Ezeregy éjszaka háborúja

Túl vagyunk az orosz invázió ezredik napján, talán ideje lenne egyet hátralépni és végigtekinteni a nagy képen: hogyan állunk és mi várható? És, sajnos be kell látnunk, amit látunk, az nem ad okot túlzott optimizmusra, igaz, a békének nevezett fegyverszünet talán közelebb van, mint az elmúlt ezer nap során bármikor, ez viszont nem mindenkit tölt el örömmel.

Oroszország bevetette az Oresnyik rakétáját – talán ez volt az ezredik nap környékének legfontosabb híre, a nyugati sajtó pedig – nem is utoljára – eszkalációként próbálta eladni a megriadt nyugati polgárnak az eseményeket. Blogunkon viszont az első perctől arról írunk: ez nem más, mint az alkudozás véres, de valós folyamata.

És ez az „alkudozás” fogja meghatározni

a következő heteket is, amíg Donald Trump le nem teszi hivatalii esküjét és nem lesz az Egyesült Államok beiktatott elnöke. Az alku lényege: eszkalációval érni el de-eszkalációt. Putyin megmutatta, hogy vannak még csodafegyverei a raktáron, hogy hány ilyen Oresnyik van ténylegesen és ezeket milyen ütemben tudja gyártani Moszkva, az a sajtót követő polgárt nem érdekli, pedig ez lenne az egyik olyan részlet, amelyben az ördög is lakozik. Putyin ugyanis tudja, hogy Trumppal nem lesz könnyű alkudnia, mi több, megkockáztatom azt is, hogy Moszkva fél az amerikai elnöktől, legalábbis jobban tart tőle, mint Bidentől. Ez a tartás-félelem fogja meghatározni a Kreml következő hónapban tett lépéseit, kicsit olyan ez, mint amikor piacon sokat kérsz az árudért, hogy utána legyen, amiből engedned.

Hogy Trumpnak mi a terve,

azt senki sem tudja, azt viszont biztos, hogy a két szélső értéket elvethetjük: nem fogja teljesen elengedni Ukrajnát és nem fog totális háborút vívni az oroszokkal. Ha az amerikai érdek szempontjából nézzük, akkor a jelenlegi folyamatok fenntartása a legkedvezőbb Washington számára. Ahogy azt már írtam a Nyugat győzelméről szóló fejtegetésemben: mégiscsak NULLA meghalt, sérült, eltűnt NATO-katona (amerikai katona) áll szemben a kétszázezret is túllépő orosz veszteséggel – Oroszország gyakorlatilag lenullázta önmagát, Amerikának pedig addig kell támogatnia Ukrajnát, amíg ez a lenullázódás teljesen nyilvánvalóvá válik.

Csakhogy!

Csakhogy a Nyugatnak ezer nap után sincs világos elképzelése arról, hogy mit jelent a győzelem! Ez Biden és az Európai Unió legsúlyosabb öröksége, így hát Trumpnak (a másik oldalon Putyinnak, aki már el is kezdte az első kommunikációs paneleket osztogatni saját népének és a világ közvéleményének) kell ezt majd megfogalmazniuk, ami nem könnyű – a cél meghatározása ugyanis befolyásolja a Kijevnek szállítandó fegyverek mennyiségét, ami ennél is fontosabb, azok minőségét is. Az Oresnyik bevetése után pedig világos, az eddigi légvédelmi rendszerek nem elégségesek.

Trumpnak tehát azzal kell szembenéznie

majd, hogy sem az európai szövetségesek, de talán még maguk az ukránok sem tudják, hogy mit is kéne mindenképp elérniük ebben a háborúban. Ukrajna 1991-es határainak visszaállítása szép és kommunikációs-mozgósítási szempontból nemes üzenet, de kivitelezése irreális! Akármennyire is roppanjon meg Oroszország, ezt nem fogja engedni, és hamarabb vet majd nukleáris rakétákat, minthogy kivonuljon a Krímből vagy a Donbász eddigi elfoglalt területeiről. Az egyezségnek tehát olyannak kell lennie, ami mindkét fél részéről betartHATó, mindezt úgy, hogy tudjuk: Putyin hazudni fog.

A problémánk elsősorban nem

a háborús frontok helyzete, hanem a háború utáni rend kialakítása. Biden és stábja úgy adta át a háborús események befolyásolását részben Kijev, részben Brüsszel kezébe, hogy ő maga alig tett hozzá valamit ehhez a problémakörhöz, legalábbis intellektuális értelemben. Ma sem tudjuk, hogyaz „addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig szükséges”, az valójában meddig tart, meddig terjed ki ez a szükség, miközben azzal mindenki tisztában van, hogy Amerika nélkül az Unió képtelen akárcsak a következő évet is végigvinni a támogatások terén, arról nem is beszélve, hogy elégséges minőségű és mennyiségű fegyvert mi nem tudunk adni nekik.

A háború ezredik napján túl

a napnál is világosabban derült ki tehát, hogy az Európai Uniót vezető, Ukrajnával szemben jóindulatú politikai osztálynak halvány lila fingja sincs az élet valóságáról. Ezer napja képtelen felpörgetni az uniós fegyvergyártást. Miközben az Unió határainál zajlik egy olyan háború, amely a menekültáradat és azt energiaszállítások révén folyamatos válsággócokat generál Európában, miközben ez a háború bármikor átcsaphat az Unió területére, addig Brüsszelben tökéletesen egyetértenek a liberális értékek kontinensünket átfogó védelmében, de képtelenek egy közös fegyvergyártási projektet elindítani. Mivel Amerika sem vak, és ő is látja az európai nemtörődömséget és hanyagságot, így aligha kétséges, hogy Trump alaposan beleveri majd a brüsszeli elit orrát a saját szarukba, amit csak üdvözölhetünk, ha nem tudnánk előre, hogy a mainstream nyugati sajtó majd ismét az amerikai republikánusok fasizmusáról fog ódákat írni, és minden európai biztonsági gondot a szőnyeg alá söpörni, abban bízva, hogy jön majd egy újabb demokrata adminisztráció Washingtonban.

Úgyhogy nincs más út előttünk,

minthogy elfogadjuk azt a fegyverszünetet, amit vélhetően Trump képes kialkudni majd Putyinnal szemben, ez pedig azt is jelenti, hogy ebben az alkuban Amerika érdekei szerepelnek majd első helyen és nem az Európai Unióé, de mégcsak nem is az ukránoké.

A háború ezredik napján túl be kell látnunk: jobban járunk, ha most engedjük el az oroszok által elfoglalt területeket (fontos: nem örökre!), minthogy egy hanyatló amerikai támogatás és egy uniós passzivitás mellett gyakorlatilag teljes Ukrajnát elveszítsük. Ezer nap után ennyit tudunk kimaxolni a globális politikai helyzetből.

(Nethuszár)