a kastélyban kialakítani, továbbá egy középkor-kutató műhelyt, illetve egy helyi múzeumot a faluban legyilkolt román parasztok emlékére.
„A polgármesteri hivatal elsőre nyitott volt az ajánlatunkra. Nyolcvanezer régi lej értékben végeztünk szakmai felméréseket, amelyeket átadtunk a polgármesternek. Azt mondták, hogy köszönik, és utána be is fejezték a velünk való együttműködést. Ezt követően kezdtek megjelenni a különböző összeesküvés-elméletek, a polgármester pedig azt mondta nekünk, hogy vannak magas pozícióban levő személyek, akik maguknak szeretnék a kastélyt. A polgármesteri hivatal épületében tartott egyik falugyűlésen az emberek meg akartak lincselni. Én nem hiszem, hogy valaki akarta volna a kastélyt. Akik kérték, mind a földért kérték, azzal a szándékkal, hogy lebontják az épületet.”
Román eredeti: „Primăria a fost deschisă la propuneri, pe faţă, dacă suntem de acord să facem investiţii. Am făcut expertize de peste 80 de milioane de lei vechi şi le-am dat la primărie. Mi-au spus mulţumesc şi au încheiat colaborarea noastră. Apoi a început să apară teoria conspiraţionistă. Primarul mi-a spus că sunt persoane sus-puse care vor castelul. Într-o adunare de la primărie, oamenii au vrut să mă linşeze. Eu nu cred că voia nimeni castelul. Toţi cei care l-au cerut, l-au cerut din cauza terenului, cu intenţia de a demola clădirea”
–
emlékezett vissza Călin Hârza egy 2012-ben megjelent, Ciprian Plaiaşu által jegyzett cikkben.
És 2009-ben bemutatják, hogy egy uniós tagállamban, amikor létezik befektető a műemlék restaurálására, amikor már léteznek az uniós források ilyen célra, akkor mit csinál egy falusi polgármester: Emanoil Stanciu, Ördögkút akkori polgármestere (PDL-s színekben, by the way!) levelet ír a Kulturális Minisztériumba azt kérvén, hogy a Bay-kastélyt vegyék le az országos műemlékvédelmi listáról – nem is kertel, elmondja, hogy le szeretné bontani azt, helyére pedig a polgármesteri hivatal új épülete, egy orvosi rendelő, egy sportpálya és szociális lakások épülnének. A polgármester azzal indokolja a lebontást, hogy sem pénze, sem egyéb anyagi lehetősége nincsen arra, hogy kastély állagát megóvja, vagy restaurálja.
- A kép jól mutatja, hogy 2009-ben még hol tartott a romlási folyamat – ahogy azt is, hogy 2013-ra mit lehetett volna elkerülni.
Igen, jól matekozol, kedves olvasó, alig egy fél évvel azután, hogy jelentkezett egy befektető.
Igen, jól látod, meg sem próbáltak uniós forrásokat lehívni.
Mármint nem a kastélyra – Stanciu polgármester ugyanis 2012-ben, a választási kampányban már azzal büszkélkedik a Sportul Salajean hasábjain, hogy uniós forrásokból bevezetik a vizet a falu házaiba, illetve felsorolja, hogy mennyi utat javítottak meg, újítottak fel. Megépült az új polgármesteri hivatal is, magyarán, aligha hihető, hogy ne tudott volna uniós forrásokra pályázni, ha a Bay-kastély restaurálása szerepelt volna a vágyai között.
Nem szerepelt, ehelyett, ahogy írtuk, inkább azt kérte a minisztériumtól, hogy engedjék meg lebontani azt.
2012-ben ismét megnyerte a választást, aztán 2016-ban már nem, így került a jelenlegi polgármester, Oros Cristian a falu élére. Ő meg is rendel egy szakvéleményt, amelynek eredménye 2018-ra születik meg – ez az, amelyik kimondja az elkeserítő valóságot, és amelyről a napi híradásokban is olvashattatok itt-ott, a mainstream sajtóban: az épületnek 10 százaléka sincs már meg!
- Az egykori kastély még teljes egészében. (Kép forrása: Cocis Horatiu Facebook-oldala)
- A kastély – itt még teljes pompájában. (Kép forrása: (Kép forrása: Cocis Horatiu Facebook-oldala) )
- A kastély teljes pompájában (Kép forrása: Cocis Horatiu Facebook-oldala)
- Az idő vasfogának jelei (Kép forrása: Cocis Horatiu Facebook-oldala)
- Az idő vasfogának jelei (Kép forrása: Cocis Horatiu Facebook-oldala)
- Az idő vasfogának jelei (Kép forrása: Cocis Horatiu Facebook-oldala)
- Consummatum est (Kép forrása: Cocis Horatiu Facebook-oldala)
- Vége (Kép forrása: Cocis Horatiu Facebook-oldala)
- Ennyi maradt belőle (Kép forrása: Cocis Horatiu Facebook-oldala)
A 2002-es Hivatalos Közlöny 56. számú csatolmánya (Anexei nr.56 la Monitorul Oficial al României nr.681 bis / 2002) szerint, amelyben felsorolja Ördögkút településéhez tartozó vagyontárgyakat, a Bay-kastély úgy szerepel, mint a falu tulajdona.
2018-ban Florin Florian, Szilágy megye prefektusa szerint eddig szándék sem mutatkozott annak megóvására, restaurálására (holott volt, erről írtunk fentebb), illetve az épület súlyosan leromlott állagára hivatkozva szintén azzal a kéréssel fordul a bukaresti minisztérium felé, hogy azt töröljék a műemlékek listájáról, ezzel megnyitva az utat a lebontás előtt. (Ez már a második ilyen jellegű kérvény!)
Végül 2019-ben Daniel Breaz, akkori kulturális miniszter egy laza mozdulattal kihúzta a kastélyt az országos műemlékvédelmi listáról.
A kastély pedig ez idő alatt csak állt egymagában, a falu határában és állaga évről-évre romlott, mígnem az utóbbi idők esőzései befejezték azt, amit az idő vasfoga, és a román bürokrácia elkezdett – összedőlésének pillanatában az egykori pompás épületből már csak 9 – ismétlem: kilenc – százalék volt meg. A helyi polgármester tudatta a nagyvilággal, hogy az esőzések miatt dőlt össze, hozzátéve, hogy ők sokszor próbálkoztak azzal, hogy kezdjenek valamit a kastéllyal, (ami azért eléggé eufemisztikus kijelentés) de nem sikerült, miközben az épület már életveszélyessé vált, főleg a környéken játszadozó kisgyerekek számára.
Ördögkút és a mészárlás:
Az 1940-es második bécsi döntés után Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereg itt, Ördögkúton követte el az egyik leghíresebb emberiség elleni (más megfogalmazásban: háborús) bűncselekményét. Hogy mi robbantotta ki a magyar katonák kegyetlenkedését, az máig nem tisztázott – elvileg arról lenne szó, hogy a faluba beérkező honvédekre az ortodox templom tornyából maga az ortodox pópa lánya (!?) rálőtt a katonákra. Ákosy Károly ezredes erre megparancsolta, hogy kutassák fel az orvlövészeket – aztán, hogy, hogy nem kitört a káosz. A házak között az erdő felé szaladó, megijedt parasztokat legéppuskázták, románokat rángattak ki házaikból és végeztek ki, az áldozatok között van négy helybéli zsidó is, akik egyébként a román világ alatt végig magyarnak tartották magukat. (Ez egyébként is jellemző volt az erdélyi zsidóságra!)
A kegyetlenkedések másnap is folyatódtak, ekkor razzia címén újabb polgári áldozatokat követelt a magyar honvédség kegyetlenkedése. A visszaemlékezésekből egyértelműen kiderül, hogy Bay Ferenc, aki gazdagsága okáén egyfajta tótumfaktumnak számított a faluban, nem volt jelen a vérengzésekkor, ezt többen a szemére is hányták később, mivel ő megálljt tudott volna a parancsolni a honvédeknek – szólnak a visszaemlékezők, bár arra nincs magyarázat, hogy egy civil gazda miként tudna parancsolna egy ezredesnek. Más források szerint Bay Ferenc ekkoriban a Meszes-hegységben bujkált, ugyancsak más források szerint pedig a szomszéd községekben kegyetlenkedett (leginkább román források szerint), ez utóbbira semmi bizonyíték nincs, az 1945-ös népbírósági per szerint pedig ő hívta be a faluba a honvédeket (ezt sem sikerült bizonyítani).
A mészárlásnak összesen 93 áldozata volt, ebből 87 román és 6 zsidó.
Az eseményeket később egy német–olasz közös katonai bizottság is kivizsgálta, a magyar fél felelősségét minden különösebb nehézség nélkül megállapították – a honvédség helyben levő vezetői ugyanis a helyi magyaroknak parancsolták meg, hogy mutassák meg, melyek a románok házai – erős a gyanú, hogy nem virágot akartak vinni nekik.
A helyi magyarok hozzáállása kettős: sokan féltek a honvédektől, így teljesítették a parancsot, megmutatták a román házakat, mások óvni próbálták a falut, annak minden lakójával együtt.
Jellemző történet: a honvédezredes azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja az egész falut, mire egy helyi magyar meggyőzte, hogy ne tegye, mert azzal a magyarok házait is leégeti, mire az ezredes csak a románok házait akarta felgyújtani, a helyi magyar elöljáró ismét meggyőzte, hogy ez sem túl jó ötlet, mert a románok házai elszórtan állnak a magyarok házai között, így a tűz átterjedne a magyarok házaira is – ezután kapták parancsba a helyi magyarok, hogy mutassák meg, melyek a románok házai.
A román visszaemlékezések szerint ugyanakkor több, egyszerű magyar paraszt is kockáztatta saját életét azzal, hogy otthonaikban bújtatták román szomszédaikat, a román történészek egy része szerint ezzel sikerült elkerülni azt, hogy az áldozatok száma a ma ismertnél is magasabb legyen. Az olasz–német vizsgálóbizottság német tagja ki is jelentette: „a következő száz évre megmérgezték az emberi kapcsolatokat” – célozva a cselekmények súlyosságára. 1945 után három falubeli magyart több tíz éves börtönbüntetésre, Bay Ferencet pedig távollétében halálra ítélték.
Az egykori pompás kastély pedig mára végleg eltűnt a föld színéről, tanúsítva azt, hogy a román–magyar ellenségeskedésnek, a nagyhatalmi seggnyalásnak, a száz évvel későbbi pitiáner bosszúállásnak, annak, hogy egymás küllőibe botot dugjunk csak az utókor, és főleg a kulturális kincseink látják kárát.
Végül is azt mondhatjuk, ha eléggé cinikusak vagyunk, hogy: egy-egy. Mi kinyírtunk közel száz románt, ők nyolcvan év alatt eltörölték a kastélyunkat a föld színéről – az igazság az, hogy nekem ehhez az idióta játékhoz erősen nincs kedvem.
Pedig van még magyar vonatkozású kastély bőven Erdélyben, szóval:
akarunk még egymást szívatósdit játszani?
P.S.: azoknak, akik feltétlenül román rosszindulatot vizionálnak, és általánosítanak eme kérdés kapcsán szeretném a figyelmükbe ajánlani azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a kastély megmentése érdekében jóformán csak román nemzetiségűek mozdultak meg az utóbbi években, ahogy jóformán csak a román sajtó számolt be különböző riportok formájában, időről időre a kastély körüli hercehurcáról!
Örsike
(Nethuszár)