Előválasztás: így verte át Feri a komplett ellenzéket

A miniszterelnök-jelölt versengésről, és az elválasztásokról gondolkodtam néhány sornyit és arra jutottam, hogy – tetszik, vagy sem – de egy szereplő van, aki mindent vitt, és az Gyurcsány Ferenc. Azonban szeretném leszögezni, hogy a tévedés jogát fenntartom, és az őrült romániai viszonyok miatt nem igazán volt se időm, se kedvem figyelmesen követni az eseményeket, így kissé hosszúra nyúló elemzésféleségemhez annyi felhasználói utasítást fűzök, hogy idióták ne olvassák, valamint – ismétlem: a tévedés jogát fenntartom!

Tegnap véget ért Magyarország történelmének első elválasztása, amelyet rögtön két körben tartottak meg, a második már csak arról szólt, hogy az Egyesült Orbán-ellenzék (EOe) kit fog beküldeni a ringbe, hogy leszívjon Viktortól egy nagy verést. Vagy kisebb verést, de, ahogy eddig kinéz a helyzet, a tegnapi győztes Márki-Zay Péterből hamarabb lesz bokszzsák, mint miniszterelnök. Sajnos nem is ez a lényeges elem a történetben, hanem az, ahogy az ellenzéki megmondóemberek most Márki-Zay Péter (MZP) valóban példátlan, és valóban elismerésre méltó teljesítményét elemzik, és a többség úgy viselkedik, mintha máris a zsebükben lenne a kormányváltás.

Amit viszont senki nem akar észrevenni, hogy az egész előválasztásdiból, ha ezt az ellenzéki szereplők részéről nemcsak versengésnek, hanem stratégiai építkezésnek IS tekintjük, nos, ebből csak egy szereplő jött ki győztesen, mégpedig azért, mert a miniszterelnök-jelölti eredménytől függetlenül ő így is, úgy is nyert, mi több, az egész ellenzéki palettát úgy átkúrta, ahogy korábban az országot 2006 őszén. Igen, Gyurcsány Ferencről beszélek, a DK elnökéről és a magyar politikai élet nagy-nagy Master of puppetsáról. Az alábbi gondolatokkal, véleménnyel, elemzéssel lehet nem egyetérteni, mi több, a tévedés jogát én is fenntartom (többet nem ismétlem el), ugyanakkor egy olyan nézőpontot kívánok bemutatni, amely a magyarországi sajtóban nem igazán jelenik meg. (Vagy én nem találkoztam vele…)

Előre bocsájtom: már csak azért is ragaszkodom a tévedés lehetőségéhez (mna, megint…), mert a járvány által sújtott Romániában élve, közvetlenül tapasztalva, hogy mit jelent egy valós kormányválság, nem igazán értem rá követni az előválasztást. Különben is: azon mi, erdélyiek nem szavazhattunk, ezért aztán egy-két cikket elolvastam ugyan ezzel kapcsolatban, de nem igazán nevezhetném magam Márki-Zay-szakértőnek. Ennek ellenére, vagy épp ezért, a kívülről jobban látszik gondolat jegyében mégis tartom a véleményem: Gyurcsány Ferenc átkúrta a teljes ellenzéket, és ő az egésznek a győztese!

Első dilemma: jó, jó, de mit fogtok tenni kormányon?

Már az első kör is furcsán indult – olyan óvatosan beszéltek el egymás mellett a pártok jelöltjei, hogy ott aztán senki sem tudott megsértődni, sőt, arra is igyekeztek vigyázni, hogy semmi olyant ne mondjanak a majdani kormány programjáról, amivel szavazókat veszíthetnek. Nekem egy pillanat nagyon megragadt a fejemben: amikor az első körös miniszterelnök-jelöltek vitája zajlott, akkor MZP kegyetlenül szenvtelen hangon mondta bele a kamerákba, hogy „adóemelésről, közös választási győzelmünk érdekében szó se essen”.

A kérdés ott is maradt a levegőben: akkor emelnek majd adót, amennyiben győznek, vagy nem, és ha azt ígérik, hogy nem, akkor mégis miért igen? Nekem ennyi jött le ebből az elszólásból, és ez a pillanat, mint cseppben a tenger tükrözi, hogy miért is nem túl hiteles ez az egész hacacáré – vagy: erősen kérdőjeles. Na, és akkor tegyétek hozzá, hogy pont ez az arc lett a közös miniszterelnök-jelölt, de erről majd később. Mindenesetre arról, hogy mit fognak tenni kormányon, mi lesz például a nagy elosztórendszerekkel, miként akarják azokat megreformálni stb. semmit nem hallottunk. Na jó, de: adnak majd több pénzt… Kinek? Mindenkinek!

Második dilemma

Miből gondolják az itt szereplő pártok, hogy csak ők vannak a placcon? És miért nem vették be valamilyen formában a többieket? Jó, a Kétfarkú Kutyák eleve nem akartak ezen részt venni (de szép lett volna, ha ők verik le az egész bandát), mert a demokráciának még valami ósdi formáját vallják, miszerint a parlamenti választásokon a szavazópolgárok eldöntik az erősorrendet, és ennek alapján kell, kéne tárgyalni. Ők még mindig azt gondolják, hogy a politikai kínálatoknak kell versenyezniük, és a győztes pedig az lesz, aki legjobban fedezni tudja az emberek hiányérzetét. Mondom, ósdi arcok ezek…

De a Kétfarkúakon túl ott van például a Polgári Válasz (PV) nevű nem túl régi, de annál acélosabb alakulat. Ők nem tudták összegyűjteni a tízezer aláírást az induláshoz, de jelen pillanatban ők az egyetlen olyan ellenzéki formáció, amelynek politikai programjában szerepel egy olyan pont, amelyik kőkeményen ellenzéki, mi több, paradigmaváltó: nem akarnak több nyugdíjemelést!

Na, igen, feleim, és ezt kinyomták a Facebookra is, szóval egyrészt a bátor szamurájokhoz hasonlóak (nem gúnyból mondom), akik a biztos vesztes csatát is bevállalják, másrészt ez valóban egy olyan gazdasági-szociológiai kérdés, amellyel nemcsak Magyarország, hanem Európa összes országa küzd, nyílt titok, hogy a jelenlegi szociális rendszereket ebben a formában nem lehet sokáig fenntartani, valamint minden, de minden kormánynak, annak színétől függetlenül szembe kell majd néznie ezzel a problémával.  Tehát: a PV jött EGY olyan szlogennel, ami TÉNYLEG politika, tényleg újító és ami a legfontosabb, tényleg arra sarkallja az embert, hogy közösen gondolkozzunk valamiféle megoldásban.  Nem tudhatjuk, hogy erre mekkora igény létezik Magyarországon, ha létezik egyáltalán, mert a PV nem tudott szerepelni ezen a versenyen.

A többi jelölt pedig meg sem próbált olyan problémát felhozni, és arra javaslatot kínálni, amely kicsit is megosztó, kicsit is vitába torkollna. A kellemetlenül illatos, de mozdulatlan mocsár mindenkinek jól feküdt, cserébe volt itt jogállamiságvisszaállítás, elszámoltatás, lecsukjuk, alkotmányozásfelestörvényekkel, de engem érdekelne például, hogy az elszálló energiaárak gondját miképpen orvosolják majd? Ja, várj, azt megoldotta Viktor és Szijjártó, miközben ezek árnyékbokszoltak. Na, ja…

Harmadik dilemma: biztos, hogy a valós erőviszonyokat tükrözi az előválasztás?

Csak egy példa a fenti kérdés jogosságához: ismert, hogy a Jobbik szavazói bázisa nemcsak, hogy vidéken az erősebb, hanem épp a kisvárosok, falvak adják a legtöbb jobbikos szavazót – őket pedig jóval nehezebb mozgósítani, mint mondjuk a DK városi nyuggereit, főleg egy olyan választásra, ahol az átlagos hírfigyelő csak annyit tudott leszűrni, hogy a miniszterelnök-jelöltet választják ki (az üzenet, hogy itt pártok erőviszonyairól is szó van nehezen ment át), ráadásul Jakab Peti így is úgy is ott lesz a második körben, ha épp nem nyeri meg már elsőből, így aztán ráérünk elmenni voksolni. Nem biztos, hogy így történt, de, amennyiben mégis, akkor az alaposan eltorzíthatta azt a pártsorrendet, amely alapján majd felállnak az egyéni körzetek jelöltjei, és – fontos! – amely alapján a közös országos lista sorrendje (másképp szólva: a biztos befutó helyek) kialakul majd.

Egy kérdés maradt: ki közülük Orbán Viktor?

Végül is az egész előválasztás alatt egy dologban ekézték egymást a jelöltek: amennyiben a másik nyer, akkor az Orbán Viktornak lesz jó. Időnként az volt az érzésem, hogy Magyarországon van három Orbán Viktor, egyik miniszterelnök, a másik kettő pedig az ellenzéki miniszterelnök-jelölt versenyen szállt ringbe. A legdurvább mégiscsak az, hogy miután Karácsonyt elütötte a villamos, mármint visszalépett a jelöltségtől, letisztult a képlet, és kiderült, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára, illetve Márki-Zay Péter mérkőzik meg az utolsó körben, akkor elszabadult a pokol, hirtelen rengeteg ellenzéki szereplő és megmondóember felfedezte magában a Gyurcsány-ellenes partizánt, Dobrev Klára pedig élő adásban mondta el, hogy nem tartja alkalmasnak Márki-Zayt a miniszterelnökségre, ahogy azt is elmondta, hogy a győztest majd támogatni fogja – azaz, Dobrev Klára jelenleg egy olyan embert akar Magyarország élén látni, aki alkalmatlan erre a melóra – köszönjük, Klára!

Az antigyurcsányisták szerint Dobrev győzelme csak a Fidesznek lenne jó, de akkor miért álltak össze vele? MZP győzelme óta pedig már olyan írások, vélemények is napvilágot láttak, miszerint a hódmezővásárhelyi polgi egymaga leváltotta az ellenzéket, mi több, MZP már be is jelentkezett kis civil szervezetével, a Mindenki Magyarországa Mozgalommal a közös asztalhoz, hogy nekik is kell majd hely az országos listán.

Szép, kár, hogy értelmetlen…

A fentiek után egyelőre nem látom annak az értelmét, hogy miért volt szükség erre a közös indulásra, és az ebből következő előválasztásra, de ennyi süketelés után térjek csak rá a lényegre: Gyurcsány Ferenc úgy átkúrta a teljes ellenzéket, hogy ezt a mesterlépést évek múlva is tanítani fogják a hatalomtechnikai akadémia elitképzésein.

Íme néhány premissza:

Gyurcsány már volt miniszterelnök, sőt, az ellenzéki térfélen ő az egyetlen, aki nemcsak ábrándozik a bársonyszékről, hanem tudja, hogy miből áll ez a meló. Ebből pedig nyílegyenesen következik, hogy alaposan felmérte, vagy stratégiái felmérték: kb. nulla százalék esélye van kitölteni a mandátumát, vagy, ha mégis, annak egy óriási bukás lehet a vége. Mármint nemcsak lehet, hanem az is lesz, és nemcsak neki, hanem kedves nejének és egyáltalán nem kedves pártjának. Onnan pedig mégegyszer nem fog visszajönni…

Dobrev Klára mégiscsak az EP-ben nyomul, anyja mégiscsak az az Apró Piroska, aki egyrészt messze az összes ellenzéki szereplő közül a legbeágyazottabb a pannóniai gazdasági elitben, de a nemzetközi kitekintési lehetőségük sem alacsony. Ezek alapján ők tudják azt, hogy amiről a többi ellenzéki pártvezér vagy wannabe miniszterelnök álmodozik, az nem más, mint politikai öngyilkosság.

Kedves ellenzéki érzelmű, most hetedhét mennyországban élő olvasóim, nem bántani akarlak titeket, de gondoljatok bele: 2022-ben, a pandémia utáni évben (ha vége lesz addigra egyáltalán!) átvenni a kormányzást úgy, hogy veled szemben egy egységes, monolit és kurva erős Fidesz lesz ellenzékben? Egy minimum gazdasági paradigmaváltásra készülő Unióban, gyengülő Amerikával, erősödő Oroszországgal, és egekbe szökő energiaárakkal? A nem közelgő, hanem mindennapjainkban már most is jelenlevő „nembéke” állapotában?

A gazdasági elitbe való betagozódás mást is jelent: a DK-nak van finanszírozása, ha kell, akkor saját zsebből bele tudnak nyomni pár tízmilliót egy kampányba, míg a többi alakulat ennél sokkal szerényebben áll, és számukra a győzelem létkérdés is egyben, avagy ki meri azt komolyan feltételezni, hogy egy újabb Fidesz-győzelem esetén a Párbeszéd, a Momentum, az LMP kihúz majd négy évet valahogy? Ugyan…

Irgalmatlanul ostoba, amatőr és kamikázé lépés lenne tehát a kormányfőség elvállalása, főként egy olyan politikustól, akire tíz évvel ezelőtt még egy lyukas ötbanist sem adtak az emberek – Gyurcsány Ferenc ugyanis nem visszatért, hanem a politikai hullaházban először feltámadt, majd erőre kapott, és módszeresen, kibaszott türelmesen építette magát, amíg megkerülhetetlen szereplő lett az ellenzéki oldalon – ráadásul úgy, hogy időnként nem lehet tudni: a sajátjai utálják őt jobban, vagy a jobboldaliak. Másképp fogalmazva: a 2018-as parlamenti választások eredményei után feladott házi feladatot egyedül a DK végezte el, a többiek vagy ellógtak a suliból, vagy puskáztak a vizsgán, most pedig kiderült, hogy hiába a csillagos ötös, tudásuk, eredményük zéró. Na már most, egy ilyen hidegelméjű politikus nem fogja elkövetni azt a hibát, hogy árnyékra vetődjen, azaz ő, vagy felesége és pártja adjon miniszterelnököt az országnak. Tényleg ennyien elhiszik Magyarországon azt, hogy Gyurcsány nem számol azzal, ha négy évig vár még, akkor ő és pártja lehet az egyeduralkodó az ellenzéki homokozóban? Tényleg azt hiszitek, kedves és lelkes ellenzéki ismerőseim, cimboráim, hogy Gyurcsány siet valahova?

Ő nem csak jövő áprilisig lát – és nem, nem, annál biztosan tovább lát Fletó! – akkor a lehető legjobb esélyei vannak arra, hogy ő és felesége, valamint a DK legyen egy nagy, monolitikus, Fideszhez hasonlóan felépülő balliberális tömb vezetője – akkor is, ha formálisan nem lesz pártelnök sem egy idő után.

Miért is alakulna így?

És itt jön a lényeg, amiért én azt mondom, hogy valójában ők nyertek meg mindent.

Az előválasztás első körében a pártok nem igazán igyekeztek maximálisan kihasználni azt, hogy egyéni körzeteket nyerjenek, valahogy mindenki a miniszterelnök-jelöltjét tolta előtérbe, azaz, a pártok úgy kampányoltak, hogy valójában egy-egy arcot vittek ki a piacra, azt kínálták eladásra, és járulékos haszonként könyvelték el a beeső körzetet. A DK – egyedüliként! – pont fordítva cselekedett: Dobrev Klára nem azért kampányolt, hogy ő ismert legyen, hanem azért, hogy a DK-t vegyék meg minél többen, és ez be is jött: az ellenzék legerősebb pártjává lépett elő, ha pedig be is tartják ígéretüket a pártok, miszerint közös listába tömörülnek, akkor azon a legtöbb befutó helyet a DK kapja majd. A DK-t soha, egy percig sem érdekelte, hogy Gyurcsányné legyen a közös miniszterelnök-jelölt. Minek? Egyrészt már felvázoltam, másrészt pedig egy ilyen színes tömb egyben tartása óhatatlanul is azzal járna, hogy a DK még a választások előtt kopásnak indul. Megéri nekik? Egyértelműen nem!

Tulajdonképp senkinek sem éri meg, hogy úgy legyen miniszterelnök-jelölt, hogy hat párttal kell folytonosan egyeztetnie. Szép elgondolás, nem mondom, mert ebben a kontroll lehetősége nagyon is benne van, de sem a magyarországi politikai hagyományok, sem maguk a pártok nem hívei annak, hogy őket kontroll alatt tartsák mások, viszont ők szívesen tartanának kontroll alatt másokat. MZP mostantól Gyurcsány nélkül nagyon nagy dolgot nem tehet – különben ő lesz az összefogás szétrobbantója. Magyarán: MZP nyert, és ezzel Fletó fogja lett. Igen, persze, hosszú ez a lánc, mézzel van bekenve, szépen is csillog, de azért láncnak lánc marad. A miniszterelnök-jelöltségben rejlő hatalmas csapdát pedig csak a DK-nál látták át.

Ami nem módosítható, nem megvehető és nem leváltható: a matek

Amit az ellenzéki pártvezérek saját hiúságuk okán nem láttak, az a politikai matematika alapleckéje, és annak szigorú axiómája, amely Püthagorasz óta változatlan. Jó, tudjuk, Püthagorasz is Orbán Viktor embere, de attól a tény, még tény marad, az axióma pedig axióma. Mit is mond az antik világ tudósa? Akárhány változó is van a parlamenti matematika egyenletében, egy dolog biztos marad: a torta mérete az mindig fix! Jó, lehet nem így fogalmazott a mester, és nem is ő mondta, de ez a lényeg: akárhány párt is fogjon össze, legyen akárki is a miniszterelnök-jelöltjük, a kiosztható mandátumok száma 199 marad és kész. Ez nem lesz több. Erre a 199-re pedig egyéni körzetekben és országos listán lehet pályázni, plusz a töredékszavazatok. A DK-é a legtöbb egyéni, és az előválasztások erősorrendje szerint megy majd tárgyalni az országos listáról.  A tárgyalásokon majd a többiek is szembesülnek azzal, hogy ebben a játékban úgy jártak, mint a viccbeli vadász a medvével: szopni járnak oda!

Mennyi is a matek?

A DK 33, a Jobbik 28, az MSZP 18, a Momentum 15, a Párbeszéd 7, az LMP 5 egyéni körzetben indul majd egyedüli (???) ellenzéki jelöltként – tehát, ha ennek megfelelően alakul a lista, akkor egy hozzávetőleges példával élve, így nézne ki nagyjából: 3 DK-s, ezt követi 2 jobbikos, majd 1 MSZP-s, 1 Momentumos, 1 Párbeszédes és 1 LMP-s, majd kezdődik újra, és így tovább, amíg véget ér a lista. Persze lehet módosítani a fenti számokat, de minden egyes pl. momentumos plusz helyért jár egy plusz a DK-nak és/vagy a Jobbiknak az erőviszonyok alapján kialakított közös listán. Másképp fogalmazva: egy párbeszédes, momentumos, MSZP-s, LMP-s jelölt bejutása listáról azzal jár, hogy előbb be kell jutnia minimum két DK-snak. Ez viszont azt is lehetővé teszik a DK-nak, hogy nagyvonalúnak mutatkozzon az ellenzéki közösség előtt, és akár egy-két helyről le is mondjon más javára. Gratulálok a többi párt stratégáinak, ezt jól összehoztátok!

Az egyéni körzetek fontosságáról jó tudni, és szem előtt tartani: a 199 mandátumból 106-ot osztanak ki egyéniben, és 93-at listán, amelyet a töredékszavazatokkal egészítenek ki. Térjünk csak vissza az előválasztás első fordulójának az eredményére: nemcsak arról beszélek, hogy a DK vitte a legtöbb egyénit, hanem magasan a legtöbbet vitte a tuti ellenzékinek számolt, azaz tutira megnyertnek tartott körzetekből. A DK szám szerint tízet vitt, míg a Jobbik hármat, az MSZP hatot, a Momentum és a Párbeszéd öt-öt körzetet tudhat magáénak, az LMP pedig egyet. Mivel a magyar választási rendszer olyan, hogy az erősebbet támogatja, a DK nagyon kis szerencsével elérheti azt is, hogy akkora frakciója legyen, mint az összes többi ellenzéki pártnak együttvéve.

Matek, második fejezet:

A 199 hely tehát fix, így nézzük meg, kik azok, akik a legnagyobb eséllyel bejutnak jövőre a parlamentbe? A Fidesz-KDNP, a DK, a Jobbik, az MSZP, LMP, Párbeszéd, Momentum – ez hét formáció, az utóbbi hat pedig közösködik Összefogás néven. Magyarán, amennyiben mindenki bejut, akkor minimum 1/7 helyet elfoglal a parlamentből. Ahhoz, hogy ennél több helye legyen, már másoktól kell kiharapnia, és akkor még nem számoltunk két másik szereplővel, akik szintén esélyesek a parlamenti jelenlétre: a Kétfarkú Kutyapárttal és a Mi Hazánkkal. A Fidesz biztosan többet fog szerezni, mint az egyhetednek megfelelő 28-29 mandátum, és innen kezdve egyre csökken az Összefogás számára kiosztható mandátumok száma, egy szereplőjét kivéve, és ez kicsoda, na kicsoda? Gyurcsány és az ő DK-ja (és részben a Jobbik) – ugyanis, mivel ők indulnak a legtöbb egyéni körzetben, nekik van esélyük a legtöbb egyénit megnyerni (és a nyerhetőnek tartott körzetek számában is vezetnek a többi ellenzéki párt előtt!), mivel a listán a befutó helyek számának többsége a DK-t illeti meg, így ők azok, akik mindenképp nyernek képviselői széket, míg a többiek esetében már erősen számolgatni kell.

A torta? A torta az fix!

A torta példájánál maradva: addig osztják körbe a szeleteket, amíg elfogy a torta, és az kap többet, aki első a sorban. Ráadásul az első eleve három szeletet kap, a második csak kettőt, a harmadiktól arrébb pedig mindenki csak egyet-egyet – hogy a lista erősorrendjét érzékletesebbé tegyem. Ebből jól látszik, amennyiben az MSZP-s, LMP-s, Momentumos, Párbeszédes jelölt akar még egy szelet tortát (parlamenti helyet), akkor azt csak úgy kaphatja meg, ha előtte a dékás ismét kap három szeletet, a jobbikos ismét kap kettő szeletet – a torta mérete pedig fix, azaz előbb-utóbb elfogy, így könnyen kiszámolható, hogy nincs olyan helyzet, amikor az összefogás pártjai közül mindegyik jól lakik, azaz mindegyik annyi képviselőt tud beküldeni listáról, amennyi számára szükséges. A tortára éhes szereplők száma pedig nem itt még nem is véges, ugyanis MZP bejelentkezett a Mindenki Magyarországa Mozgalom nevében, hogy neki is kellenek befutó helyek a listán (kér a tortából) – azt pedig csakis valaki más rovására lehet összehozni.

Mit írtam fentebb?

Hogy Fletóéknak még az is belefér, hogy akár egy-két helyet elengedjenek részükről. Ha így tesznek, azzal a többi pártot is kényszerhelyzetbe hozzák, ugyanis ők is fel kell majd ajánljanak egy helyet MZP mozgalmának, legalábbis azért beszélünk összefogásról. Így tehát a DK-n kívüli, de még az Összefogáson belüli ellenzék tovább repedezik majd – a parlamentben pedig ott áll majd egy sziklaszilárd, egységes, jól felkészült, a politikai machinációkat kisujjból lezongorázó DK, és a fél tucatnyi pártból, mozgalomból összeálló többiek, akik közül az is lehet, hogy lesz olyan, aki még frakciót sem tud alakítani.  És akkor arról nem is beszéltem, hogy ez a torta nemcsak az Összefogás tagjainak van külön félretéve, hanem ide pályázik még a Kétfarkú Kutyapárt meg a Mi Hazánk…

Matek, harmadik fejezet:

Mivel fentieket nehezen fogják megérteni egyesek, megpróbálom leegyszerűsíteni: legyen a 10 az új 199 – azaz számoljunk úgy, szigorúan a példa kedvéért, hogy 10 parlamenti helyet osztanak ki a választásokon. Ahhoz, hogy az ellenzék nyerjen, minimum hatot kell megszereznie. Ismerve a magyarországi politikai realitásokat, azt is mondhatjuk, hogy ez a maximum, azért nem valószínű, hogy a Fidesz 40% alá beessen, ezt még a legvadabb ellenzékiek sem gondolják komolyan, akkor sem, ha mondják ezt. Szóval, a 10 helyből ekkor 4 eleve foglalt, az a Fideszé. Az ellenzéki összefogás hat pártja (vagy MZP mozgalmával együtt már hét!!!) között oszlik meg a hat hely – ezt vagy egyenlően osztják el, de akkor nem lesz igazságos, vagy igazságosan, de akkor nem lesz egyenlő. A képlet tovább bonyolódik, ugyanis a hatból (vagy hétből?) arányaiban  kb. négyet az egyéni körzetek hoznak, kettőt pedig az egyesült lista (egyet élből, egyet pedig a töredékszavazatok – ismétlem arányaiban és nagyvonalakban).

Nézzük csak ismét a fenti tényeket mégegyszer: a DK állítja a legtöbb jelöltet az egyéni körzetekben. A DK állítja messze a legtöbb jelöltet azokban az egyéni körzetekben, amit az ellenzék tuti nyertesnek tart. A DK kapja a lista első befutó helyeit. Minden olyan esetnél, ahol mandátumokat osztanak, a DK nemcsak ott van, hanem ő az első. Ilyenformán a hat hely nagyjából úgy alakulna, hogy minimum kettő a DK-é az egyéni körzetekből, egyet elhoz listán, és már ekkor van egy akkora frakciója, mind az Összefogás többi pártjának együttvéve, ehhez jön még a töredékszavazat, ahol nem sok szerencse kell ahhoz, hogy az is a DK-nak jusson, így már négy helyük van, ami azt jelenti, hogy kétszer akkora a frakciójuk, mint az összes ellenzéki képviselőé együttvéve. A verseny azonban még tovább bonyolódik, ugyanis erre a hat helyre tud és fog pályázni még a MI Hazánk és a Kétfarkú Kutyák is. Mindkét alakulat olyan, hogy egyéniben, ott, ahol a DK-s az Összefogás jelöltje, sok vizet nem fog zavarni. Gyurcsányék azt ugyanis pontosan tudják, hogy teljesen felesleges erőfeszítés velük alkudozni, sem a Kétfarkú Kutyák, sem a Mi Hazánk szavazói nem fognak nagy mértékben DK-s nyuggereket maguk mellé állítani, és fordítva is igaz, a DK-sok sem fogják a Kutyákat vagy mihazánkosokat bevonzani köreikbe. A Kutyák majd ott fognak zavart okozni, ahol mondjuk Párbeszédes vagy Momentumos jelölt állt fel egyéniben, a MI Hazánk pedig a Jobbiknak fog komoly fejfájásokat okozni, és ebből az egészből ismét csak Gyurcsány nyer, ugyanis az elveszett momentumos vagy jobbikos körzet neki kedvez.

Akkor Gyurcsány nélkül nincs is már ellenzék?

Jövő áprilisig már nem lesz, hacsak a mostani nagy összefogás szét nem esik addigra. A paradoxon az, hogy MZP győzelme, az általa felmutatott siker politikai tőkévé való átváltására csak egy mód van: MZP nem lehet, nem szabad miniszterelnök legyen! Egyrészt, kormányzási tapasztalatai nemcsak neki, hanem szövetségesei közül sincs senkinek, pontosabban egy embernek és formációnak: Gyurcsány és a DK. Márpedig Gyurcsányra alapozni nem lehet, a fickó bármikor előhúzza majd naplóját, fellapozza a „hogyan puccsoltam meg Medgyessi Pétert” bejegyzését, modernizálja az akkori módszereket, és kész, MZP mehet is haza Hódmezővásárhelyre – politikai karrierje ezzel véget is érne.

Tágabb értelemben: amennyiben a magyar ellenzéki politikus több időt szánna arra, hogy a nemzetközi helyzetet jobban megismerje (és, miért ne: kiismerje?!), azokban a koordinátákban elhelyezze azt, hogy mi várható Magyarország számára a következő parlamenti ciklus ideje alatt, kicsit elemezné a világgazdasági helyzetet, és lenne kellő önkritikája, akkor rögtön belátná, hogy a jelenlegi ellenzéki győzelem esetén Magyarország gazdasági válságba kerülne – és nemcsak arról beszélek, hogy egész Nyugat-Európa nyögi a megemelkedett energiaárakat, hanem arról, hogy elszáll majd az euró, lecsökken az export, így a devizatartalék is, elszabadul az infláció, drágulnak a hitelek, Amerika globális visszavonulása alapvetően rendezi át kontinensünk, és benne Magyarország helyét és viszonyait – magyarán a posztkovidos időszak biztosra vehető válsága nem egy absztrakt fogalom, hanem minden magyar pénztárcájának a vékonyodását jelenti.  Ennek az árát azonban, kormányon, nemcsak a DK, hanem a gyurcsánymentes ellenzék is megfizetné.

Szóval, a paradoxonra visszatérve: a gyurcsánymentes ellenzéknek akkor van esélye, ha jövőre nem nyer választást. Ilyenformán MZP nem kopik el, és négy évük marad arra, hogy elvégezzék azt a házi feladatot, amit az elmúlt négy évben nem tettek meg. A DK és Gyurcsány erős pontjait már ismerik, a gyengék pedig közismertek: a csávó és a DK, minden látszat ellenére, nem bírja a modern kommunikációs eszközöket: használja ugyan az influenszereket és azok YT-csatornáit, de nem érti azokat. Nem érti, nem használja, mi több, talán ellenséges is az olyan új médiákkal, mint pl. a Partizán. A nem túl acélos, de mégiscsak létező gyurcsánymentes ellenzék parlamenti képviselete, a modernizálódó média támogatásával, amit szívesen megadnak nekik, ez tuti, plusz egy rendszeren kívülről érkezett, önálló politikai eredményt kétszer is felmutató vezetővel 2026-ra megkerülhetetlen erővé válhatnak. Persze, ehhez el KELL veszíteniük a soron következő választást, meg kell halniuk, hogy élhessenek.

Magyarország érdeke hirtelen egybeesett a gyurcsánymentes ellenzék érdekével

A gyurcsányi pajzson azonban van egy rés: talán a sors iróniája, hogy a gyurcsánymentes ellenzék esélyei, tennivalói és lehetőségei, valamint a Fidesz győzelme többszörösen is egybeesik Magyarország érdekeivel: az ország nemcsak elkerüli a válságot, hanem végre megkaphatja azt, amit úgy Magyarország, mint a legerősebb kormánypárt, a Fidesz is megérdemelne: egy valós teljesítményeket felmutatni tudó, valós programokkal versenybe szálló, értelmes és komolyan vehető ellenzéket.

Ez viszont csak MZP-n és a gyurcsánymentességet valóban óhajtó, azért áldozatot vállalni képes ellenzékieken múlik.

Ghonzó

(Nethuszár)

Nethuszár