Ludovic O. megóvta azt a törvényt, ami önállóvá tette volna a Székelyföldet is tartalmazó Központi ADR-t
2020. 07. 20. 16:30:23
A Nethuszáron már többször is írtunk arról a problémáról, amit Romániában az európai uniós pénzek lehívása jelent, és arról is, hogy ez mit jelent a magyar közösségekre nézve, illetve mindezt megpróbáltuk a nemzeti régiókért folyatott aláírásgyűjtés kontextusában is elhelyezni. Bár azt megjósoltuk, hogy a PNL kormányra érkezésével változások várhatóak, mi több, területi-adminisztratív újragondolást is vártunk (és elvártunk) a kormánytól, azt mi sem gondoltuk volna, hogy ennyire hamar megteszik az első, és talán legfontosabb lépést – ráadásul nem is biztos, hogy rossz irányba. A román parlament ugyanis a minap elfogadott egy törvényt, amely teljesen önállóvá, azaz Bukaresttől függetlenné nyilvánítja az eddigi fejlesztési régiókat – a magyar érdek és annak képviselete, és úgy általában a magyar közgondolkodás lemaradt a témáról, és kérdés az, hogy ez a lemaradás végzetes lesz számunkra, vagy maradtak-e még lehetőségeink. Idő még van, ugyanis a törvényt, dacára annak, hogy a teljes parlament megszavazta, az Alkotmánybíróságon támadta meg a Legfelső Semmisítő- és Ítélőszék, majd, biztos, ami biztos alapon maga Ludovic O. kormányfő is – bizonyítván azt, hogy a PNL is minimum kétarcú, bár ezt már tudtuk korábbról.
A nagy változások közepette maradt két lehetőségünk: a központi fejlesztési régió, ahova Székelyföld is tartozik, kegyes lesz és belátó, így a magyar megyék nem esnek majd el forrásoktól, vagy a magyar politikai erőknek sikerül keresztülverekedniük magukat az uniós bürokrácián, és sikerre viszik az SZNT kezdeményezését, azt, amelyért azokat a bizonyos aláírásokat gyűjtögettük a karantén idején, és amely aláírásgyűjtés a napokban újraindult, így nagyon jó esélyei vannak, hogy sikerül tejesíteni az előírt kritériumokat! Amennyiben viszont politikai harcra kerülne sor (ami szinte biztos!), akkor vitán felül megállapítható, hogy a tekintélyes számú aláírás, a kezdeményezés sikere (a szükséges minimum hét országban teljesítik az előírt aláírásszámot) olyan fegyver lehet az erdélyi magyar politika kezében, amelyről hosszú-hosszú idők óta csak álmodunk. Persze, mint minden fegyvert, mint minden lehetőséget, ezt is ki kell majd használni, de ez még odébb van. Lássuk, hol tartunk most.
Miről is van szó?
A román parlament képviselőháza 256 igen, 26 nem és 2 tartózkodás mellett megszavazta (értsd, nagy többséggel, azaz ebben teljes az egyetértés a román politikai osztályban) a 354/2020-as törvényt, amely kimondja, hogy a fejlesztési régiókat kezelő ADR-k (Agențiile pentru Dezvoltare Regională – Regionális Fejlesztési Ügynökség) „menedzselési autoritás”-hoz jutnak (îndeplinesc funcția de Autoritate de Management), ami a Regionális Fejlesztési Program (Programele Operaționale de Dezvoltare Regională) lebonyolítását illeti.
Mit jelent ez?
Romániában nyolc ilyen fejlesztési régió van: Észak-kelet, Dél-Kelet, Dél-Munténia, Dél-Nyugat Olténia, Nyugat, Észak-Nyugat, Központi és Bukarest-Ilfov. A magyar megyék, azaz Székelyföld, a Központi Régióhoz tartoznak, Brassó, Szeben és Fehér megyékkel együtt, a régió központja (fővárosa) pedig Gyulafehérvár. Eddig a gyulafehérvári ADR (ahogy a többi régió központja is!) jóformán csak közvetítői szerepet játszott, a fejlesztési régiókhoz beérkező projektek esetében ugyanis Bukarest mondta ki a végső szót, sokszor hónapokat kellett várni egy-egy pecsétre, jóváhagyásra, nem ritkán veszélybe sodorva ezzel a félig már megnyert projekt kivitelkezését, nem ritkán magas uniós büntetéseket kockáztattak a városvezetők Bukarest miatt – ez utóbbi ugyanis nem szégyellte kihasználni kormányzati erejét arra, hogy a számára kellemetlen, túl erős és ellenzéki városokat büntesse, vagy megpróbálja büntetni. (Kolozsvár erről sokat tudna mesélni, de a Nagyváradot magába foglaló Észak-Nyugati régió is!) A közvetítői szerep tehát megszűnik, és az ADR-k önállóvá válnak, kifizethetik az uniós támogatásokat stb.
Magyarán: a jelenlegi régiók pro forma tartományként kezdenek el működni, legalábbis a törvény várható gazdasági hatásai ebbe az irányba hatnak majd. Bukarestnek csak némi bürokratikus hatalmi joga marad, amit a Pénzügyminisztériumon keresztül gyakorol, abban az értelemben, hogy az ADR-k, az uniós pénzek kifizetésének jogáért szerződést kötnek majd a minisztériummal – ez azonban, ha jól értettem, akkor nem eseti szerződés, azaz nem minden kifizetés kapcsán kell várni a bukaresti pénzügyér pecsétjére, hanem egy állandó keretszerződés, amely a fontosabb, pénzügyi tranzakciókhoz kapcsolódó intézkedéseket szabályozza, ahogy a törvény is említi: leszögezik azt, hogy melyik félnek miben és mennyi felelőssége van.
Nem véletlenül fogalmaz úgy a Translivania Reporter, hogy „új korszak kezdődik” Romániában – minden bizonnyal a decentralizáció felé tett egyik, ha nem az eddigi legnagyobb lépésről beszélünk, amely alapjaiban fogja átrajzolni Románia gazdasági térképét, és – ha már az önkormányzati választásokhoz közelítünk, akkor említsük meg ezt is: nagyobb hatalmat ad a mindenkori polgármesterek, megyei elnökök kezébe. Az viszont tény, hogy ezzel élni tudni kell, a nem kellően képzett, uniós források lehívásában nem jártas helyi politikai osztály villámgyorsan hazavághatja egy-egy térség vagy város gazdasági, és ezen keresztül kulturális stb. életét.
Azonban nehogy azt higgyük, hogy attól, amiért az összes párt támogatta e törvényjavaslatot, attól még lesz is belőle valami. Mi, a Nethuszárnál úgy gondoljuk, hogy a területi-adminisztratív átrendezés elkerülhetetlen, ezt a kormány meg fogja lépni (erről írtunk korábban is), amint többsége lesz a parlamentben, és ebben a folyamatban a jelenlegi fejlesztési régiók nagy, vagy épp döntő szerephez jutnak majd.
Azonban a kormányzó PNL-ben belül is két irány van, egy nackóbb (vagy butább), és egy felvilágosult, problémákra fókuszáló irányzat, az, amiért valójában szeretni tudtuk, tudjuk a PNL-t mi, magyarok is. Az is tény, hogy egyelőre nem az utóbbi iránynak áll a zászló párton belül.
Nézzük csak, hogyan is alakult a törvény sorsa: amint azt mondtam, a parlament óriási többséggel fogadta el, ami már csak azért sem meglepő, mert kezdeményezői mögött az összes párt képviselőit megtaláljuk: a PSD részéről Simionis Alfred, a PNL részéről Roman Florin-Claudiu és Raluca Turcan, az RMDSZ részéről Benedek Zakariás, a PMP részéről a vásárhelyi polgiszékért is bejelentkező Marius Pascan, a kisebbségek részéről Varujan Pambuccian és a Pro Europa részélről Victor Ponta. Miután megjárta az ilyenkor szükséges bizottságokat és megkapta az engedélyeket, a javaslat június 10-én került a parlament elé, ahol a képviselőház, mint döntő fórum szavazott róla, az eredmény több mint beszédes: 256 támogató, 26 ellenző és 2 tartózkodó szavazat mellett a törvényt tehát elfogadták. Június 12-én tovább is küldték Iohannisnak, hogy az államfő kihirdesse. Négy nappal később viszont alkotmányossági óvást emelt a törvény ellen a Legfelső Semmisítő- és Ítélőszék! ( Înalta Curte de Casație și Justiție)
Az Alkotmánybíróság (CCR) pedig a június 14-i közleményében tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy az ezzel kapcsolatos vitáját elhalasztotta szeptember 17-re, és, mintha nem tudná a jobb kéz, mit csinál a bal, a június 6-án kormány is alkotmányossági óvást intézett a CCR felé, ezt maga Ludovic O. kormányfő írta alá .
Hogy mi lehet a nagy bojkott-akció mögött azt nem tudni, de az tény, hogy a PNL legsikeresebb polgármesterei, akik amúgy országosan is elismert városatyáknak számítanak, úgy mint Bolojan Nagyváradon, vagy Boc Kolozsváron már régóta pedzegetik, hogy Bukarest túl sok akadályt gördít a városok elé, nem véletlenül lépték meg a Nyugati Szövetség néven induló városok közötti együttműködést pár évvel ezelőtt – Kolozsvár, Nagyvárad, Arad és Temesvár részvételével alakult Nyugati Szövetség idén februárban bejelentette, hogy gyorsvasút építését tervezik a négy város között, ahol a jelenlegi dízelmeghajtású mozdonyokat elektromosra cserélik, magyarán egyre inkább szabaddá teszik magukat Bukaresttől – elvégre ez is volt a cél.
A Nyugati Szövetség létrejötte miatti médiabotrány során pedig nem egyszer hangzott el a román médiában az, hogy Erdély készül elszakadni, amire az akkor kormányzó PSD is ráerősített – a liberális párt alelnöke, Cristian Busoi egész egyszerűen „gargarizálásnak” nevezte a PSD rohamait – aztán persze jött Iohannis, és a magyarok lopják Erdélyt a PSD-vel együtt…. Az eset azonban jól mutatja, hogy éles ellentét feszül a PNL-n belül is az erdélyi szárny, és a fanarióta bukaresti politizálás hívei között, bár ezek az ellentétek egyelőre nem látványosak, nagy kérdés, hogy mi lesz, amikor a PNL megszerzi a parlamenti többséget is.
Infrastrukturális fejlesztések, és a sürgősségi kormányrendelet
Az erdélyi magyar sajtóban is szárnyra kapott a hír, miszerint a nagyobb városok egymagukban hívhatnak le uniós forrásokat infrastrukturális fejlesztésekre, elterelő utakra, gyorsvasútra, országos közutakhoz kapcsolódó helyi utakra stb. stb. Ez viszont, ismételjük, nem ugyanaz, mint a fent bemutatott törvény, hanem egy sürgősségi kormányrendelet, amelynek hatálya az idei, az uniós büdzsé utolsó költségvetési esztendejére terjed ki, azaz 2020. július 1-től 2021. június 30-ig. Magyarán, a sajtót megjárt örömhírbe némi üröm is vegyülhet, ha kiszámoljuk, hogy ez az ország mennyi idő alatt (nem) épített pár tíz kilométernyi autópályát, akkor sok okunk nem lehet az optimizmusra, ami az egy év alatt építendő elterelő utakat jelenti.
Itt tartunk most.
Mi várható?
Ahogy azt már egy korábbi cikkünkben vázoltuk, a PNL-ben megvan az az irány, amelyik Románia területi-adminisztratív átalakításához akar hozzányúlni, ahhoz a jelenlegi berendezkedéshez, amelyik gátként tornyosul az uniós források hatékony lehívása előtt. Ismertettük azt is, hogy Basescu idejében már szó volt egy hasonló átalakításról, ami akkor ugyan megbukott a román politikai érdekek összecsapásán, de az azóta eltelt évek gyakorlata azt mutatja, hogy a jelenlegi berendezkedés miatt sok pénzt veszít az ország. És, ha sok pénzt veszít, akkor a pártoknak is kevesebb lenyúlnivalója marad, így az érdek egyre inkább abba az irányba tolja a politikai szereplőket, hogy meglépjék a nagy változtatást, ráadásul egyes központi intézmények már el is kezdték e folyamatot.
Mi lesz Székelyfölddel?
A fent ismertetett törvény Székelyföld esetében rosszat nem jelent, de túl sok jót sem: a három magyar megye, Maros, Hargita és Kovászna ugyanis ahhoz a Központi Régióhoz tartozik, amelyben Szeben, Brassó és Fehér megyékkel együtt kell küzdenie az uniós forrásokért. A régió határai ráadásul nem követik a gazdasági racionalitást, a székely települések – földrajzi elhelyezkedésüknél fogva – más jellegű fejlesztési igényelnek, mint egy Fehér megyei község, vagy egy Szeben megyei város. Tekintve, hogy a régió alkot egy NUTS2 zónát, a Központi Régió GDP-je szabja meg a lehívható pénzek felső határát – ami annyit jelent, hogy amennyiben Brassó, Szeben túlfejlődik, akkor kevesebb pénz jut Székelyföldnek is, vagy később jut hozzá azokhoz a forrásokhoz, amelyekre az előbb említett települések már nem tartanak igényt, az erre irányuló szükség megszűnt.
Hogy kapcsolódik mindez a nemzeti régiók aláírásgyűjtéséhez?
A nemzeti régiók létrehozására indult kezdeményezés az egyik legjobb lépés, amit az erdélyi magyarság tett eddig a nemzetközi színtéren. A kezdeményezés lényege, hogy azokat a földrajzilag is jól körülhatárolható területeket, amelyeken egy állam kisebbsége többséget alkot, az Uniós ismerje el külön státuszú régióként, így önállóan pályázhatnának a fejlesztési pénzekre. Ez a kezdeményezés jelenleg egybecseng a román politikai osztály értelmesebb részének a víziójával is – igaz, arra nem számolhatunk, hogy csak a magyar települések alkotnának egy régiót, a jelenlegi területi-adminisztratív felosztás alapján viszont Maros megye, a maga románságával, plusz Hargita és Kovászna megyék simán tudnának egy önálló régiót alkotni, amelyben a magyaroké a döntő többség (kb. 70-80%), ugyanakkor a románok már csak stratégiai szempontból is fontos szerepet játszanak, hiszen eme “székely régió” létszáma a románokkal együtt éri el a NUTS2 minimumát, mi több, annyira lépi azt túl, hogy a következő tíz évben nem kell tartani attól, hogy az elvándorlás miatt esetleg elveszítenénk a NUTS2 besorolásunkat. A jobb megértéshez megismételjük a korábban már bemutatott táblázatunkból az adatokat:
a NUTS2 régió létszáma: minimum 800.000 maximum 3 millió, míg a NUTS3 régió a 150.000-es létszámtól a 800.000-ig terjed.
Egy önálló székely régió esetén, ami Maros (540.508 fő), Hargita (304.765 fő ) és Kovászna (211.254 fő) megyékből állna, azaz egy 1.056.527 fős régiót jelentene, ami bőven megfelel a NUTS2 régió előírásainak létszám tekintetében, míg a három megye sem veszítene önállóságából, a NUTS3 továbbra is érvényes fejlődési/forráslehívási mutatókkal bírna.
Ebből viszont az is látszik, hogy Maros megye román vidékei nélkül nem, vagy csak nagyon bizonytalan kimenetelű lenne a székely régió sorsa – a csak és kizárólag történeti Székelyföld lakossága nem éri el a NUTS2 minimumát, illetve olyan kis mértékben lépné túl, hogy kis túlzással állíthatjuk: ha Mari néni elköltözik Udvarhelyről Kolozsvárra, akkor vége a régiónak. Ugyanakkor a Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló régió egyértelműen magyar többségű lenne, viszont nem kizárólagosan magyar terület, ami a romániai belpolitikai harcokban akár kiváló érvként is használható.
Milyen esélyeinek vannak?
Először is: az aláírásgyűjtés kezdeményezést sikerre KELL vinni – az Unió által előírt kritériumok alapján. PONT – ez nem vitatható tétel, ugyanis ennél erősebb aduász nem kerül már a kezünkbe, ráadásul ez az egyetlen olyan politikai fegyver, amely – bizonyos körülmények folytán – arra is tolhatná a székely régió jövőjét, hogy az földrajzilag egybeessen a területi Székelyfölddel.
Másodszor pedig nyitva kell tartani a szemünket: legyünk résen, ami a romániai politikai változásokat illeti, és ne csak a felszínen zajló bohózatot kövessük. A cikk elején ismertetett törvény léte majdhogynem teljesen elkerülte a közvélemény figyelmét, holott, amint azt bemutatni igyekeztem, számunkra ennél fontosabb törvényről aligha beszéltek a parlamentben a közelmúltban.
Mindebből világosan látszik, hogy a román politikai osztály alapos változtatásokat tervez, érzik ennek szükségességét, az pedig, hogy a COVID–19 járvány miatt most nem kerül napirendre, vagy az, hogy az országos választásokra készülő PNL-ben a nackóbb irányzat vette át az irányítást jelenleg, az ne zavarjon meg abbeli igyekezetünkben, hogy készüljünk ezekre a változtatásokra, ugyanis, ha későn kapunk észbe, akkor biztos, hogy a vesztesek közé sorolhatjuk magunkat.
Felcser V. Örs
(Nethuszár)
