Ki nyerte a Harris-Trump vitát?

A globális és magyar közvélemény a napokban páratlannak minősülő összhangba került egymással, ugyanis minden közéletet figyelemmel követő személy és minden sajtóorgánum arról beszél: ki nyerte a Harris-Trump vitát? Mi sem maradunk ki ebből, íme egy gyors elemzése az elnökjelölti összecsapásnak, spoiler: szerintünk Harris nyert, Trump pedig nem vesztett, annak dacára, hogy hatalmas stratégiai hibát is vétett.

Sok víz lefolyt azóta az Ohión, hogy május 30-án bemutattuk a RealClearPolitics és a DecisionDesk közös tanulmányát, amely nemcsak magabiztos Trump győzelmet vetített előre, hanem arra is figyelmeztetett: ha a demokraták nem tudnak változtatni a tendencián, akkor a Kongresszus mindkét házában kisebbségbe kerülnek – az elnökválasztással egy időben ugyanis a képviselőházi és szenátori helyekre is szavaznak az amerikaiak.

Innen kezdve már csak idő és politikai PR kérdése volt, hogy Biden mikor lép vissza a jelöltségtől, valamint komoly politikai menedzsmentmunka kérdése az, hogy ki jöjjön a helyére. Az eredmény ma már ismert: Biden ment, Harris jött, mindez pedig alig egy hónapja történt, ami kampánytechnikai szempontból nagyon sok időnek számít.

És ezt a vitát ebből a szempontból lehet és kell elemezni!

Az ugyanis, hogy ki volt jobb, ki mondott olyanokat, amelyeket jobban tetszenek a néző fülének, az a néző szubjektív ítélete, illetve politikai vágyainak manifesztálódása. Azonban az elnökjelölti vitára nem azért mennek be a felek, hogy a másikat meggyőzzék bármiről is, ez ugyanis lehetetlen, ahogy nem azért vesznek részt rajta, hogy plusz újabb millió szavazót hódítsanak meg saját politikai elképzeléseik támogatására – ez szintén lehetetlen. Az ilyesmire kevés a másfél órás, kötött témájú vita, erre ott van Taylor Swift és az ő bejelentése, miszerint Harrist támogatja.

Apropó: Harris a vita alatt alig-alig érintett olyan témákat, amely a harminc év alattiakat érdekli, úgy mint például a klímaváltozás, ez pedig jól mutatja, hogy a vitát nem is annyira a jelöltek szereplése dönti el, hanem a mögöttük álló stáb aprólékos, céltudatos munkája. Maradva a harminc év alattiak és a klímaváltozást mellőző Harris példájánál: a Kamala-stáb pontosan tudta, hogy a harminc év alattiak kb. gyökkettő százaléka néz tévét egyáltalán, és még ebből a gyökketőből is alig vannak olyanok, akik egy másfél órás politikai vita kedvéért leülnek a tévé előtti kanapéjukra.

És a vita eredményességének mérlegelésénél ezt a szempontot kell követnünk: a saját stábjuk által megszabott keretekhez ki tudott jobban igazodni? Persze, ehhez tudni kéne, hogy melyek voltak ezek a keretek, de a vita megtekintése után ezt nem nehéz rekonstruálni, legalábbis Harris esetében biztosan nem.

Kamala ugyanis, a vita előtti felmérések alapján azzal küzdött, hogy maguk demokrata szavazók jelentős része sem tudja, hogy pontosan mit is akar ez a kisasszony, mit tesz majd elnökként és mit nem. Ez volt az első és legfontosabb szempontja a Harris-stábnak: a vitát felhasználni arra, hogy Harris elnöki programpontjairól beszéljenek majd az emberek. Ez, ha nem is teljes mértékben, de sikerült, nagy segítséget nyújtott ebben Donald Trump is, aki addig támadta Harrist különböző szakmai szempontok mentén, amíg Kamala – a vádaskodó trumpi kijelentésekre reagálva – válaszaiban szépen felolvasta saját kampányfüzetét.

Harris stábjának másik két szempontja:

bemutatni, hogy Kamala nem egyenlő Bidennel, és bemutatni, hogy Kamala ugyanaz, mint Biden. Ezek csak látszólag egymásnak ellentmondó tézisek: a demokrata szavazó szeretett volna látni valakit, aki nem alszik el élő adásban, aki nem zavarodik össze, és akivel Trump nem tudja felmosni a padlót, ezt pedig megkapta Harristól.

Másrészről: a demokrata szavazótáborban azért Biden, a Biden által meghonosított diplomatikus, méltóságos attitűdnek nagy keletje van, így Harrisnak azt is be kellett bizonyítania, hogy képes Biden karizmájához felnőni. (Csúnyábban fogalmazva: ő nem a „hisztis Clintonné”…) Magyarán: Kamalának egyszerre kellett hoznia Biden jó oldalát és Biden gyengeségeinek ellentétét és ezt maradéktalanul hozta is, mi több, higgadtságával azt is megüzente a demokrata tábornak: ő nem Hillary, aki könnyen elveszti a fejét, vagy, hogy Mónika-showízűen fogalmazzunk: nem jön könnyen idegbe.

Azt a fene sem tudja, hogy Trump stábja milyen szempontokkal készült a vitára. Tudjuk viszont, hogy Donald hajlamos figyelmen kívül hagyni saját stábjának tanácsait, és erős a gyanúm, hogy most is ez történt. Hogy jobban értsük, lássuk Trump-stáb lehetséges szempontjait:

Trumpék ugye azzal szembesültek, hogy Biden visszalépésével Donald lett az idősebb – jóval idősebb! – jelölt. Ez azért is csípős faktor, mert a Biden-elleni kampány egyik alapköve volt az elnök idős kora, az ebből fakadó szellemi képességhanyatlás stb. Trump tehát most kétszeresen kellett volna cáfolja, hogy kora ellenére nemcsak az agg Bidennel, hanem a fiatal Harissal is fel tudja venni a versenyt – ezt viszont be is bizonyította a vita alatt, még ha nem is túl acélosan. Azonban azt, hogy könnyebben tudna reagálni, mint a jóval fiatalabb ellenfele, hogy az elnöki mandátumhoz szükséges innováció, alkalmazkodó- és reagálóképesség megvan benne, ezt viszont nem tudta a MAGA-Quanon táboron túl eladni. Trump ugyanis pont olyan volt ezen a vitán, mint az összes többin ezelőtt, és mint az összes általa adott tévés interjúban.

És ezért mondom, hogy Trump ugyan nem veszített ezen a vitán, de nem is nyert, holott lett volna olyan közönség, ahol első helyen kellene forduljon a vita után, ez pedig nem más, mint a republikánus tábor Trumppal elégedetlen része. Ez utóbbi nem lehet annyira csekély, ráadásul még a vita előtt történt, hogy a republikánus héja Dick Cheney a nagy nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy Kamalát támogatja, mert Trump veszélyt jelent Amerikára, Ron de Santis szintén morgolódik Floridában (áprilisban kötöttek valami békeféleséget, de ez már akkor is eléggé kampányízű volt) és vélhetően ez még csak a jéghegy csúcsa, elég csak a vitát értékelő néhány republikánus elemző negatív megjegyzéseibe belelapozni.

A vitát tehát arra kellett volna felhasználnia Trumpnak, hogy ezt a réteget szólítsa meg, itt nyerjen magának szavazókat, de ezt a lehetőséget nem tudta kimaxolni, mintha nem is akarta volna.

Így a vita utáni első felmérések, amelyekre nagyon alapozni ugyan még nem lehet, azt mutatják, hogy a két jelölt továbbra is fej-fej mellett áll, ami sem Trump, sem Harris számára nem túl megnyugtató hír. Trump ugyanis nem tudta növelni táborát, míg Harris számára mindez csak annyit jelent, hogy megállította a bideni hanyatlást.

Innen azonban még hosszú vezet az ovális irodáig, és vélhetően lesz még részünk izgalmakban.

Felcser V. Örs

(Nethuszár)