Köszönjük, Európa! Brüsszel elkaszálta a Minority Safe Pack-et!
2021. 01. 15. 19:50:58
Elutasította az Európai Bizottság, hogy jogalkotási javaslatot terjesszen elő a Minority SafePack nevű polgári kezdeményezés ügyében.
Több mint 1,1 millió európai polgár támogatta azokat a kisebbségi érdekvédő szervezeteket, amelyek mintegy 50 millió ember képviseletében kérték, hogy legyen európai védelme az őshonos nemzeti kisebbségeknek vagy kisebbségi nyelvi közösségeknek. Az Európai Bizottság nevében Vera Jourova értékekért és átláthatóságért felelős alelnök a következőt mondta:
„Ez az ötödik sikeres európai polgári kezdeményezés, amely arról tanúskodik, hogy az európai polgárok hallatni kívánják hangjukat, és részt kívánnak venni az uniós politika alakításáról szóló nyilvános vitában. A kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása az Unió egyik alapvető értéke, a Bizottság pedig elkötelezett az ezzel kapcsolatos törekvések előbbre vitele iránt.”
Nagyon szép szöveg, olyan igazi eurokratás: közhelyek gyűjteménye – és vélhetően majd nem értik a meg a fejesek, hogy miért termelődnek újra és újra a konfliktusok Európában – csak gratulálni tudunk Vera néninek, hogy ilyen ügyesen megmagyarázta a semmit.
Ugyanakkor a bizottsági döntés lényege, hogy nem kezdeményeznek uniós jogalkotási aktust – holott ez volt az aláírásgyűjtés célja. Az Európai Bizottság szerint „a már hatályos jogszabályok és szakpolitikai intézkedések teljes körű végrehajtása komoly fegyvertárat fog biztosítani a kezdeményezés céljainak támogatásához.” A helyzet viszont az, hogy egy egyszerű uniós polgár számára csak és kizárólag, az amúgy feltételeiben nehezen teljesíthető uniós polgári kezdeményezés eszköze nyújt arra lehetőséget, hogy a jogalkotásra irányuló politikai szándékokra hatást gyakoroljon. Jourová azt nem tette hozzá, hogy az általa is említett öt sikeres kezdeményezésből egyetlen egy esetben sem született jogszabály.
Na, most vagy ennyi ember síkhülye Európa-szerte, hogy többmillióan aláírnak olyasmiket, amiből nem lehet törvényt alkotni – ilyen hülyék kéne legyenek a méhészek, akik szakmájuk megvédésért küzdenek és gyűjtenek aláírásokat (mint szakma, ők is egy kisebbség, ráadásul a vegyszermentes gazdálkodásért is gyűjtik a szignókat, szóval, eisze nekik se lesz sok sikerük, sajnos), vagy egyszerűen arról van szó, hogy a brüsszeli elit leszarja a népet. Gyanítom, hogy ez utóbbi, ami különösen fájó, hogy pont azok teszik ezt, akik erősen szorgalmazzák az Egyesült Európai Államok eszméjét. Nekik üzenjük, innen a kisebbségi lét árnyékos európai oldaláról, hogy Amerikában még az elnök is leváltható, bíróság elé alítható stb., nem véletlenül kezdődik úgy az amerikai alkotmány, hogy we the people, szóval: think about it….!
A Bizottságnak „nincs is hatásköre”
A Minority SafePack előterjesztői tavaly februárban találkoztak az Európai Bizottság képviselőivel, ahol elmondták javaslataikat, tartottak egy Európai Parlamentben egy meghallgatást, ezt követően decemberben az Európai Parlament állásfoglalásában, politikai oldaltól függetlenül, nagy többséggel támogatta az elképzelést. Az EP-képviselők kijelentették, hogy foglalkozni kell a nyelvi és kulturális elszegényedéssel, és az Uniónak támogatnia kellene a sokszínűséget, a kisebbségi nyelveket és a többnyelvűséget.
A Bizottság azonban néhány hétre rá elutasította a javaslatot, és a kisebbségi jogok életbe léptetését, gyakorlatba ültetését a nemzetállamok hatáskörében hagyta, mi több, el is ismerte, hogy ebben a kérdésben csak nekik van hatáskörük. Románia például több nemzetközi szerződésben is vállalata már az anyanyelvi jogok biztosítását, ehhez képest naponta hallani olyan esetekről, amikor jogerős bírósági döntésre hivatkozva (!!!) vetetik le a „községháza”, illetve „városháza” feliratokat, hogy a zászlokról és egyéb szimbólumokról már ne is beszéljünk.
A FUEN csalódott
A döntés miatt rendkívüli csalódottságának adott hangot a kezdeményezést szervező FUEN nevű szervezet. Elnökük, Vincze Lóránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerint az Európai Bizottság döntése több szempontból is hibás.
“Az elmúlt nyolc év alatt értéket teremtettünk: soha nem volt ekkora nemzetközi sikere az erdélyi magyar közösségnek, az RMDSZ, európai partnerei segítségével ügyünket nemzetközi szintre vitte, az európai kisebbségvédelem zászlóshajójává vált. Összefogtuk Európa-szerte a nemzeti kisebbségeket, akik egységes, közös célokat fogalmaztak meg. Ilyen szintű együttműködés korábban még soha nem volt”
– hangsúlyozta Vincze Lóránt, aki szerint a Bizottság azoknak a kérését utasította el, akik számára az európai nyelvi és kulturális hagyaték megőrzése nem egy jól hangzó szlogen, hanem a mindennapok kihívása. Vincze Lóránt leszögezte:
„Új eszközökkel, új lendülettel keressük a megoldást: az őshonos kisebbségi nyelvek és kultúrák érvényesülését és védelmét.”
Az új eszköz pedig a siker küszöbén álló „nemzeti régiókért” címen indított uniós kezdeményezés lehet, amelynek érdekében a Sign it Europe csapata lassan egy éve kampányol – a szükséges egymillió aláírás, azaz a mennyiségi kritérium már megvan, még hátravan a földrajzi kritérium teljesítése, azaz minimum hét uniós tagállamban el kell érni a minimálisan előírást aláírásszámot. Ez nem tűnik lehetetlennek, hat országban már sikerült, és Spanyolország 70%-on áll, míg Szlovénia már elhagyta a 40%-ot – így aztán nem túlzás azt állítani, hogy itt az esély visszaadni a pofont az eurokratáknak – ehhez viszont minden magyarra szükségünk lenne! Aki él és mozog, főleg a diaszpórában, az terjessze a Sign it Europe tartalmait – angol nyelvűeket is találsz, a Nethuszár Írd alá! Sign it! rovatában.
(Nethuszár)
Mi folyik itt? Aktuális ügyek
Lokál'20
Kevesen mennének, többen inkább maradnának, és van, aki csak most kezdené el – kik kérik voksunkat, és miért? Helyhatósági választások, 2020 – háttér az okos döntéshez – KLIKK IDE!
Koronahíradó
Túlzás nélkül, emberemlékezet óta nem élt meg ilyen nehéz pillanatokat az emberiség. ITT ELOLVASHATOD, hogy mi volt, van, és mi várható!
Írd alá!
A székely nemzeti régió aláírásgyűjtésével kapcsolatos hírek. Leszünk-e autonómok, vagy sem? KLIKK IDE, s megtudod!