hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Born to be dead: el sem indult, de már lemondott a román miniszterelnök jelölt

Ennél jobban semmi sem hiányozott ennek a nyomorult országnak: miután átmenti kormányzunk van, ma végre úgy nézett ki, hogy a parlament megszavazza Florin Citu egykori pénzügyért miniszterelnöknek, így ismét hivatalossá és teljes jogúvá válna a román kormány. Csakhogy Ludovic Orban, valamint Klaus Iohannis arra számítottak, hogy Citu bukni fog (ezért is jelölték őt), így megint egy lépéssel közelebb kerülnek az annyira áhított előrehozott parlamenti választásokhoz.

hirdetés
hirdetés

A koronavírus-járvány viszont nem kicsit írta át a politikai prioritásokat, az ellenzék ugyanis úgy döntött, hogy megszavazza a Citu-kormányt, hiszen a járvány kellős közepén semmi sem fontosabb, minthogy stabil kormánya legyen Romániának. (Mellesleg ezzel a lépéssel az általuk viszont nagyon nem óhajtott előrehozott parlamenti választások is értelmüket vesztik!)

Csakhogy az Klaus-Orban tandem eszén nem ilyen könnyű túljárni – az Adevarul információi szerint Ludovic Orban és párton belüli köre extra nyomást gyakorolt Citura, hogy mondjon le, még az előtt, hogy megválasztották volna.

És a bátor Citu így is tett: fél órával a szinte borítékolható miniszterelnökké választása előtt közölte a nagyérdeművel, hogy pü-pü nem játszom, mégsem akarok miniszterelnök lenni, lemondok.

Így tehát marad a jelenlegi, Ludovic Orban által vezetett átmeneti kormány.

A Victoria-palotában azonban a hülyeség jobban terjed, mint a koronavírus az olaszoknál, így meg is jelentek azok a PNL-s nyilatkozatok, amelyek szerint mindez hőstett, Citu nagy felelősségről tett tanúbizonyságot – Citu pedig úgy fogalmazott: „a párt embere vagyok, az a normális, hogy a párt elnöke (azaz Orban – szerk. megjegyz.) legyen a miniszterelnök”. Az Adevarul kulisszák mögötti információira hivatkozva azt írja, hogy Orban állítólag falhoz állította Citut: ha nem lépsz vissza, akkor úgy jársz, mint Grindeanu, el kell barikádozd magad a kormányban (Gridneanu a PSD-sek korábbi miniszterelnöke, aki szembement Dragneával, ezért a saját pártja mondatta le!)

Mindez zajlik az Úr 2020. esztendejében, egy olyan világjárvány idején, amikor Románia fokozottan kitett a fertőzésveszélynek. Hol van itt a PNL politikusai által emlegetett felelősség? Látta valaki? Érzi valaki? Hol van itt egyáltalán az a PNL, amelyik azért kapott annyi szavazatot nem is olyan rég, hogy végre legyen normalitás ebben az országban. Mit ért Klaus Iohannis felelős magatartás alatt Citu lemondása után, amikor ő ígérte meg a jól végzett Románia munkáját.

Hogy aztán Citu mindenféle munkavégzés nélkül, a feladat elől ellépve végezzen jó munkát? Igaz, ha nem dolgozol, nem is hibázol, tehát jól dolgoztál. Sajátos szebeni észjárás….

És közben egyre népszerűbb Victor Ponta: legalábbis a nyilatkozatai most hűen tükrözik román nép lelkületét – Ponta szerint ugyanis azt a kapitányt, aki elhagyja az embereit dezertálás miatt főbe kell lőni társaival együtt. Citura, Orbanra és államfőre célzott. És, higgyétek el nekem, sokan adnak most neki igazat.

Klaus Iohannis ezekben a percekben fejezi be sajtótájékoztatóját, márha az általa beszélt ritmusban lehet befejezésről beszélni holnap reggel nyolc előtt… És pont ő az, aki szerint nincs vesztegetni való időnk, ezért holnap 13 órára ismét egyeztetésre hívja a parlamenti pártokat. Borítékolható: megpróbálja Ludovicot lenyomni a többiek torkán a koronavírus-járványt kihasználva. Vagy nem. És ebben az az ijesztő, hogy nem tudjuk, melyik a rosszabb verzió számunkra. Mondjuk az egész román korményalakítósdi pont azokat kezdi érdekelni a legkevésbé, akikről szólna: a román lakosságot.

Koronavírus-járvány, tüntetni úgysem fogunk, emiatt aztán hiába is érdeklen, hogy mit csinálnak, mert véleményünk úgy sem számít, gondolja az egyszerű polgár, s milyen igaza van: a legfontosabb most ugyanis, hogy mindannyian felelősen járjunk el a járvány közepette, vigyázzunk magunkra, és egymásra. Szerencsénkre van egy ember a hierarchia magas pontjain, akire bajban számíthatunk. Nem román, és nem is német. Palesztin.

Nem lehetne Raed Arafatot jelölni miniszterelnöknek?

Örsike

hirdetés
hirdetés

(Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés