hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Ez az, táttájé! 40 kisállat pusztult el a vásárhelyi állatkertben a hanyag városvezetésnek köszönhetően

Június 14-én adott hírt a marosvásárhelyi MSNews portál arról, hogy a helyi állatkertben, amely amúgy Románia egyik legnagyobb és legsokszínűbb állatkertje, mintegy 40 kisállat pusztult el.

hirdetés
hirdetés

A júniusi hírek szerint mintegy negyven kisállat, a nyuszik zöme és a Guineai tengerimalacok pusztultak el – az eset akkor kisebb vihart kavart a szociális médiában, a vásárhelyi vezetés pedig kézzel-lábbal és „közleményben” tiltakozott, hazugnak nevezve az MSNews portált és annak újságíróit. A közlemény időzőjeles volta igencsak indokolt, az állatkert Facebook-oldalán még aznap „Primaria Targu Mures” aláírással posztoltak egy ellenhírt, miszerint minden rendben, tegnap is nyuszikkal és tengerimalacokkal játszottak a gyerekek.

Nos, az MSNews nyomozott, szaglászgatott és ma közzétette kutakodásuknak az eredményét: a hír igaz, sajnos negyven kisállat pusztul el az Állatkertben, minden bizonnyal a különböző vegyszerekkel kezelt tápláléknak köszönhetően, ami valahogy az állatok elé került.

Az MSNews birtokába kerültek ugyanis az állam hivatalos Állategészségügyi szerveinek dokumentumai. A Maros megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság (DSVSA ) a portál kérdésre válaszolva közölte:

„A marosvásárhelyi állatkertben történt incidensekkel kapcsolatban intézményünk felé semmilyen megkeresés nem érkezett arra nézve, hogy az állatok elpusztulásának okait feltárjuk. (…) A hatályban levő állategészségügyi törvényeknek megfelelően, amelyek előírják az Bukaresti ÁllatDiagnosztizáló és Egészségügyi Intézet (IDSA) számára megküldendő mintákat tájékoztatjuk, hogy 2019. május 28-án a Marosvásárhelyei Állatkert által vett minták kísérőlevele kitöltésre került a marosvásárhelyi területi DSVSA részéről kirendelt állatorvos által. A bukaresti IDSA által elvégzett vizsgálat eredményei előttünk nem ismeretesek.”

Vagyis, a Maros megyei DSVSA elismerte az állatok halálát és az ehhez kapcsolódó vizsgálat érdekében a bukaresti IDSA-nak megküldött minták létét. Az MSNews továbbment, és adatigényléssel fordult a bukaresti intézethez, ahonnan a következő választ kapták: a halálesetet vélhetően mérgezés okozta, ugyanakkor nem tudnak teljes képet adni, mivel a rendelkezésükre álló mintákból ennyit tudtak kisilabizálni. Magyarán mondva: a marosvásárhelyi állatkert megkérte és kifizette a bukaresti intézet számára a vizsgálatokat, azonban az ehhez szükséges mintákból nem küldte el az összest, ami szükséges lett volna a teljes és eredményes vizsgálathoz.

 

Papírforma szerint minden így hát rendben.

A következtetések ugyanakkor nem elhanyagolandók:

  • a Marosvásárhelyi Állatkertben állatok pusztultak el, és
  • a Marosvásárhely Polgármesteri Hivatal, dacára annak, hogy tisztában volt a valósággal, nyílt közleményemben hazudott az ügyről.
hirdetés
hirdetés

(MSNews nyomán, Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]