Korunk: cigányútra tévedt vita az erdélyi nyilvánosságban

Vita rázza meg Erdély szűzhóval borított bérceit, de akkora, kérem szépen, hogy a tehén teje elapadt, a hargitai borvízből kiszökött a szénsav és menekülőre fogta, a patakok elkezdtek visszafele folyni, akárcsak az idő, mintha 1937-ig mentünk volna vissza, várjuk a numerus clausust a cigányokra, báktáló tesók, megjöttek a magyarok, nem kell félni, csak megijedni.

A vita természetesen (mi másról, üssük a gyengébbet, nem?) a cigányságról szól, érdekes eleme, hogy maguk a cigányok nem vesznek részt benne, ők a népszámláláson már elmondták álláspontjukat, anyanyelvük magyar, etnikumuk cigány, ezzel kezdjetek valamit magyar testvéreink, és mi kezdünk is, például felejteni, hogy is volt az például, amikor nekik köszönhettük, hogy a románok nem vertek minket agyba-főbe, rég volt, persze, igaz sem volt, majd mi eldöntjük kiből legyen cserebogár magyar, csak még egy kis időre van szükségünk, épp annyira, amíg elfogyunk csendben, a Kárpátok bércei alatt, senkit sem zavarva.

Szóval, a verekedés úgy indult, hogy egy bizonyos Németh György nevű szociológus (életemben nem hallottam róla) írt egy tanulmánynak látszó válaszcikket a Korunk nevű méltán híres erdélyi lapba, ebben Fosztó Lászlónak válaszolt, legalábbis próbálkozott, írásának témája pedig a cigányság, annak mibenléte, jövője és jövőtlensége próbált verbális intellektualizmussá összeállni, mérsékelt sikerrel, mondanám, csakhogy az igazság szerint ez inkább sehogy sem sikerült nekije.

Van ez így, a világ eléggé bolond, én például álmomban sem gondoltam volna, hogy megboldogult szélsőjobboldali koromban Kopasz Tomival erős alkoholos befolyásoltás alatt összehordott és messziről sem politikailag korrekt meglátásaink egyszer tudományos igényű munkaként köszönnek rám vissza a Korunk hasábjain, szevasz, Tomi, mikor libsizünk picit?

Szóval, ez a Németh-cikk eléggé elé vala, csemer, hogy székelyesen is kifejezzem magam, a csávó nem egy báropeló, hogy extrafinom is legyek ma nem először, vélhetően nem utoljára, de mászott már zoralabb dzséro is a bőrünk alá és rája. És akkor jöttek viszont azok, akik magukat báropélónak gondolják, egyesek azok, mások kevésbé, és lett egy jó kis csingarel az egészből, ha jól értem azon bokszolnak egymással a murocsávók: szabad-e ilyent megjelentetni a Korunkban? Nem biztos, hogy ezzel lefedtem a teljes lényeget, de sarkítva valahogy így néz ki a dolog, és én ehhez szeretnék most hozzászólni.

Dikk, tesóim,

akik szerint Fosztónak és a komplett Korunk-szerkesztőségnek fejét kéne venni, amiért ezt megjelentette: nem akarlak elkeseríteni titeket, de 1989 decemberében nem azért lődöztek halálba itten emberkéket, akik szabadságot szerettek volna, hogy aztán 30 évvel később versenytársnak is beillő szerkesztőségek – a piaci versenyelőny megszerzése, mint motiváció alapos gyanú, de nem bizonyított, khm – olyasmit követeljenek, hogy cikkeket, lapokat stb. tiltsanak be.

Ez csak az etikai alapvetés lenne, szabadságfilozófiánk alapköve, de azt sem kéne véka alá rejteni, hogy a tisztelt szociológusoknak, történészeknek és az antifasiszta akciótábornak halvány lila fingja sincs arról, hogy mi zajlik a nagyvilágunk kisembereinek fejében, lelkében.

Nem véletlenül bontottam ki múltbeli élményem, a kérdés ugyanis nem az, hogy MOST mit tegyünk egy Németh-cikkel és az azt leközlő Korunkkal, hanem az, hogy MIKÉNT JUTOTTUNK IDÁIG?

Hogy értünk el ide, arra a pontra, amikor a legnagyobb gyogyávérnek látszó rajok válogatott facságokat közölhetnek tudományos igénytelenséggel, de annak legpofátlanabb álcája alatt.

És nem, nem a Korunk kezdte!

Nem emlékszünk az orvosnak kinéző humanoidokra, akik az oltás ellen lázítottak? A vírustagadó fél- vagy álintellektuelekre? A hochintelektuál színházigazgatóra, aki a konteópápának akart helyt adni, mert Drábik annyira vitaképes lenne, mi több, fontos gondolkodó, hogy ez őt megilleti? Megnyugtatok mindenkit, a tengerentúlon sem jobb a helyzet, nézd és ne csak lásd: don’t look up – és Elon Musk pedig puszil mindannyiunkat!

Valamikor a járvány legsötétebb óráiban, amikor az antivaxerek szamárbőgése miatt a mennyben is becsukták az ablakokat, írtam arról, hogy a csőcselék kora jön, hacsak nem teszünk valamit, ez a valami pedig erős cenzúrában nyilvánult volna meg, némi szavazati jogkorlátozással egybekötve, ma sem tettem le róla teljesen – és a liberális oldalról kaptam a legtöbb fejmosást, miszerint az antivaxerizmus is csak egy vélemény, azt pedig nem szabad korlátozni, vagy valami hasonló volt az érvelés, úgyhogy kérdezném tisztelettel: Németh György nem csak egy vélemény, amit nem lehet korlátozni?

Más részről pedig a korlátozás híve lennék,

de azt nem Németh Györggyel és nem a Korunkkal kell kezdeni. Első lépésként arra kéne rájönni, hogy mit basztunk el, de azt nagyon, ahhoz, hogy széles tömegnek legyen igénye a tudománytalan, rosszindulatú és ostoba ideológiai köntösbe bújtatott eszmékre?

Esetleg eredendően rosszak vagyunk, ennélfogva, eredendően rasszisták? Ha igen, akkor a megoldás egyszerű, ki kell iktatni a bolygóról az ember nevű fenevadat, és eljön az örök béke. Nem vagyok élből ez ellen, csak ne én legyek az első.

Ha pedig nem így van, „csak” valahol, valami elromlott, akkor előbb azt kéne meghatározni, és onnan indulni a „javítással”, különben az egész olyan lesz, mint a Korunk-vita: felszínes, modoros, eszköztelenségét mutogató, problémákra nem fókuszáló.

A probléma ugyanis mi vagyunk:

nem tudunk mit kezdeni magunkkal, nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy fogy a magyarság, hogy a cigányok egy része szeretne idetartozni, de mi nem hagyjuk, nem tudjuk, hogy kell azt csinálni, hogy befogadjuk őket. Nem is nagyon akarjuk, és nem azért, mert a Németh-i megfogalmazásban értendő származás zavarna minket. Nem!

Ideje kimondani: azért nem akarjuk mi, magyarok a cigányokat, mert ők szegények. Bezzeg, ha gazdag zsidók lennének, esetleg svábok…

Mondjuk mindkettőjükkel csesztünk már ki történelmünk során, hogy finoman fogalmazzak ismét, és még ma is komoly energiákat mozgatunk meg annak érdekében, hogy erről a finoman megfogalmazott kicseszésről eltereljük a figyelmet, nota bene: fogjuk másra, azok nem mi voltunk, különben is, hajrá ruszkik bombázzátok csak szarrá az ukrán gyerekeket, mert Sztálin adott nekünk Maros-Magyar Autonóm tartományt.

Hányingered lett, kedves olvasó? Nekem is. És vagyunk ezzel így egy páran, csak sajnos kevesen. Vagy sokan? Akkor hol a hangunk?

Tehát: amennyiben tiltjuk őket, akkor maradunk vergődni abban a csapdában, amelyben már jó pár éve benne vagyunk, nevezetesen: fingunk sincs arról, mit gondol, érez a plebsz. És a tiltás ellen szóló érvem egyike pont ez a racionális ok: ha tudni akarjuk kik ők, mit gondolnak a világról, akkor teret kell adnunk nekik, hogy ezt elmondhassák.

Különben kialakítják ők a saját tereiket, és akkor már csak bottal üthetjük a nyomukat!

A vitát a Transtelexen lehet követni!

Mondjuk a fenti írásommal sokat én sem tettem hozzá, ammá’ igaz…

Felcser V. Örs

(Nethuszár)