hirdetés
hirdetés
KORONARIPOSZT

Magyarország nem kockáztat: elsejétől lezárja határait a külföldiek előtt

Kedves olvasóink! Magyarország ma bejelentette, hogy szeptember elsejétől lezárja határait a külföldi állampolgárok előtt.

hirdetés
hirdetés

A kormányinfón azzal indokolták a lépést, hogy Magyarországon megemelkedett az igazolt fertőzések száma, valamint egyértelmű, hogy a vírus a külföldről hazatérők hozták be ismét az országba.

Hogy mi, erdélyiek, miként mehetünk, hogyan és meddig, illetve milyen feltétekkel lehet majd mégis belépni Magyarország területére, arról holnap jelentkezünk bővebb, és alaposabb infókkal.

Magyarország tehát napi százegynéhány igazolt fertőzött megjelenése után lezárja határait, Ukrajna hasonlóképp, Románia pedig, ahol az igazolt esetek napi száma az egyik legmagasabb az EU-ban, szeptember elsejétől újabb drasztikus lépésre szánta el magát: megnyitja a vendéglőket és a színházakat. Ez, kombinálva az iskolakezdéssel és a 27-i választásokkal, minden bizonnyal a lehető legokosabb lépés, amit a mieink megtehettek.

A Nethuszár úgy az első, május 15-i, mint a második, június 1-jén meghirdetett lazításkor arra figyelmeztette olvasóit, hogy a járvány vége még messze van, és lehetőleg tartsák be a védekezési előírásokat.

Most ismét szólunk:

a vendéglők és színházak megnyitása (zárt tér), kombinálva az iskolakezdés miatt kialakuló tömeggel, plusz a közelgő hőmérséklet-csökkenés és a csapadékos idő – szóval, mindez együtt szinte biztos, hogy a járvány ijesztő mértékű berobbanását eredményezi majd.

Majd, és mikor?

Jó kérdés – a kormány, és úgy általában a politikai elit abban érdekelt, hogy a helyhatósági választásokat megtartsák, ezért nem elképzelhetetlen, hogy manipulálni fogják az adatokat, azaz, kevesebb fertőzöttet jelentenek majd le, mint amennyi valójában van. Októbertől viszont nagy valószínűséggel nálunk is szigorítások lesznek.

Kemény ősz, és kemény tél elé nézünk, készüljetek – és maradjatok a Nethuszár közelében! Tényleg visszajöttünk szabadságról, így mindenről igyekszünk majd tájékoztatni, a lehető legrészletesebben!


hirdetés
hirdetés

(Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

hirdetés
hirdetés