Magyarország választ: előre vagy ki tudja merre?

Magyarország ma választ, és a választópolgároknak el kell dönteniük, hogy merre mennek tovább.

Elérkezett ez a nap is: a járványtól, háborútól sújtott Magyarországon parlamenti választásokat tartanak. A tét nem kicsi, így aztán a szereplők sem kímélték egymást ebben a kampányban, amelyet jelentősen beárnyékolt az ukrajnai háború nyomasztó valósága – nagyjából minden előre eltervezett kampánystratégiát felborított.

Orbán Viktor és a Fidesz – itt sok kérdés nem maradt, nincs zsákbamacska. Bár az kétségtelen, hogy a kormányzásuk 12. évében már vannak hibák is, felgyűltek ennyi idő alatt, de az is tény, hogy jelenleg egyedül ők azok a szereplők, akik tudják mit akarnak. Róluk minden választó el tudja képzelni, elhiszi róluk, hogy TUDNAK kormányozni. A Fidesz ígérete nagyjából ugyanaz, ami mindig is volt, amit kormányon is próbáltak véghez vinni: Magyarország felzárkóztatása, családok támogatása, középosztály megerősítése, új magyar tőkésréteg kialakítása stb. Nem kicsit tesz hozzá népszerűségükhöz, hogy mértékadó és mértéktartó ellenzéki vélemények szerint IS, az utóbbi 32 esztendő legjobb magyar kormányát vezeti Orbán Viktor.

A másik oldalon ott van a színes, de mégis egyoldalú ellenzéki összefogás. Elég nagy baj az nekik, úgy ígérnek megújulást, hogy közben hátukon cipelik és ismét a magyar választók vállára tennék a magyar demokrácia egyik legnehezebb poggyászát, Gyurcsány Ferencet. Az sem kicsi probléma velük kapcsolatban, hogy ideológiailag, de államvezetési felfogások szempontjából is erősen különböző, hogy azt ne mondjam, egymással homlokegyenest ellentétes nézeteket valló politikai formációk fogtak össze, szám szerint hat, ami gombócból is sok, nemhogy koalíciós társakból. De ezek mind olyan problémák, amelyek talán, békeidőben – és ezt most különösen fontos kihangsúlyozni: békeidőben! – még áthidalhatóak lennének. A legnagyobb baj, hogy a kampány üzenetével ellentétben én nem gondolom róluk azt, hogy hátrafele mennének. Amit gondolok, az ennél is sokkal súlyosabb: nem tudják, hogy merre mennek, merre akarnak menni. És a bizonytalanságnál, az összevisszaságnál rosszabb nincs – egy meggondolatlan bejelentés, elszólás és máris elszáll az euró. Túlzás tűnik? A jelenlegi nemzetközi környezetben egyáltalán nem az, és akkor még csak a jéghegy csúcsát említettem.

Az idei parlamenti választások talán második legizgalmasabb kérdése, a „ki nyeri meg” után, hogy megszakad-e az utóbbi 12 év csendes parlamenti monotóniája. Igen, monotóniája, mert az ellenzék sem sietett új arcokat bevonzani a nagypolitikába, a helyek korlátozottak, arra pedig mindig ott vannak a régi elvtársak, így megy ez, de a Toroczkai László vezette Mi Hazánk, illetve a Kovács Gergely által vezetett Magyar Kétfarkú Kutya Párt most rendesen felboríthatja az eddig egymást már zoknijuk illatáról is felimerő képviselők megszokott munkamenetét. A második legizgalmasabb kérdése a mai választásoknak ugyanis ez: bejut-e a két kisebb párt a magyar országgyűlésbe?

A döntés csak látszatra nehéz, legalábbis nekünk, erdélyieknek, akiket az ellenzéknek ismét sikerült aljas és hazug módon megvádolnia a kampányfinisben, szóval nekünk annyira nem tűnik nehezen eldönthetőnek a kérdés, láttunk mi már ennél sokkal keményebbet a romániai belpolitikában, és erőst szívvel ajánljuk magyarországi tesóinknak, hogy ne próbálják ki milyen az, amikor négy év alatt hat kormány és hét miniszterelnök váltja egymást…

Úgyhogy:
csak előre!

(Nethuszár)