Drábikot meghívni nem kell félnetek?

Semmi sem hiányzott jobban nekünk eme tavaszi (be)zsongás gyönyörű pillanataiban, hogy közösségünk neves, kiemelkedő és méltán tisztelt (eddig? Ezek után is?) tisztelt tagja ledobja láncait és tudatalattijának manifesztálódásaként politikacsináló kisiparossá váljon az ennél mindenképp többet és minőségibbet jelentő színházigazgatásnál. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház – az intézmény nevében minden szó fontos jelen esetünkben! – ugyanis meghívta színpadára Drábik János konteógyárost, a történelemtudomány tablettás borát, a Tesco-intellektuált, a vallástalansága miatt hitre szomjazó pórnép manórúdját. A hír nem is annyira kicsi botrányt kavart az ettől sajnálatos módon elszokott erdélyi magyar és mocsarassá váló közéletünkben, az esetet először közlő Transtelex, majd az erre adott Tompa-válasz kapcsán pedig a Nethuszár is beszáll az alacsonyan szálló pofonok viharába, és a képzavarok még csak most kezdődnek igazán.

De a kezdés előtt is kezdjünk valamivel, például az elejével: Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója meghívta színpadára Drábik Jánost – de ezt már mondtam, írtam. A helyzet az, hogy erről aligha értesült volna a szélesebb erdélyi köz – a Dan Tanasa által sújtott Sepsitől a horthysta csendőrök segítségével zsidó- és magyartalanított Nagyváradig –, ha azt a Transtelex nem írja meg egy nem kicsit felháborodott hangvételű cikkében, amire aztán Tompa Gábor válaszolt egy akkorát a Kolozsvári Állami Magyar Színház (ismétlem: minden szava fontos!) Facebook-oldalán, hogy attól koldultunk az egészen, azóta is állunk viharverten az erdélyi magyar kis világ peremén várva az apróra.

A Transtelex cikkével

sokat nincs mit foglalkoznom, bár nem minden gondolatával és vádpontjával értek egyet, kicsit összemosottra is sikerült ott egy-két dolog, azért a fő üzenete, miszerint Drábiknak nincs helye Erdély legnagyobb színpadán, nos, ezzel a messzemenőkig egyetértek. Ugyanakkor a Tompa Gábor által adott válasz, amennyiben ezt a realitás részének tekintem és nem a drámaíró szak fiktív tanórájának egyik dolgozata került ki véletlenül a nyilvánosság elé (és nem, bakker, ez fuckin’ real!), akkor az eléggé csemer jövőt vetít elénk: volt egyszer egy ecce homo intelectuallicus transylvanicus hungaricus, és lőn belőle coitus intelectuallicus interruptus – valami, valahol nagyon, de nagyon mélyen elszakadt Erdélyben és félek már nem lesz, aki összevarrja a társadalmi szövetünket.

Mindenesetre álljon itt néhány gondolat arról, hogy mit értett félre Tompa Gábor, és miért irtó gáz Drábikkal spanolni a Kolozsvári Állami Magyar Színház (minden szava lényeges! – színpadán.

Off the record: Tompa Gábor válaszában az „erdélyi szélsőbaloldali ideológia főportáljának” nevezi a Transtelexet. A Nethuszár létezése óta kapja a különféle címkéket, voltunk már románok, zsidók, libsik, nácik, fasiszták és olyan komment is akadt, amiben mindezek egyszerre voltunk, ennélfogva szeretnénk megkérni az erdélyi értelmiségi szcéna vezéregyéniségeit, hogy ezt a tagelési mániájukat próbálják meg otthon, a négy fal között kiélni. A valós tartalmakra kíváncsi jóérzésű polgárok nevében is köszönjük! Off vége.

Mindenek előtt és

a magyar nyelvterületen kötelezőnek vett félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy Tompa Gábort korunk Erdélyének egyik legnagyobb alakjának tartom, munkássága előtt fejet hajtok, az, hogy Amerikában IS sikerült tanárrá válnia számomra mindig is a biztató, a nem vagyunk annyira provinciálisak attitűdre alapozott erdélyi magyar önbizalommegteremtés egyik lényeges eleme, tovább az sem mellékes, hogy olyan művészek kerültek ki a keze alól, mint a számomra örökemlékű filmélményt jelentő Frontera Verdeben óriásit alakító Juana del Ríó.

Mindez jól jelzi, hogy Tompa Gábor – ismétlem magam, tudom – minden tisztelet megérdemel azért, mert Kolozsvárt és vele együtt az erdélyi magyar életet globálissá tudta, merte, akarta tenni. Ugyanitt szeretném jelezni, hogy Tompa Gábor több helyen is kifejtett véleményével, amelyben a fundamentalista liberalizmust állítja szembe a klasszikus liberális elvekkel, nos, ezekkel messzemenően egyetértek, ahogy a woke és a cancel culture Tompa részéről való meg- és elítélése sem áll tőlem távol.

Mindezeket azért szükséges tisztáznom, hogy az Olvasó is lássa: nem célom Tompa Gábor lejáratása, nem akarom kisebbíteni erényeit, sikereit, és egyáltalán nem áll szándékomban elvitatni tőle azt, ami az övé – viszont vitatom azt, ami nem az övé – úgy csinál: hogy, s közben: dehogy!

Ilyen nem övé dolog például

a Kolozsvári Állami Magyar Színház intézménye. Igen, tudom, hogy évtizedek óta áll az élén, tudom, hogy európai hírű szereplővé nőtte ki magát a színház az ő vezetése és irányítása alatt, de az intézmény élén állni kisebbségi magyarként ebben az országban mindig is többet jelentett egyszerű igazgatói feladatnál – a magyarság, méghozzá az erdélyi magyarság nagykövete is egyben, ahogy a sikereire mindannyian büszkék vagyunk, úgy ballépései is visszahatnak ránk. Márpedig Kolozsvár minden, csak nem a Drábikok terepe, az Állami azt jelenti, hogy adófizetői pénzekből működik (így pénzt kérni a belépőre külön pikáns, de ezt most hagyjuk), a Magyar egyértelműen jelzi, hogy ami ezen a színpadon történik, az valahol mi vagyunk, mi, erdélyi magyarok mindannyian, a Színház pedig azt, hogy az intézmény nem egy politikai podcast produceri szobájának céljával lett létrehozva. Magyarán, akármennyire is véleményszabadságnak tűnik, a Kolozsvári Állami Magyar Színház NEM ennek a terepe!

Szögezzünk le valamit:

senki sem érthet mindenhez IS, és Tompa Gábor nem ért a politikához, a világpolitikához pedig végképp nem. Legalábbis ennek a rovására írom azt, hogy a Transtelexnek írt viszontválaszában képes olyan állításokat megfogalmazni, miszerint Drábik János és a hozzá kapcsolódó tudatmérgező ipar mesteri és kontárosai a véleményszabadság részét képezik.

Nos, ez egyszerűen nem igaz:

Drábik semmiféle titkos, vagy féltitkos információkat nem oszt meg a hallgatóságával, semmiféle tudományos igényű (és nem feltétlenül módszerű, bár az sem ártana!) kutatást nem végzett, az általa említett események, személyek, dokumentumok már évtizedek óta bárki számára elérhetőek az interneten, kérdés csak az: mit kezdjünk vele?

Tompa Gábor szerint talán helyes az, amit Drábik tesz, hogy ezeket a nyilvános dokukat, eseményeket mindenféle zavaros teóriákká összegyúrva véleményként tálalja? Helyes az, ha valaki úgy válogat események, személyek megítélése és a dokumentumok között, hogy azok saját koncepcióját erősítsék, kihagyva olyan eseményeket, dokumentumokat, személyeket, akik és amelyek nem ezt a koncepciót erősítik? Intellektuális tevékenységnek nevezhető az, ha valaki a saját koncepciónak igazolásához külön kutatói tevékenység nélkül, egyszerű Google-keresésekkel keres számára megfelelő dokumentumokat, eseményeket, s személyeket, hogy aztán ezeket mint megfellebbezhetetlen igazságokat, hitpótlékként ható ál- és féltudást adja elő hallgatóságának?

Természetesen Tompa Gábornak szíve joga a kérdésre igennel felelnie, de ezen túlmenően jelezném, hogy a hülyeség, a butaság, az uszítás akkor is hülyeség, butaság és uszítás marad, ha azt véleménynek fogadjuk el és az amúgy nem abszolút jogként számon tartott szólás- és véleményszabadságra hivatkozva segítünk a terjesztésében. Hiába nézik Drábik videóit többezres nagyságrendben az magyar interneteken, mert a tehénszart is tízmilliárd légy zabálja naponta, mégsem abból sütjük mi a rántottát.

Persze, ilyenkor jöhet a szokásos és jól bejáratott ellenérv: nem ismeri a költő a Drábik által felsorolt dokumentumokat, eseményeket stb., így nem tudja felismerni azt sem, ha azok egy hamis mítosszá, majd uszító demagógiává állnak össze – csakhogy a római jog óta tudjuk: a tudatlanság nem ártatlanság! Abban a környezetben, ahol mi, putyinista közösségként számon tartott erdélyi magyar kisebbség a szomszédban zajló és orosz által elkövetett brutális népirtás árnyékában elkezdünk drábikolni, akkor ne csodálkozzunk, ha ennek meglesz az ára, és ezt nem Tompa Gábor egyedül, hanem mi, mindannyian fogjuk megfizetni.

A legsúlyosabb talán az,

hogy Tompa Gábor, és vele együtt a mainstream erdélyi értelmiség nem képes felismerni a Drábik-jelenség mögött húzódó orosz propagandát – és itt álljunk meg egy pillanatra: az erdélyi magyar értelmiség az első vizsgáját kíméletlenül elbukta a járvány idején, amikor képtelen volt a sok zagyva antivaxer-folyamnak megálljt parancsolni, képtelen volt tudását, társadalmi presztízsét, tekintélyét (van még neki?) felhasználni arra, hogy polgártársainak életét, egészségét mentse meg. Naivan azt gondoltam, hogy, ha a nyilvánosság előtt nem is, de önmagában mindenki elvégezte a szükséges vizsgálatot, önkritikát és a következő válságos pillanatban nem fordul el népétől, nem ül fel a sehova sem vezető önreklámozás vonatára, hanem pedánsan felkészül a válságot jelentő témából és határozott, jól megmagyarázott, alaposan dokumentált narratívákkal veszi elejét annak, hogy az erdélyi magyar közösség jelentős része putyinistává váljon, röhögős emotikonokat nyomjon ukrán csecsemők meggyilkolásáról szóló hírek alá stb.

Nos, ez nem sikerült, és a Tompa által írt válaszból is az sugárzik – bár áperzé ezt nem mondja/írja –, hogy a problémák felismeréséhez vezető szükséges és elengedhetetlen önképzést elmulasztotta, ez viszont nem gátolja meg őt abban, hogy extravagáns véleményeket alkosson, amivel figyelmet ugyan lehet szerezni, Istennél jó pontokat viszont aligha. Tompa Gábor ezzel nincs egyedül, az erdélyi magyar értelmiségi szcéna tagjai és klikkjei egymással holtversenyben nyomják ki a bődületesebbnél bődületesebb marhaságokat, de, mivel minden orosz propaganda figyelmeztetésre csak legyintenek, álljon itt nagyon röviden a valóság:

igen, Drábik a két lábon járó orosz propagandagyár sikeres terméke. PONT!

Ahhoz, hogy ezt jobban megértsük, ismernünk kéne az orosz propaganda fogalmát, amely messze nem azonos azzal a propaganda-fogalommal, amit mi, itt Nyugat- és Kelet-Európában annak gondolunk. A propaganda egyik „ága” a myatezhevoyna – talán lázadásszítás magyarul – amelyet az egykori fehér-gárda tiszt Jevgenyin Messner alkotott meg, és amelyet – figyelem! – Geraszimov, az orosz hadsereg vezérkari főnöke dolgozott át modern nyelvre és tette az orosz háborús doktrína részéve már jó pár évvel ezelőtt. Ez a doku egyébként nyilvános, házi feladat: tessék megkeresni! (Drábik erről nem fog beszélni, garantálom! :D)

A történet lényege az, hogy a hasznos idióták, mint Drábik például, felhasználásával a társadalmat feszítő valós problémákra utaznak a Kreml erre képzett szakemberei, (igen, szakemberek, akadémikusokat alkalmaznak arra, hogy egy-egy célországot alaposan feltérképezzenek, mielőtt indulna a myatezhevoyna) a problémát viszont nem megoldani akarják, nem is a közbeszéd részévé tenni, hanem abszolutizálják, felhasználva a csőcselék primitív érzéseit, így szítva lázadást, így teremtve meg azt a közeget, ahol a lakosság majd nem bízik a kormányba, szélsőséges pártokra szavaz (AUR-jelenség) stb.

Jelen írás keretei nem engedik meg,

hogy ezt bővebben kifejtsem, de azt hiszem érthető: amikor azt mondom, hogy Drábik maga az orosz propaganda, akkor a myatezhevoynara célzok, arra, hogy a csávó felvillant pár valós problémát, ezeket abszolutizálja, összeköti nem valós, mi több, egyenesen paranoiás álkövetkeztetésekkel és a hitre szomjazó csőcselék számára pedig már kész is a bizalmatlanság Molotov-koktélja, fenékig is üríti poharát.

A kérdés az, Tompa Gábor mit fog majd kezdeni azzal a csőcselékkel, amelynek várható agresszivitásának magjait pont most ülteti el? Értem én, és el is hiszem neki, hogy akár felelősséget is vállal majd, csakhogy erre nem lesz ideje, az első áldozatok között fog szerepelni, mint szakállas, liberális, színházi zsidó, magyar ember – és ezek közül egyik jelzőt sem ő dönti el, védekezni sem lesz lehetősége, mert ez a csőcselékoperett ilyen és ekkora, és mindig is így nézett ki.

Biztos, hogy erre akarunk mi táncolni?

Ö.

(Nethuszár)