Hagyjátok már abba ezt a tüntetés-turnét, mindenkinek ciki!

Miért kell ezt csinálni? Nem értem! Sem az érzelmi világom, sem a racionális énem nem tudja megérteni, megemészteni, hogy 2019-ben, a 21. század harmadik évtizedének elején miért tüntetésekben gondolkozol.

És miért kedden?
Délután?
Hatkor?

Volt egy olyan délibábos ábrándom, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt fiatal vezetése majd ráérez: a politika megújításához nem tüntetések, szónoklatok kellenek, hanem a tabuk felrúgása, a közhelyek kiszórása a közbeszédből stb. Ez lenne a minimum, amivel felfigyelnek rád, és akkor máris tudsz komolyabb programokat, projekteket is felkínálni a hallgatóságnak, olyanokat, amelyek a ma valós problémáira reflektálnak, nem valamiféle naftalinszagú politikai kiáltvány elcsórt elemeiből építkeznek.

Nem úgy néz ki, hogy ezen az úton indulnának el.

Az egyik néppártos vezető által publikált fotón megszámoltam a hallgatóságot: voltak kb. 70-en úgy, hogy ebbe beletartoznak a média jelen levő képviselői, a civil rendőrök, a Váradról, Csíkból, Kolozsvárról, egyéb településekről érkezett fundamentalisták. Talán többen is voltak, mint maguk a vásárhelyiek.

Mégis, mire vártak? Tömegre?

Ismét kérdem: kedden? Délután hatkor? Októberben? Vásárhelyen?

Mit gondolnak a szervezők, ki kíváncsi a hatvanhatmilliomodik autonómia-felszólalásra? Annyi, de annyi minden lényeges kérdés van a szőnyeg alatt, hogy fel sem kell már emelni, kimászik magától (akkor lesz majd jaj nekünk!), de a néppártos (és az empépés) fiatalok pontosan azt csinálják, mondják, amit az előttük járó nagy öregek – kopipészttel előállított politikusokká váltak, egy olyan korban, amikor minden sarkon paradigmaváltás várható, szemünk előtt alakul át a vidék-város viszony, a munka fogalma, itt van a szociális háló felszakadozása, eltűnése, ami reális fiskális fenyegetés, a társadalmi olló úgy kinyílt, hogy egyik fele nem látja a másikat, mindeközben pedig az 1990-es liberális elitek által megteremtett, és azóta fennálló demokráciaformák az utolsókat rúgják, az űrt a korporációk készülnek betölteni, ami ismét csak nem az egyszerű magyar embernek kedvez majd, de mindezekről semmit, de semmit nem szólnak az ifjú titánok!

Maradnak az unalmas, időnként ízléstelen kommünikék, a bántanak-elárultak-megmentünk titeket kommunikációs Bermuda-háromszögben megrekedt szecessziós körmondatok.

Már a média ingerküszöbét sem érik el – Csomortányi itt kell volna karlengessen, nem egy magánkiránduláson, itt a kutyának sem tűnt volna fel, igazság szerint Adolf Hitler 1937-es beszédét is lejátszhatnák telefonról, akkor sem kerülnének bele a hírekbe – és ez, minden beleerőszakolt humoreszk ellenére, szomorú.

De!
Ők keresték, keresik maguknak…

Sajnos nekünk, egyszerű magyar embereknek aligha van máshol keresnivalónk – talán Londonban…

(Nethuszár)