hirdetés
hirdetés
RIPOSZTTRIANON100

Marosvásárhelyen az úzvölgyi román huligánok vezére – élő videó

George Simion, akit onnan ismerhetünk, hogy ő volt az, aki telekürtölte a román sajtót azzal, hogy az úzvölgyi temetőnél megverték, illetve egyik vezetője az Úzvölgyébe betörő huligánbandáknak, ma Marosvásárhelyre látogat, hiszen a román trikolórt kell megünnepelni, egyúttal persze azt is, hogy Erdély 102 éve Romániához tartozik. (A 102 a Simion-féle matek eredménye, nem az enyém!)

hirdetés
hirdetés

Az úzvölgyi temetőattak egyik legnagyobb manipulátorának szavára közel százan gyűltek össze Vásárhely főterén, hogy megünnepeljék a román trikolór létezését. tehették ezt minden különösebb gond nélkül, a város magyar képviselte nem törődött azzal, hogy zavarba hozza őket, bár a rendőrséget simán rájuk lehetett volna küldeni, ugyanis ebben az országban készültség van a járvány miatt, és nem lehet tömegrendezvényeket szervezni. Elvileg. Gyakorlatilag viszont nekik lehet, úgyhogy az úzvölgyi temető, a Békás-szoros mellé, most nyeljük le ezt is: George Simion a pofánkba vágta Vásárhelyen, hogy ők itt az urak. Nemsokára folytatjuk az élő közvetítést, a korábbi videók alább megtekinthetők.

Közzétette: Nethuszár – 2020. június 26., péntek

18:50: Végül is ez a hunyadi hölgyike volt a legnormálisabb, az uralkodó politikai osztályt ostorozza, persze büszke arra, hogy ő román, és ezt meg is osztotta a nagyvilággal, így már a Spanyolországba epret szedő honfitársai is jobban érzik magukat – gondolom én.

18.46: George Simion beszél most, szerinte az ország központi részében élő románok szenvedtek a legtöbbet, ez Marosvásárhelyen nem kicsit hangzik furán. Simion büszkén jelenti, hogy Marosvásárhelyen az etnikai arányok 50 százaléknál magasabb románságot mutatnak – ezt a mondatát így zárta: “noi suntem aici stapini” – azaz, mi vagyunk itt az urak. Simionék nem hagyják magukra a kovásznai, marosi románokat, mert az ő vérük piros-sárga-kék, jelentsen ez bármit is. Következik Elena Panaite, egy hunyadi hölgyike. Vásárhelyen.

 Élő videóközvetítés:

Közzétette: Nethuszár – 2020. június 26., péntek

 Így kezdődött:

Közzétette: Nethuszár – 2020. június 26., péntek

18.27: Helyszíni tudósítónk szerint nagyjából félszáz dákópata verődött össze a marosvásárhelyi Avram Iancu szobra körül, ahol éltetik Romániát és a trianoni szerződést. A rendezvény legalitásával kapcsolatban komoly gondok merülhetnek fel, elvileg ebben az országban készültség van a járvány miatt, a fertőzöttek száma napról-napra nő. Hamarosan helyszíni videóval is jelentkezünk, KLIKK A NETHUSZÁR FACE-OLDALÁRA, hogy tudd követni, esetleg nyomj egy lájkot az oldalra, hogy ne maradj le, amikor legközelebb mi megyünk tüntetni Caracalba.

Korábban írtuk:

Simion egy Facebookra felöltött videóban hívja a román–magyar bunyót megélt Maros-parti Kelet-Berlinbe a megye románjait, hogy együtt ünnepelhessenek. Az érdekvédelmi szövetség pedig épp egymás torkával van elfoglalva, megnyugtatom kedves olvasóimat, hogy a kutya sem lesz ott részükről tiltakozni, ha mégis, akkor majd arról címoldalon számolok be, meseszép szavak kíséretében.

Íme, Simion mozgósító videója:

Dreptate pentru ROMÂNI!

Ne vedem la 18:30 la Târgu Mureș! La 19:00 la București și Craiova.

Közzétette: George Simion – 2020. június 26., péntek

Nethuszár
(borítókép: George Simion fotózkodik Marosvásárhelyen, fotó: K.Sz./Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

(Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]