Dantés: Van-e oka gyászolni az erdélyi magyarnak?

A villámháborúnak induló, majd az egyre inkább megmerevedő frontok jellemezték az I. világháborút. Az Osztrák-Magyar Monarchia valamilyen szinten ott ragadt az 1848-49-es szabadságharcban, mivel a hadállományának a modernizációja nagyon sok téren lemaradt a századfordulóban végbemenő hadászati újításoktól. Javarészt ennek köszönhető, hogy a papírforma szerint pár hónaposra tervezett háború elhúzódott és felőrölte a nagy katonai múlttal rendelkező dualista állam haderejét. 1918 télbe hajló őszén egy meggyötört, vert sereg maradéka közeledett hazafele…

Az 1916-ban bekövetkező Ferenc József császár halála, majd az 1918 októberében kirobbanó őszirózsás forradalom finoman szólva sem gyakorolt pozitív hatást sem a háborúra, sem pedig az azt követő eseményekre. A felálló új magyar kormány és új miniszterelnök, bár nagy valószínűséggel nem látta át teljesen az eseményeket, azonban egy valamiben nagyon határozott döntést hozott.

FIGYELEM! A téma érzékenységére való tekintettel elkerülhetetlennek tartjuk, hogy közöljük az olvasóval azt, ami amúgy egyértelmű: ez itt egy véleménycikk, ami nem föltétlenül egyezik a szerkesztőség véleményével, továbbá, minden vélemény legitim és helyénvaló, és szabadon kifejtethető!

A szénalapú világ egy olyan fajta függőséget jelentett, amely Magyarországnak csak egyetlen járható utat hagyott, vagyis túl kellett élnie a telet. Ebből kifolyólag minden megmaradt haderejét a tarjáni szénmedence védelmére koncentrálta. Ezzel párhuzamosan megkezdődött az eddig csak szeparatistaként emlegetett kisebbségi törekvések gyakorlatba ültetése.

A román és csehszlovák hadsereg átlépte a Monarchia határait,

és megkezdte az Antant által kijelölt demarkációs vonalakig való előre nyomulást, ahol természetesen nem álltak meg, hiszen az ellenállás nélküli előre nyomulás elég sok optimizmusra adhatott okot. Ennél a pontnál meg kell jegyezzük, hogy Magyarország képes lett volna az önvédelemre a kisebbségi törekvésekkel szemben, csupán a kialakult helyzet, a vesztes világháború és az Antant nyomása, valamint az időközben Párizsban már ekkor körvonalazódni látszó béketárgyalások kényszerítették a helyzet elfogadására. Ennek bizonyítéka, hogy Balassagyarmatnál a demarkációs vonalat átlépő Csehszlovák haderőt egy fél zászlóaljnyi veterán és a város lakóiból toborzott szabadcsapat kergette vissza a demarkációs vonal mögé.

De mi is volt a Gyulafehérvári nyilatkozat, és milyen szerepe volt abban, hogy Erdély végül Románia része lett? Az 1918 november 13-14 – én az Aradon zajló román-magyar tárgyalások nem hoztak eredményt, Iuliu Maniu már a tárgyalások közben memorandumot küldött Párizsba, amelyben engedélyt kért a román csapatok előre nyomulására a Maros vonalán.

November 15-én a Román Nemzeti Tanács határozatot hozott,

hogy népgyűlést kell összehívni, 20-án bejelentette, hogy a helyszín Gyulafehérvár lesz, a történelmi emlékezetből kifolyólag. 1918 december 1-én, Gyulafehérváron, mintegy 1200 fő jelenlétében kimondták Erdély egyesülését Romániával.

December 22-én a Magyar Nemzeti Tanács ellengyűlést tartott Kolozsváron, december 24-én a román hadsereg viszont megszállta Kolozsvárt. 1919 január 8-án az erdélyi szászok is gyűlést tartottak Nagyszebenben. A gyűlés függetlenségét és szabad döntését erősen megkérdőjelezi, hogy a román hadsereg jelenlétében zajlott le, és egy kiáltvánnyal végződött, amelyben elfogadták a csatlakozást az akkori Romániához.

Az 1919-1920-as Párizs környéki béketárgyalásokra

a gyulafehérvári nyilatkozatot és fényképeket vittek bizonyíték gyanánt, hogy az egyesülés megtörtént. Ki kell emelni, hogy bár a győztes hatalmak térfelén végezték a háborút, mégsem tekintették egyenrangú félnek a tárgyalások során, ezért a követeléseiknek is csak egy része teljesült.

Véleményem szerint az a része, amely a gyulafehérvári nyilatkozat nélkül is megvalósulni látszott, hiszen már az 1848-49-es szabadságharc alatt is körvonalazódtak a nagyromán törekvések, a menet közben elszaladó 70 év meg csak ráerősített erre. Végül a Magyarországra vonatkozó végleges döntést 1920. június 4-én mondták ki. Ez az a nap, amely nemzeti gyászként vonult be a magyarság történelmébe és amelyről minden évben megemlékezünk, mint az országvesztés napja.

Megmaradt a kérdés, hogy gyászolnunk kell-e december 1-én?

Mindenféle történelmi eseményt figyelembe véve azt kell mondanom, hogy nem!

Ha az impotens magyar politikum kedvezőbb helyzetet harcol ki saját magának, akkor a gyulafehérvári nyilatkozat, a nagyromán törekvésekkel együtt ment volna a levesbe.  Trianonban nagyon is tisztában voltak azzal, hogy hogyan és milyen formában zajlottak ezek az egyoldalú szerződések, népszavazás nélküli országegyesítések, ezért, amikor a döntés megszületett, akkor alapnak az etnikai arányokat, földrajzi elhelyezkedéseket vették alapul, valamint annak a lehetőségét, hogy a közép-európai nagyhatalom felszámolható.

Az Osztrák-Magyar Monarchia szétforgácsolásának a célja vezetett oda, hogy aránytalan mértékben büntették Magyarországot, és annyira nem figyeltek a részletekre, hogy már akkor körvonalazódni látszottak a II. világháború fellegei a horizonton. Véleményem szerint egy alaposabb kivizsgálással, nagyobb körültekintéssel, és a revans-politika mellőzésével a II. világégés meg sem történik és egy, az igazság határait sokkal inkább súroló békemegállapodás is létrejöhetett volna…

Edmond Dantés

(Nethuszár)

Nethuszár