hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Kelemen Hunor: megvan a marosvásárhelyi polgármester-jelöltünk, de nem mondjuk meg ki az

A kánikula sem vette el a kedvét a Szövetségnek attól, hogy összehívja a Szövetségi Képviselők Tanácsát abba a városba, ahol a magyar képviselet elmúlt négy éve arról szólt, hogy miként lehet semmit sem csinálni a magyar közösségért (nagyon is jól), és mindezt miként lehet hősies küzdelemként eladni (sikeresen).

hirdetés
hirdetés

Amit eddig tudni lehet: Kelemen Hunor lesz a Szövetség jelöltje az őszi romániai államfő választáson. Az esélytelenek teljes nyugalmával induló Hunor el is mondta a Transindexnek, hogy igazság szerint üzeneteik megfogalmazásában, azok átvitelében számolja a sikerességet ezen a választáson, és nem százalékban, ami egyrészt érthető, mert ugye az probléma, hogy magyar legyen Románia államfője egyelőre minket nem fenyeget, másrészt így meg nem is kell az értelmetlennek tűnő indulás eredményét majd magyarázni.

A Szövetség elnöke ugyanakkor azt is kifejtette, bár megszavazzák a kormányfő elleni bizalmatlansági indítványt, egyelőre nincs szó arról, hogy a többi ellenzéki párttal karöltve ismét kormányra kerülne az RMDSZ.

Ami legizgalmasabb kérdést illeti: Kelemen Hunor szerint megvan a Marosvásárhely polgármesteri tisztségére pályázó jelöltjük (mármint megtalálták azt az eléggé önhitt magyart, aki majd elbukja a jövő évi polgi-választást), de az illető nevét csak szeptember végén árulják majd el – ez utóbbit nem tudom megérteni, olyan óvódás cselnek tűnik: tudom, de nem mondom meg, cikk-cikk-cikk…

Egyéb érdekességről beszámolni nem tudunk, úgyhogy lemegyünk Petőfibe, és majd

Szeptember végén

hirdetés
hirdetés

(Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]