Mi folyik Vásárhelyen? Hát, ez!

Marosvásárhely – az erdélyi magyar politikai fekete lyuka, csak tágul, tágul, és zuhannak bele a magyarok, lassan felszippant mindannyiunkat. Több lenne, mint városi polidili? Tényleg mutatja, hogy merre tartunk mi, mindannyian erdélyi magyarok? Ez utóbbi talán költői túlzás, de tény, a marosvásárhelyi eseményeknek kihatása van az országosan folytatott magyar politizálásra, nem véletlen, hogy a nemrégiben nyilvánossá vált hír, miszerint Soós Zoltán lesz a vásárhelyiek polgármester-jelöltje tekintélyesnek is mondható vihart kavart az erdélyi magyar közéletben – hogy jutottunk idáig, és mi (lenne) a kiút? 

2016-ban megmozdul valami Vásárhelyen. Soós Zoltán indulása komoly reményeket ébresztett a helyi magyar közösségben, amelynek kiábrándultsága ekkora már elérte a kritikusnak is mondható szintet. Mindenki le akarta váltani a húsz éve regnáló Dorin Floreát, mindeni szeretett volna magyar polgármestert a legnagyobb lélekszámú erdélyi magyar közösségnek otthont adó megyeszékhelyen, de senki sem tudta, ki lenne az ideális jelölt. Akkor még el lehetett volna indulni azon az úton, hogy egy csapat felméri a város állapotát, ahhoz igazítva programot alkot, javaslatokat készít, és felvázol egy víziót, hogy milyen várost szeretnének húsz év múlva, majd ehhez keresnek megfelelő polgármester-jelöltet, és – FIGYELEM! – ennek megfelelően állítják össze a tanácsosi listát, ugyanis az önkormányzati képviselők (erdélyi nyelvezetben: tanácsosok) lesznek majd a polgármester legfőbb támaszai, tanácsosi többség nélkül ugyanis vajmi kevés esélye lenne a magyar polgármesternek, úgy is mondhatjuk, kár is beülnie a székbe, épp csak megpihenni lenne ideje.

Szerintetek ebbe az irányba indultak? Lófaszt!

Volt egy előválasztás, ahol Soós Zoltánon kívül megméretkezett Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője, akkor még az Erdélyi Néppárt helyi elnöke, és Barabás Miklós, a CEMO nevű jogvédő szervezet lánglelkű harcosa – a három szereplő közül ez utóbbinak volt tényleges mondanivalója a városról, annak jövőjéről, és arról, hogy mit tenne polgármesterként, a két ifjú politikus viszont már akkor is beindította a közhelydarálót: “egység”, “magyar összefogás” stb. A tanácsosi lista szóba sem került….

A vásárhelyi magyar közéletben premiernek számító előválasztást aztán, annak rendje s módja szerint, az RMDSZ színeiben mérkőző Soós Zoltán nyerte, így ő lett minden magyarok jelöltje. A fickó amúgy a helyi RMDSZ-frakció vezetője, ez csak azért érdekes, mert a kampány hevében aztán lemond funkciójáról, és független jelöltként száll ringbe. Ikken, jól olvassátok – az RMDSZ színeiben nyerte az előválasztást, a Szövetség színeiben volt frakcióvezető, majd egy hónappal a választások előtt azon dolgozott, hogy elhitesse magáról: ő független.

Majdnem sikerült!

Tény s való, a húsz év alatt induló jelöltek közül Soós Zoltán szorította meg a leginkább Dorin Floreát, a szavazatkülönbség 1700 körül alakult, ahogy az érvénytelen szavazatok száma is, különösebb jogi utóvédharcra azonban már nem volt kedvük az érintett összmagyaroknak –

maradt Dorin Florea, aki

kapott magának egy olyan RMDSZ-frakciót, amelyik minden idők legszínvonaltalanabb magyar képviselete a városban: esővíz-adó, dél-koreai utazások, arrogancia, korrupció, közszállítás, sportklubok finanszírozása körüli botrányok, repülőtér, katolikus iskola, kétnyelvű utcanév-táblák, a helyi iskolák alulfinanszírozottsága és ez még mindig csak a jéghegy csúcsa – közös vonásuk, hogy ezen problémák keletkezésében, meg nem oldásában, illetve a közpénzek finoman szólva is hanyag kezelésében az RMDSZ frakciója mindvégig vállalta a dicstelen szerepet.

Gondoljunk bele: ha 2016-ban Soós nyer, akkor ezzel a frakcióval kellett volna együtt dolgoznia! Másképp fogalmazva: ha Soós nyer 2016-ban, akkor nem Florea, hanem „a magyarok” lopják a város pénzét, a borítékolhatóan elmaradó fejlesztések pedig 2020-ra a magyar polgármester népszerűségét úgy leviszik, hogy onnan nyerni már nem tudna, és bukásával egy időben a helyi magyarság újabb húsz évre inthetne búcsút a polgármesteri széknek – a hosszú távú stratégiai gondolkodás során felismerhető ilyen jellegű csapdák viszont nem érték el a helyi potentátok ingerküszöbét, de a város magyar szavazótábora sem arról híres, hogy túlgondolná a dolgokat!

Ezeken felül és kívül: a saját frakciójára támaszkodni nem tudó Soósnak szembe kellett volna néznie a város anarchikus költségvetésével, az eladósodottsággal, a közigazgatásban túlnyomó többségben levő és az ő bukására játszó román alkalmazottakkal, akiket nem tudsz csak egyszerűen kirúgni, mert pereket kockáztatsz, a helyi vállalkozó réteg egy részének bosszújával, másik részének az éhségével.

És még mindig van: a fentiekhez még hozzátehetjük azt a szomorú tényt, hogy 2016-ban Soós Zoltán semmiféle programot nem kínált a választóknak, azon kívül, hogy ő nem Florea. Nem volt válasza a helyi oktatás elmaradottságának felszámolására, a tömegközlekedési káoszra, a vállalkozókat és befektetőket elriasztó üzleti környezetre, a környezetvédelemre stb.

Ebben a politikai klímában jelent meg Vásárhelyen a politikai paletta egyik legüdébb színfoltja, a Szabad Emberek Pártja, közismertebb nevén: POL. A helyi pártként induló, és annak is maradó POL aztán berúgta az ajtót, a sok vásssárhelyi táttájjé pedig, akik megszokták a közhelydzsumbujban való szaladgálást, és mindezt még politikának is nevezték, riadtan nézték, ahogy valakik szakmailag, városfejlesztési szempontból igazán modern, életképes programot tesznek le az asztalra. A párt célja: Vásárhelyen változást elérni, utolérni a többi erdélyi várost, újraindítani a megyeszékhelyet. (A POL akkori jelszava, a „Restart, Marosvásárhely!” a jelek szerint már idén visszaköszön az RMDSZ gerillakampányában – elég vicces, ha így van…)

Polgármesterjelöltjük az a Dan Masca, a helyi IT-szektor jó nevű vállalkozója, aki egyrészt már évekkel korábban megadta magyar alkalmazottainak március 15-ét, mint szabadnapot, másrészt az AMPER (Asociatia pentru Minti Pertinente, magyarul nagyjából: élelmes elmék egyesülete) egyesület egyik finanszírozója és tagja – ők azok, akik hosszú jogi harcot folytatva elérik a romániai párttörvény módosítását, azóta tud három embert pártot alapítani, szemben a korábbi több tízezer aláírás gyűjtését előíró, a kibontakozást gátló aberrált szabályozással. A POL listája ugyanakkor figyelemre méltó: románok, magyarok – közösen, a városukért. Nincs országos politizálás, nincsenek ideológiai köntörfalazások. A választások előtt három hónappal még ismeretlen POL, dacára az RMDSZ által indított kifejezetten erős lejáratókampánynak, közel tíz százalékot szerez a választásokon, három képviselőt juttat be a helyi tanácsba, közülük kettő magyar.

(Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de jól mutatja mind a helyi erők intelligenciáját – mármint annak hiányát – és a helyi közhangulatot a következő: egy adott pillanatban, és azóta egyébként többször is, az RMDSZ-hívek azzal vádolják Dan Mascát, hogy a szeku beépített embere, a magyarok megosztására játszik stb. Ezzel egy időben, ugyanabban a városban a helyi román nackó erők azzal vádolják Dan Mascát, hogy paktumot kötött az RMDSZ-el, és a magyarok kezére akarja játszani a várost. Ekkor vált meggyőződésemmé, hogy a román nackó oldal néha azért egyeztet telefonon az RMDSZ helyi potentátjaival…)

2016-ban Soós Zoltán végül alulmaradt, alig 1700 szavazattal, ami szép eredmény, ugyanis korábban még egy magyar jelölt sem közelítette meg ennyire Dorin Floreát. Természetesen a magyarok igyekeznek Dan Mascára fogni a bukást, azonban a választási eredményekből világosan látszik: a magyarok leginkább úgy szavaztak, hogy listán a POL, polgármesterin Soós Zoli. (Ezt maga Soós Zoltán is alátámasztja egy, a választások után tett nyilatkozatában!)

Akárhogy is, elkezdődik az a négy éves mandátum, ami a marosvásárhelyi magyarság legdicstelenebb korszaka, a züllés, a hányavetiség, a korrupció és az arrogancia olyan méreteket ölt úgy a városvezetés, mint az RMDSZ helyi vezetői részéről, amely még romániai szinten is egyedülálló, pedig azért elég erős a verseny…. Mindennek sok oka lehet és van: a magyar klikkek közötti belharc, a szakmai képességek hiánya miatt kialakuló frusztráció, egyes helyi vezetők egzisztenciális szorongása stb.

A sok ok mögött azonban egyet mindenképp ki kell emelni: a POL megjelenésével valami végképp megváltozik a Maros-parti városházán. Sorra buknak ki a korrupciós ügyletek, látványossá válik a helyi RMDSZ frakciója, és a városvezető Dorin Florea, valamint a hozzátartozó üzleti körök közötti érdekegyezség, miközben már a Maros megyei szervezet is rettegve figyeli, hogy ássa alá a városi frakció az RMDSZ még meglévő népszerűségét. A néhol kifejezetten magyarellenes politikát felmutató RMDSZ-frakció viselkedése azért is érthetetlen, mert a POL két magyar képviselőjével együtt immár magyar többség van a tanácsban. Az RMDSZ viszont hol Floreát, hol a PSD-t választja partnerként (a PSD-vel közösen román alpolgármestert szavaznak meg, a magyar Györfi Júlia helyett, akit a POL jelölt!) – sorra rázzák meg a botrányok a várost, züllik minden: az országosan tekintetben is a legnagyobbak közé tartozó Állatkertben meghalnak az állatok, az ügyet eltussolják. Illegálisan akarják beépíteni a Somos-tető egy részét, a Kombinát időnként úgy ereszti le a gőzt, hogy Marosvásárhelyen nem tudnak szellőztetni a lakók, szociális lakásokban épp csak tengődő családokat tesznek az utcára, eurómillliókat költenek ingyenes koncertekre, a Vásárhelyi Forgatag nem tud beköltözni a város főterére, a sportklubokon keresztül a helyi politikai erők titánjai szívnak le maguknak szép kis fizetéseket, a magyar általános iskolai oktatás hátrányos megkülönböztetésben szenved, a magyar nyelvet továbbra is kiszorítják a város köztereiről, miközben a helyi RMDSZ a füle botját sem mozgatja ezekre a problémákra!

A városban, aki buszra ül, számíthat rá, hogy le kell szállnia és meg kell tolnia a tömegközlekedési járművet, az egyik kisbuszból (Maxi-taxi) kiesik egy utas. A város valahova Kosovska Mitrovica és Kisinyov körüli színvonalra süllyed, ami azért is látványos lemaradás, mert időközben az erdélyi városok folytatják korábban megkezdett fejlődésüket: már nemcsak Kolozsvár, vagy Nagyvárad húz el fényévnyi távolságra Vásárhelytől, hanem lemaradunk Nagybányától, Csíkszeredától, Sepsiszentgyörgytől – nálunk jóval kisebb, és adott esetben még elszigeteltebbnek számító városoktól is.

A 2016 után ugyanakkor Soós Zoltán visszavonul a helyi közéletből, alig lehet szavát hallani. A Vass Levente által irányított városi szervezetben megkapja az Egyesülés negyedbeli körzet vezetését, ami az egykori polgármester-jelölt számára, aki majdnem megverte Floreát, kissé megalázó lehet, viszont remek terep felkészíteni önmagát a köbvetkező mérkőzésre. Soós Zoltán nem ezt teszi: lehetett volna ő „a város élő lelkiismerete”, aki a botrányok idején felszólal, tiltakozik és megoldásokat javasol. Lehetne mára egy ismert csapata, akik egy alapos, jól átgondolt, és szakmailag kifogástalan programot tesznek le MINDEN vásárhelyi asztalára, azzal a felkiáltással, hogy vitassuk meg, ebből mit igényel a város lakosság, mit nem, melyek legyenek a prioritások.

Nem ez történik!

Magyarán megmondva: 2016 óta sem a városi, sem a megyei szervezet semmi olyan munkát nem végzett el, amely a leendő polgármesterjelöltjük győzelmi esélyeit erősítené! Ezzel ellentétben viszont a megyei szervezet lefejezi a városit, Vass Levente – aki amúgy a 2016-os lista összeállításában nyakig benne van, így elég nagy felelősség terheli az értékelhetetlen tevékenységet nyújtó frakció létéért – kiszorul, a városi szervezetet lefejezik. Viszont a Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök által vezetett megyei szervezet senkit és semmit nem tesz a lefejezett városiak helyére. Sem embert, sem programot. Nincs semmi, azóta sem tudjuk, hogy a városi ügyekért ki felel, kinek kell döntést hoznia, és kinek kell azokat jóváhagynia.

A káoszt jól jelzi mindaz, ami napjainkban történik: alighogy bejelentették Soós Zoltán indulását, úgy Vass Levente, mint Kali István, a párt egykori városi ügyvezető elnöke jelezte, hogy Soós jelölése az RMDSZ alapszabályzatába ütközik!

Hogy a kép még zavarosabb legyen: a POL színeiben az RMDSZ korrupciós ügyelteire rámutató egykori helyi tanácsos, Hermann Mark Christian (két évig volt a POL tanácsosa, majd lemondott) bejelentette: független jelöltként indul Marosvásárhely polgármesteri székéért, az RMDSZ pedig ott folytatja, ahol 2016-ban abbahagyta: bomlasztást kiált, de a városnak és a városról szóló programja még mindig nincs a legnagyobb érdekképviseleti szervünknek.

Azt ma még nem lehet tudni, hogy mit szándékszik tenni a POL. A városban méltán népszerű politikai alakulat egyelőre még nem nyilatkozik arról: indítanak-e ismét jelöltet, ha igen, akkor ismét Dan Masca száll ringbe, vagy valaki más. A városban időközben megjelent az USR és a PLUS is, ahogy a Demos is bontogatja szárnyait, de, ha mindez nem lenne elég, Dorin Florea egykori pártja, a liberálisok (PNL) már tesztelik a közvéleményt saját jelöltjükkel, aki – személyes véleményem szerint – alkalmas arra, hogy a románság körében átvegye Floreától a stafétabotot. Ő Cosmin Pop, vállalkozó, annak az Aranykakasnak a tulajdonosa, ami a helyi magyarság körében szimbolikus épületnek számít, és amelyet a helyi magyarság nem tudott visszaszerezni, nem tudta megvásárolni (abban az időszakban, amikor a magyar kormánytól csak kérni kell, és megadatik!) és amelyet Pop úr az eredetinek megfelelő formájában újít fel.

A fentiek után könnyen látható: amennyiben a POL és Dan Masca, a PNL és Csomin Pop is beszáll abba a politikai versenybe, amelyet az USR, a PLUS és a Demos sem vet meg, akkor számítani lehet arra, hogy egyfajta „programverseny” alakul ki a szereplők között – a későbbi polgármester pedig azon személyek közül kerül ki, akiknek legalább volt annyi szellemi tőkéjük, hogy ebbe a „programversenybe” benevezzenek.

Soós Zoltán jelen pillanatban nem tartozik ezen szereplők közé – és ez az, amit a Maros -parti RMDSZ székházban nem értenek meg.

(Nethuszár)