Hazudott a francia kormány a maszkok viseléséről, hogy elterelje a figyelmet a valós problémáról
2020. 04. 08. 13:42:43
A francia kormány heteken keresztül azt állította, hogy a maszkok nem jók semmire, akár több rosszat is okozhatnak, mint jót, ám a valódi ok, amiért ezt az álláspontot támogatták, az a kórházak felszereléséből hiányzó maszkok ténye, amit viszont nem akartak el-, és beismerni a nagy nyilvánosság előtt – tudjuk meg a vérlázító hozzáállás mögött meghúzódó valódi okokat a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) cikkéből.
A francia hatóságok aztán a több száz haláleset után most rákapcsolnak, és Nizza, Cannes, Párizs már azt fontolgatja, hogy kötelezővé teszi a maszk viselését a közterületeken. Párizs szocialista polgármestere, Anne Hidalgo betiltott minden sporttevékenységet reggel tíz és este hét óra között. A franciaországi polgármesterek megpróbálnak nyomást gyakorolni a kormányra, hogy az rendleje el a totális karantént, ám a FAZ szerint a francia hatóságok továbbra is haboznak.
Sibeth Ndiaye kormányszóvivő heteken keresztül tagadta, hogy a maszkok viselése hasznos lenne a fertőzés terjedésének megállításában. „A maszkok kontraproduktívak is lehetnek, mert a védelem illúzióját nyújtják” – nyilatkozta a szóvivő hölgyecske. A kormány figyelme így nem a polgárok egészségének megóvása felé fordult, hanem arra irányult, hogy elfedjék a hatóságok hanyagságát, azt, hogy nem készültek fel a pandémiára. Mindezek ellenére a kórházakban tapasztalható maszk- és egyéb védőfelszerelés hiányáét a FAZ nem Macron nyakába varrja, vagy inkább igyekszik szétkenni a szart, mondván, hogy a volt szocialista miniszter döntött úgy még 2013-ban, hogy nem tölti fel az orvosi védőeszközök állami tartalékait. Persze az a kérdés, hogy 2013 óta hány év is telt el, és miért nem volt idő ezt pótolni, az ott marad a levegőben, Macron jófiú imázsát kikezdeni nem szabad…
Nethuszár megjegyzés: blogunk az első perctől (a március 12-én írt cikkünk ITT OLVASHATÓ) ajánlja a maszk, sál, kendő viselését olvasóinak. A WHO egészen pár nappal ezelőttig ezzel ellentétes állásponton helyezkedett el, mondván csak a fertőző személyek viseljenek maszkot, ami azért tűnt már akkor is hülyeségnek a szemünkben, mert a hosszú lappangási idő miatt nem lehet tudni, ki a fertőző – maga a beteg sem tudja, hogy beteg, és ez adja a járvány veszélyességének a lényegét! A WHO ezen protokollja aztán rendesen megkavarta az állami védekezés irányát, minden országban vita alakult ki arról, hogy kell-e maszkot viselni, ha igen, akkor kinek stb. Romániában mindez idáig nem volt kötelező a maszk viselése, tegnapelőtt Raed Arafat kijelentette, hogy ajánlja a maszk viselését, a megyei tanácsok, ispáni hivatalok (prefektúrák), városok polgármesterei egymás után hozták meg a helyi rendelkezéseket, amelyekben mindenki számára kötelezővé teszik a maszk viselését utcán, boltban stb.
Hogy a helyzet még súlyosabb legyen, a franciaországi kórházak sem töltötték fel tartalékaikat, mindezek ellenére a kormány, és maga Macron államfő nem tartotta fontosnak, hogy a polgárait felvilágosítsa a valós helyzetről. A közegészségügyi kormánymegbízott, Jerome Salomon február 26-án még úgy nyilatkozott, hogy „nincs hiány”! (Mármint orvosi védőeszközökből – szerk. megjegyz.) A nép egyszerű lányai és fiai időközben saját maguk is tapasztalták a védőfelszerelések teljes hiányát, de a kormányszóvivő igazán eredeti érvvel tácsolta le őket – szerinte sok polgárnak nehézséget okoz, hogy felhelyezze arcára a maszkot. Ikken, ezt mondta….
Macron elnök azonban kénytelen volt radikális fordulatot végrehajtani, ami álláspontját illeti, és kijelentette: Franciaország mindent megtesz, hogy a nemzetközi piacokról elegendő mennyiségű maszkot szerezzen, Csakhogy a sajtó kiderítette: a francia hatóságok, a francia kormány teljesen inkompetensnek bizonyult még ebben a kérdésben is. Maga az, hogy Kínából importálhassanak maszkot egy hónapot vett igénybe – és akkor még csak az engedélyeztetési eljárásról beszélünk.
A tesztekben sem bizonyultak bajnoknak: március 7-ig csak egy tucatnyi állami kórház laboratóriumában lehetett tesztet végezni, köszönhetően a rendkívül szigorú központosításnak – jegyezzük meg, mindenhol máshol a világban, különösen ott, ahol francia üzleti érdek mozgolódik, Macron elnök a dereguláció híve és keményen központosítás-ellenes, a liberális piacgazdaság egyik leghangosabb követelője. Ennyit erről.
Március hetedike után megengedték ugyan a magánkézben levő laboroknak, hogy végezzenek teszteket, de nem volt elég készülék – míg Németország 100 olyan készülékkel rendelkezik, addig Franciaországban mindössze 12 volt a pandémia kezdetén. Összehasonlításképp: a világjárvány kihirdetésének pillanatában Romániában is 12 helyen végeztek teszteket (ez a szám azóta jelentősen megnőtt), Magyarországon egy helyen, a Szent László kórházban, viszont a magyar kormány egy hét alatt (!!!) felvitte ezt a számot kilencre, ami azóta is emelkedik, egyre több helyen lehet tesztet végezni.
Franciaország – Olaszország, Egyesült Államok, Spanyolország után – sorban a negyedik állam, ahol a halálos áldozatok száma meghaladta a tízezret.
Moss kezet, hordjál maszkot, sálat, kendőt az arcod és orrod előtt – ne vakard az arcod, ne turkálj az orrodban, mossál kezet, maradj otthon, mossál kezet, tarts két méter távolságot mindenkitől az utcán, boltban, a köztereken és mossál kezet!
Együtt sikerülni fog!