Nem a zsidókat ölték meg – téged, minket, mindannyiunkat!

Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja -egy a megannyi nemzetközi napok közül. Megfogalmazhatjuk másképp is, hogy a szociális média cinizmusán edződött hobbitörténészek, nemzetmentők és trollkommentelők is (meg)értsék.

Arra emlékezünk ma, hogy elvitték és megölték szomszédodat. Vagy nagyapádat, esetleg nagymamád nővérének vőlegényét. Arra a nagypapára emlékezünk ma, akinek az unokája diákkori szerelmed volt. Ő sem tudta, te sem, hogy Nagypapi karján mit jelent az a tetoválás.

Arra emlékezünk ma, hogy Erdélyből elvitték és megölték a magyar ajkú lakosok jelentős hányadát.

A magyar királyi csendőrség pedig derekasan és kegyetlenül vette ki ebből a részét, hogy azt ne mondjam, lelkesen.

Mint cseppben a tenger mutatja az aberrált történelem véres iróniáját Weiszlovits Emil sorsa: a büszke szállótulajdonost megverik a románok, mert magyar – az esetből nemzetközi botrány lesz, sorsát a magyar diplomácia arra használja, hogy a románok ellen lázítsa Nyugatot. Aztán Horthy bevonul Váradra, Weiszlovits piros-fehér-zöldre festi az istállót, ahol a híres fehér ló megpihen.

Sorsát nem kerülhette el: 1944-ben vonatra teszik, gettóba deportálják és meggyilkolják. A deportálásoknak és kivégzéseknek köszönhetően Nagyvárad etnikai aránya megborul, a magyar ajkúak kárára, és soha nem is fordul vissza.

Marosvásárhelyen az akkori polgármester, Májai Ferenc eljátszotta a kőszívű embert: több ezer mentességi kérelemből – amely az életet jelentette akkoriban – jóformán egy tucatot sem hagyott jóvá. Így aztán elvitték a magyar ajkú zsidókat: akik az első világháborúban a magyar hadseregben szolgáltak, majd a román időkben a magyar kultúra hordózói voltak. Vitték azokat, akik Horthy bevonulásakor ott csápoltak a főtéren, éltették a kormányzót és a magyar hazához való visszatérést.

Elvitték a város modernizálásának, nagy finanszírozójának, Bernády polgármester támogatójának és kebelbarátjának fiait – a Bürger-gyerekekről ma sem tudunk semmit.

Hasonló a helyzet Máramaroson, Besztercén, Kolozsváron és az ezekhez kapcsolódó megyékben. Szinte nyom nélkül tűnt el a haszidok kultúrája, alig maradt hordozója a magyar nyelvnek ezeknek a területeken.

Az európai vallási kulturális térképen kifejezetten érdekes és egyedülálló színfoltnak számító székely szombatosok (zsidózó székelyek) óriási vérveszteségeket szenvednek – a kommunizmus összeomlását már meg sem érik, Erdély eme egyedi vallási közössége úgy tűnt el, hogy csak egy emléktábla maradt utánuk a Bözödi-tó partján.

Voltak, akiket nem vittek el: Nagysármás, és az ott legyilkolt mezőségi magyarok. Mezőségi zsidók. A második világháború kegyetlenkedései közül is kiemelkedően szörnyű gyilkosságok elkövetői a magyar csendőrök. Büntetésük nem érte utol őket, de – ha kutatásaim igaznak bizonyulnak – akkor egyik véreskezű csendőrt 1992-ben a Magyarok Világszövetsége kitüntette.

Nagyapádat vitték el. Nagyapád legjobb haverját, a szomszédod dédapját – ismerőseinket, rokonainkat.

Téged vittek el – minket vittek el!

Na, ezért emlékezünk…

Nethuszár