Kárpátaljai posztok: „inkább maradok egy ‘büdös ukrán’”

Félek megnyitni a magyar hírportálok alatt lévő kommentszekciókat! Mert akárhányszor megteszem, száz kommentből legalább 70 azt taglalja, hogy mennyire gyűlöli az ukránokat, dicsőíti oroszországot és drukkol egy teljes nemzet kiirtásának. Az ember az elején még azzal próbálja nyugtatni magát, á ezek csak trollok, fizetett propagandisták, hiszen a magyar nép rengeteget segít a menekülteknek, van, aki magától vonja meg a kényelmet és a pénzt, hogy támogassa a rászorulókat. Ez tény, ez az igazság, és ezért mindnyájan roppant hálásak vagyunk és leszünk örökké! De!

Ezek az Emberek, – akik megérdemlik, hogy nagybetűvel jellemezzem őket –, ezek az Emberek, akik még tudják, mi az a szeretet, együttérzés és morális értékek, (olybá tűnik) alkotják a jelenlegi magyar társadalom kisebb részét. És itt nem csak róluk van szó. Én már azoknak a magyaroknak is hálás vagyok, akik nem azzal kezdik a napjukat, hogy a reggeli kávé mellett röhögős fejekkel tarkítva, gúnyosan nyilatkoznak az elhunyt ukrán áldozatokról.

Nem kell szeretni az ukránokat, nem kötelező támogatni őket, a kulturált ukránellenes véleményekkel sincs baj, de bárhogy is próbálom csűrni, csavarni, nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy a magyarok tömegei éltetik és élvezik, ahogy élő adásban végignézik szomszédjuk megsemmisítésének még legkegyetlenebb próbálkozásait is. Hacsak pár tucat, pár száz kommentről lenne szó, ez a bejegyzés sem született volna meg.

Itt ezrek, ha nem tízezrek kollektív, háborút támogató megnyilvánulásairól beszélünk, amelyek egyre csak dőlnek és dőlnek, akár a moslék, és ahelyett, hogy a jelenség csitulna, egyre vadabb, egyre kegyetlenebb és egyre rémisztőbb. Nagymamák, édesanyák, ölükben pár éves mosolygó kisgyerekkel, zongoraművészek, a honvédség egykori tagjai, hétköznapi polgárok büszkén, józan érveket elutasítva csak mocskolódnak, gyűlölnek és átkoznak. És mindenkit, aki – szerintük valamiért – ellenük van.

Dögöljön meg az ukrán, vesszen a Nyugat és minden országa válogatás nélkül, de még a lengyel, a szlovák, a zsidó, a román is. Mindenki. Kivéve a magyart. Vagyis nem! Cifra mocskolódással esnek neki annak a kárpátaljai magyarnak is, aki ne adj Isten, nem ad putyinnak igazat. Az azonnal egy hazaáruló, ukrán náci, adja vissza a magyar állampolgárságát, és amúgy is, takarodjon Magyarországról, ne szedje fel a segélyeket, stb, stb, stb.

Kárpátaljai magyar anyanyelvű ukránként köszönöm szépen, hogy valamiért a halálomat kívánjátok. Édesanyám ágáról vagyok ukrán. Akkor csak félig dögöljek meg? De édesanyámra, ukrán rokonaimra, idős szomszédaimra és csecsemő honfitársaimra mehet az atombomba, ahogy többen is kéritek? Ha majd gyerekem születik a magyar férjemtől, ő attól még élhet, vagy pusztuljon, mert ukrán vér lesz az ereiben? Árulónak, hülyének, hazugnak bélyegzitek azt a kárpátaljai magyart, aki azt mondja, őt nem diszkriminálja az ukrán.

„Nem veszed észre, hogy elnyomnak!” – mondjátok.

Többszáz kilométeres távolságból.

Úgy, hogy egy napot nem éltetek Kárpátalján.

Most már ott tartunk, hogy vannak a „jó” kárpátaljai magyarok, és a „rosszak”, akik csakis ukránbérencek lehetnek, ugye? Mert ki merik tenni az ukrán zászlót. Egy olyan országnak a zászlaját, amelyben élnek. Mert ellenzik putyin háborúját. Egy olyan háborút, ami az ő életüket, jólétüket és jövőjüket is fenyegeti.

Donbaszról papoltok, miközben még az „Ukrajna” szót se tudjátok leírni helyesen. A magyar nép ukránok általi elnyomásáról beszéltek, miközben nagy részetek már két nap után zavarta hazafelé a kárpátaljaiakat. „Mindent tudtok” az ukrán korrupcióról, de arról fogalmatok sincs, hogy az oroszok fele nyomorban él a putyinista oligarchák miatt. Az Azovról meg fasisztákról pofáztok, miközben a Ti parlamentetekben ülnek ultranacionalisták.

Ti mentek kereszttel a szivárványos zászló ellen.

Nálatok vonulnak halálfejes dzsekikben az „árjáitok”.

Gondolom, ők a „jó nácik”.

A degeneráltak hordáját látva egy idő után elhalkul benned az a rész, amely magyarnak érzi magát. Szégyelli, hogy bármi közös is van benne olyanokkal, akik egy egész nemzet létjogosultságát kérdőjelezik meg. Megmaradt bennem a magyar nyelv szeretete, a magyar múlt nagyjainak tisztelete, de inkább maradok egy „büdös ukrán”, ahogy ti szerettek bennünket hívni, mint egy olyan „dicső magyar”, aki azért búsul, mert szerinte Sztálin 1932-33-ban nem éheztetett halálra elég embert.

FORRÁS: Egy kárpátaljai hang

(Nethuszár)