Fekete Március: csatát nyertünk, háborút vesztettünk

Idén lesz 35 esztendeje, hogy megesett velünk a fekete márciusként elhíresült magyarellenes pogrom, amikor is Marosvásárhelyre érkezett az egykori és jelenlegi Szekuritáté állta felheccelt román tömeg, hogy ott jó alaposan elagyabugyálja a magyarokat. Mérleg, 35 év után? A csatát megnyertük, a háborút elvesztettük!

Tagadhatatlan, hogy hosszú utat járt be Románia az 1990-ben történt magyarellenes pogrom óta, és hosszú utat jártunk be mi, erdélyi magyarok is. Mégis, mintha ez az út rövidebb lenne az érzettnél, mintha rövidebb lenne annál, ami lehetett volna. Marosvásárhely az elmúlt 35 évben elvesztette magyar többségét – kisebbségbe kerültünk, ma pedig úgy mesélem tizenéves fiataloknak a magyar többségű Vásárhely emlékét, mint ahogy szüleim mesélték volt a sötét Ceaușescu-évtizedekben, suttogva, hogy milyen volt az élet, amikor még alig volt román a városban. Nálam tízessel idősebb tragikus véget ért barátom mesélte: az első román szomszédját fagyipénzért mutogatta magyar barátainak, annyira érdekességszámba ment az etnikai különszín. Isten nyugtassa! Őt is, a többieket is, akik azóta már „előre mentek”.

Ma már több vásárhelyi él a Maros-parti városon kívül, mint azon belül. Több vásárhelyit találunk Budapesten vagy Londonban, mint a Kövesdombon, a gyerekoromban még hajszál híján meglevő magyar többség odalett – pedig hogy fogadkoztunk, hogy mi aztán nem hagyjuk! Aztán, majd’ mindannyian, tisztelet a kivételnek, elmentünk….

Nagy utat tett meg Románia és jókorára nőtt a demokrácia-fa is, amit annyi reménnyel locsoltunk akkoriban. A gyümölcse viszont ritkán édes, többnyire keserű. 2025-ben, a Székely Nemzeti Tanács által szervezett Székely Szabadság Napja rendezvényt az alig tegnap még magyar többségű város polgármestere ellehetetleníti, a járdára száműzi.

A város polgármestere magyar.

Az egykor alapvető, mára bohózattá süllyedt alaptörvényt, miszerint magyar a magyart nem bántja ma már senki sem veszi komolyan. A hatalmi basáskodás elleni jogorvoslati lehetőség szegényes, akkor is, ha a miénk követi el ellenünk, akkor is, ha román polgármester teszi azt. A miénktől jobban fáj. Egyelőre még jobban fáj, de ez sem tart örökké.

Nem a fájdalom múlik el, hanem a „miénk” érzése.

Harmincöt évvel a fekete március után erdélyi magyarok, köztük marosvásárhelyi magyarok jelentős része a szélsőjobboldali magyarellenes román elnökjelöltnek drukkol, akit a magyarellenes pogrom egykori szekuritátés-szervezői kaptak elő a naftalinból. A módszer bűzlik a kommunista hagyománytól, mi pedig már egyszer bőrünkön és elveszett szemek világán keresztül tapasztaltuk meg, hova is vezet mindez. A mieink egy részét már nem érdekli, mi több, támogatják. Ugyanazokat, akik az úzvölgyi katonatemetőt is ellopták tőlünk…

„Mieink” – mondom, elhalványul ez a fogalom is, mint a magyar többség.

Harmincöt évvel ezelőtt csatát nyertünk Vásárhely főterén. Aki ott volt, tudja miről beszélek. Aki emlékszik a kifeszített magyar lobogóra, a Himnusz éneklésére azon a didergős hajnalon, aki emlékszik az öreg bajszos székelyre, amint Petőfit szaval, nos, ők tudják miről beszélek. Mi, akkor még gyerekek, meg voltunk róla győződve, hogy hamarosan itt lesz a magyar hadsereg és felszabadít minket. „Már Tordán vannak”, mondták suttogva a blokk mögött egyes lelkes kölykök, és mi vártuk izgatottan a leventéket, helyettük viszont megérkeztek Chelaru román ejtőernyősei. Chelaruval nemrég ismét találkozhattunk: az úzvölgyi katonatemető elrablását igazgatta épp, mint az orosz érdekeket kiszolgáló politikai erőket felemelő akciósorozat első elemét. Mert a marosvásárhelyi pogrom is ezt a célt szolgálta – igazolni, megerősíteni az egykori Szekuritátét. A pogrom után két hét sem kellett és a kommunista rémuralom erőszakszervezete SRI néven alakult újjá.

35 év: megnyert csata, elvesztett háború, le nem vont tanulságok, ki nem mondott fájdalmak.

35 év: történelem.

Az ifjak megtanulják, felmondják, elfelejtik.

-örsh-

Borítókép: a jogai követelő magyar tömeg 1990 márciusában, Marosvásárhely főterén. Kép Vajda György, kép forrása: Elmúlt Jelen

A véres március gyermekei – Marosvásárhely, 1990. fekete március, kegyetlen visszaemlékezés

Hogyan mentették fel a forradalmat eltiporni óhajtó szekusokat a fekete március után?

(Nethuszár)