Erkölcsös demokráciára van szükségünk!

Régóta rágja magát azon Európa, hogy vajon mit akar az USA, de még inkább azon, hogy mit tegyen, tehet az öreg kontinens, ha az Egyesült Államok részlegesen vagy teljes egészében kivonja erőit az európai országokból. A Pentagonból kiszivárgott és a Nethuszár által is nemrég közölt hírek alapján két olyan tényt azonosíthatunk, amelyek befolyásolják az európai geostratégiát: az USA fenntartja nukleáris elrettentő erejét, illetve az USA szorgalmazza a tehermegosztást. Nos, egyik sem annyira rossz hír nekünk, de messze van még attól, hogy jó legyen.

A nukleáris védőernyő megtartása egyrészt csökkenti a francia és brit atomarzenálra nehezedő tehert, másrészt meg is határozza a jövőbeni oroszt támadás mikéntjét. Tekintve, hogy az ukránok három éve sikeresen aprítják Putyin hadseregét, – amiért nem lehetünk eléggé hálásak nekik! – Moszkva egyre távolabb kerül attól, hogy egy szárazföldi invázió révén újabb európai államot támadjon meg. Ráadásul minden irányba olyan országok fogadnák, amelyek az elmúlt három évet saját hadseregük alapos megerősítésére használtak ki, legalábbis első pillantásra ilyen kép rajzolódna ki előttünk.

Azonban azt sem kell elfeledni, hogy az orosz haditengerészet és az orosz légierő jóformán érintetlen, ez akkor is igaz, ha az Orosz Föderáció veszített el harci repülőgépeket és hadihajókat az Ukrajna ellen indított jogtalan inváziója óta. Nem tudom felmérni egyelőre, hogy ez milyen szempontokat helyez előtérbe egy orosz támadás elleni védelem kiépítése során, de az érkező rakétákat jelző műhold-rendszer további fejlesztése megkerülhetetlen feladatnak tűnik, ahogy a Starlinkhez hasonló európai gyártású rendszerek kiépítése is.

Mindez azonban csak mellékzönge a lényegeshez képest.

A lényeg ugyanis az, hogy Európának így is, úgy is fegyverkeznie kell, de még ez előtt új, összeurópai szövetségi rendszert kell kialakítania, ugyanis legnagyobb ellensége nem Moszkva, nem Peking, és nem is Washington, hanem az országon belül élő agymosott putyinisták tömege, akik misztikus-messisások megszavazásra is hajlandóak, csak végre az élet visszatérhessen abba a rendes kerékvágásba, amely ellen korábban is ők maguk tiltakoztak a leghangosabban. Az idiotizmus terjedésének meggátolása nélkül Európa nem tudja megoldani az újrafegyverkezést, mert ez a csőcselék olyan politikusokat juttat majd hatalomba szavazatával, akik visszatartják a védelmi iparhoz szükséges forrásokat, ezzel pedig az ördögi kör bezárulni látszik.

Nemrég tartották Párizsban a ki tudja hányadik „hajlandóak koalíciójának” ülését.

Azok az európai államok vesznek részt ezen, amelyek hajlandóak támogatni Ukrajnát, ami szép vállalás, de kezd kiderülni, hogy ez az egész nem több árnyékbokszolásnál. A békefenntartó erők kapcsán nem úgy tűnik, hogy lesz megegyezés, egyelőre egy európai ország sem akarja átlépni az ukrán határt, legalábbis addig nem, amíg Trump Amerikája nem nyújt valamiféle garanciákat. Trump (és Musk) Amerikája pedig nem siet ilyen téren, számukra sokkal sürgősebb az oroszokkal kötendő deal, hogy végre Kína ellen tudjanak fordulni. Igen,a fordított-Kissinger projektet látjuk kibontakozni, Európának pedig nem a különböző fővárosok különböző kastélyaiban tartott, csoportterápiás kezelésekhez hasonlító kongresszusokon kell eldöntenie stratégiai jövőjét, hanem fegyvergyárakban, az iparban, a hadiüzemekben.

Természetesen nem kerülendő a szoros európai együttműködés, ugyanis nekünk azt is ki kell találnunk, hogy miként nézzen ki az „új demokrácia”. Mert nyilvánvaló, hogy azt, amiben a háború, vagy még inkább a Kovid előtt éltünk, nos, azt Putyin lerombolta. A romániai majdnem-államcsny kapcsán végezett nyomozások, – amelyből oroszlánrészt vállalt az oknyomozó sajtó! – kiderítette: módszeresen, évtizedek alatt építette fel Moszkva az európai rajongótáborát, akik aztán a közösségi médián keresztül harsogott véleményükkel megfertőzték a társadalmakat, a jól-rosszul működő demokráciákat sikeresen aláásták. Romániában már azt is látjuk, hogy ez hogyan működött: már évtizedekkel ezelőtt megszülettek azok a természetes gyógymódokat kínáló oldalak, ingatlanközvetítő fórumok, horoszkópot kínáló felületek stb., stb., amelyek aztán hirtelen egy csapásra álltak át Georgescu mögé – de az elmúlt évtized alatt milliószor vásároltunk ezekről az oldalakról, milliószor adtuk meg adatainkat nekik stb. A londoni székhellyel működő AdNows orosz fedőcég pedig gondoskodott róla, hogy az általunk felkeresett nem politikai oldalak olyan tartalmakat kínáljanak böngészőinkben, amelyek a nyugati világba vetett hitünket ássák alá. Nem voltak ezek egyértelműen putyinista üzenetek, ennél sokkal raffináltabb a dolog és célja kevésbé prózai: az orosz propagandának nem feltétlenül hívekre van szüksége, sőt, azzal ő is tisztában van, hogy az orosz szándékok nyílt megvallása esetén aligha számíthatna európai támogatásra. Így aztán bőven elég neki, ha megtalálja azokat a rétegeket, amelyeket Nyugat, a helyi és nem oroszbarát kormányok ellen lázíthat, elég neki, ha el tudja hinteni a kétely magvát, ilyenkor pedig az erkölcsi relativizmus fegyveréhez sem rest hozzányúlni.

Ahhoz az erkölcsi relativizmushoz, amelyet a nyugati civilizáció majdhogynem hivatalos politikájává emelt. Aligha tagadható, hogy az utóbbi évtizedekben a Nyugat elengedte Istent. Előbb csak az egyházat, majd a vallást, végül magát Istent, ezzel pedig olyan erkölcsi mérce nélkül hagyta a társadalom szélesebb rétegeit, amely, minden vélt vagy valós hibája ellenére, mégiscsak alkalmas volt a gyilkos, erőszakos ösztönök féken tartására – ez a tétel akkor is igaz, ha a keresztény egyházak nem tanúsítottak valami hatalmasan nagy ellenállást a második világháborút is előidéző fajelméleti politikák ellen. Ez az erkölcsi relativizmus ma viszont az élet minden területét ellepte, akár azt is mondanánk, hogy alig akad olyan nyugati civilizációban élő polgár, akit ne érintene. Nem fogjuk fel, hogy a „az ukránok megérdemlik, mert ráncigálták a medve bajszát” egyenlő azzal a kijelentéssel, hogy „aki kurvának öltözik, ne csodálkozzon, ha megbasszák”, és ezzel nemi erőszakot máris igazolhatónak vélik egyesek. Csakhogy ennek a lecsúszásnak végpontja az, hogy miden gyengébbének tartott csoport ellen szabadon lehet erőszakot elkövetni, majd előbb-utóbb mi is, te, kedves olvasó, én, mindegyikünk gyengének bizonyul valamelyik épp aktuális halmazosító próféta igehirdetése alapján.

Oroszország hibáztatása helyénvaló: a 21 század agresszor állam, generációk életét tette tönkre közvetve vagy közvetlenül – erről nem is érdemes vitatkozni. Azt azonban látunk kell, hogy mi, „a jók”, a „hajlandóak koalíciója” ugyanebbe a hibába esünk, amikor például Ukrajna további segítéséről úgy beszélünk, mint legfőbb érvet hangoztatjuk, hogy: „a saját biztonságunkba fektetünk be”. Ami lehet, hogy igaz, de mégiscsak egy haszonelvű hozzáállás, és messze esik attól a keresztényi alaptézistől, hogy a gyengébb és az áldozatot védeni kell, mert ez erkölcsi kötelesség!

Új demokrácia is kell, tehát, ahogy azt Kijev és Lviv pinceelőadásain már pedzegették a lengyel, ukrán, balti államok értelmiségei a rájuk hulló orosz bombák közepette. Egy olyan új demokrácia, amelynek az erkölcsi mérce elengedhetetlen része!

-örsh-

Kapcsolódó:

Mindennapi élet a háború idején. Az ukránok ereje az orosz zsarnoksággal szemben

A hamis geopolitikai dilemma: realizmus vs. liberalizmus

Igenis, KELL a pánik! És a tanulságokról se feledkezzünk meg!

(Nethuszár)