hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Kősziklákat hajított a városi közélet mocsarába a vásárhelyi Néppárt

Miközben a Poklos-parti Chicagóban egymás torkát igyekeznek átharapni a különböző RMDSZ-es szereplők, kockáztatva ezzel a helyi magyarság közös polgármester-jelöltjének, Soós Zoltánnak sikerét, addig az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezete bedobta a kavicsot a közélet helyi mocsarába, hogy a képzavart is fokozzam.

hirdetés
hirdetés

Bár az EMNP helyi szervezete nem tartozik a legerősebb vásárhelyi pártok közé, az vitathatatlan, hogy jelöltlistájuk általában olyan személyeket vonultat fel, akikhez legalább két szempontból nem férhet kétség: erkölcsileg a Vásárhelyen kihalóban levő gerinces emlősök közé tartoznak, míg a magyarság érdekei iránti elkötelezettségüket semmi és senki sem kérdőjelezheti meg.

Így volt ez 2016-ban is, amikor ütős listával álltak elő, sajnos a bejutáshoz szükséges küszöböt nem sikerült megugraniuk, pedig érdekes kérdés lenne, hogy a marosvásárhelyi politikatörténet legsötétebb RMDSZ-es frakcióját összehozó helyi tanács miként fungált volna, ha a szekrényből csontvázakat kihajigáló POL képviselői mellett legalább két néppártos is jelen van.

Ahogy a román mondaná: n-a fost sa fie.

Idén a Néppárt szintén nem adja alább, és a helyi választási lista első három helyén olyan arcokat tol ki a közélet porondjára, akikről a sokat szenvedett vásárhelyi magyarok csak álmodtak mindeddig.

Mihály István, fizika tanár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség elnökségi tagja nyitja a harcosok klubjának listáját, akiről itt és most jegyezzük meg a nagyközönség kedvéért, hogy abszolút Queen-rajongó, de abból a fajtából, aki nemcsak hallgatja, hanem érti is a muzsikát. Ha az abszolút fénysebesség vásárhelyi módosítását nem is fogja elérni a tanácsban, arra mindenképp számíthatunk, hogy a korábban pont az RMDSZ által benyújtott és megszavazott, utcazenélést tiltó törvényt úgy fogja kihajítani az ablakon, hogy közben üvölteni fog a We will rock you a Városházán.

Második helyre került dr. Donáth Árpád fogorvos, a Székely Nemzeti Tanács marosszéki elnöke, aki a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a székely régió fővárosaként tekint Marosvásárhelyre, így ennek megfelelő infrastruktúra kiépítésére kell uniós forrásokat begyűjteni. Árpi a nemzeti régiókért folyatott Írd alá kampány egyik lelkes aktivistája, fogorvosként sokan tátották már szájukat előtte, de a városról alkotott koncepciója is megér egy állkoppanást, a jó értelemben, persze. Árpi régi vásárhelyiként ismert és elismert tagja a helyi magyarság civil szférájának, a kényesebb ügyek (kétnyelvű utcanévtáblák, felvonulások szervezése stb.) során sem húzta ki magát a munka alól, cserébe kihúzott pár fogat dühében, de ez csak vicc volt most.

Harmadik helyre került a Néppárt ifjúsági szervezetének elnöke, Brassai Hunor – az új vér, a friss hús, a fiatalság képviselője, nevezed, ahogy akarod. Ha valaki érteni akarja, hogy a politikában igazából mit jelent a generációváltás, illetve annak mi az értelme, hogyan kell azt úgy művelni, hogy hasznos is legyen, akkor a válasz erre ma, Marosvásárhelyen nagyon egyszerű: Brassai Hunor. A fickó jó pár éve benne van a szervezetépítésben és az ifjúságpolitikában, eligazodik a diplomáciai körökben, a tárgyalótermek világában – nem egy zöldfülűt indítanak a néppártosok, hanem egy tapasztalattal rendelkező fiatalt, és ez óriási különbség, aki, nem mellékes szempont ez sem, a vásárhelyi csajok szavazatait már tuti, hogy el is vitte.

Összegezve: magyar politikai erők kapcsán Vásárhelyen jelenleg három listáról beszélhetünk: az RMDSZ-é, ami olyan, amilyen, leginkább semmilyen, és ez sem biztos. Mindenesetre karakán arc, név nem az ő csapatukba található, persze jó kérdés, hogy ki és mi kell a politikához. A tökös legények a POL listáján vannak, és most felsorakozott a Néppárt is, aki a vásárhelyi karakán srácokat küldi csatába – ha ez nem a választás szabadsága, akkor nem tudom mi lehet az. Ha ebből a felhozatalból sem tud összeválogatni egy ütőképes magyar tanácsosi brigádot a vásárhelyi magyarság, akkor magukra vessenek.

Ghonzó

Borítókép: balról-jobbra- Brassai Hunor, Mihály István és dr. Donáth Árpád, kép forrása: Néppárt.eu

hirdetés
hirdetés

(Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]