Miért NEM proxyháború?

A modern világunkban önmagukat előszeretettel éleslátónak nevező betűiparosaink tucatjai győzködik a jónépet, hogy már pedig és de bizony, az ukrajnai háború az proxyháború. Márpedig azok, akik a proxyháború terminus technicusával írják le a jelenleg is zajló háborút vagy tévednek, vagy…

Nos, a helyzet az, hogy – akár tetszik, akár nem – az oroszok által a nemzetközi jog teljes mellőzésével lerohant szuverén ukrán állam védekezése NEM minősíthető proxyháborúnak.

A proxyháború, mint terminus technicus CSAK akkor áll fent, ha teljesülnek bizonyos feltételek – bár első látásra valóban akad olyan proxyjellemző is, ami használható a mai háborúra, de nem ezek azok, amelyek egy háborút proxyvá tesznek. Igaz ugyan, hogy két nagyhatalom IS küzd egymással – ráadásul mindez erősen átvitt értelemben! – de a proxyság megvalósulásához azonban ennél több kell.

A proxyháború egyik jellemzője, hogy a proxyállamok hivatalos, reguláris hadserege NINCS jelen az országban, vagy, ha mégis, akkor korlátozott mértékben, és csak az ott jelenlevő őslakosok által folyatott harcok segítése a céljuk (kiképzések), semmiképp a valós harcok folytatása. Jelenünkben ilyen proxyháború például a jemeni polgárháború, ahol a mindennapi valóságban jemeni állampolgárok harcolnak egymással, miközben hátuk mögött NEM HIVATALOS támogatóként ott van két regionális nagyhatalom, akik ki nem állhatják egymást: Szaúd-Arábia és Irán.

A jemeni példából kiemelném a NEM HIVATALOS fogalmat – a proxyháborúknak ugyanis pont ez az egyik lényeges eleme: a hadat viselő felek mások által vívják meg háborúikat, egyébként és jellemzően régóta létező és valós konfliktusokra ráépült helyi háborúk ezek (polgárháborúk, függetlenségi háborúk stb.), amelyben a proxyállam (vagy nem állami proxyszereplő) nem hivatalosan vesz részt úgy, hogy anyagilag, katonailag támogatja valamelyik felet, persze nem mellőzve saját érdekeit sem.

A proxyszereplőre talán a legjobb leírás a magyar mondás elferdítése lenne: összekötni a kellemetlent a hasznossal. Kisebb-nagyobb megszorításokkal nevezhetünk ugyan proxyháborúnak egy konfliktust akkor is, ha valamely állam hadereje belemászik a csetepatéba, de ilyen esetben a körülmények szigorú vizsgálata szükséges, és ilyenkor egyedi esetekről beszélünk.

Mit jelent az, hogy NEM HIVATALOS?

Mivel a proxyháború kifejezés is az angol nyelvből érkezett hozzánk, így illene ennek egyik fontos és nélkülözhetetlen jellemzőjével is megismerkednünk. Bár én a „nem hivatalos” formát használtam a jelenség leírására, az angol szakkifejezés az „implausible deny” kifejezéssel írja le a proxyháború jellemzőinek egyik megkerülhetetlen elemét. A proxytámogató ugyanis titkos és nem bejelentett támogató – nemcsak azt nem jelenti be, hogy mivel támogatja az egyik részt vevő felet, hanem magát a támogatást sem jelenti be, mi több, tagadja, akkor is, ha az nyilvánvaló – ez utóbbit jelenti az implausable deny, még ha ezt most nagyon sarkítva és erősen kontrasztosan is írtam le. Az implausable deny az a tagadás, amikor valami ott van azt orrod előtt, de te mégsem hiszed el, pontosabban, annak hiszel, aki ezt tagadja – ilyen implausable deny-erek például a járványtagadók is, hogy kellően szatirikus is legyek ma este. A politikai, katonai, illetve kémelhárítási terminusokban viszont az implausable deny az, ami valószínűleg tagadhatatlan lesz, ha kiderül – ettől persze még tagadni fogják.

Hogy még jobban megértsük, álljon itt a plausable deny egyik esete: az Irán-Contra ügy, amelyben a nyolcvanas években rázta meg Amerikát. Anélkül, hogy ennek részleteibe belemennék, egy kényes részlet nyilvánosságra kerülése után az akkori admirális-helyettes (vice admiral), akihez az esetet kötötték úgy fogalmazott: „azt a saját döntést hoztam, hogy lépésemről nem tájékoztatom az elnököt…” – így viszont az elnöknek hihető tagadási lehetőséget biztosított.

De miért is nem proxyháború?

Először is: az orosz állam hivatalos hadserege a maga fizikai valójában jelen van a szuverén ukrán állam területén és ott területszerző háborút folytat. PONT.

Másodszor: az amerikai hadsereg, ahogy egyéb nyugati hadsereg sem, nincs jelen az ukrán állam területén – az önkéntesen csatlakozott lengyel, brit, amerikai, román és egyéb nemzetiségűek jelenléte pedig ebben az értelemben irreleváns.

Harmadszor: az amerikai segítség, ahogy az össznyugati segítség is nem titkos, mi több, a segítségnyújtás előtti döntéshozatal is teljesen nyilvános, azt viták előzik meg, amiről beszámol a teljes világsajtó stb. Nyilván, a katonai titkokat nem kötik az orrunkra… A nemzetközi jog szerint teljesen legitim az, ha a megtámadott Ukrajna támogatásért fordul, és teljesen legitim az államok azon döntése, hogy ezt a támogatást megadják.

Negyedszer: nem áll fent az a tézis sem, miszerint Amerika vagy a Nyugat Oroszország megsemmisítésére törekedne, még ha mást is mondanak a putyinisták és egyéb hasznos idióták. Ha ez utóbbi állna fent, akkor Amerika és a Nyugat sokkal komolyabb, orosz területek ellen is bevethető fegyverekkel látná el Ukrajnát.

Ötödször: nincs arról szó, hogy az ukrán állam lakosságának egy jelentős része oroszpárti lenne, és a Nyugat-orientált, szintén ukrán állampolgárok ellen harcolna (polgárháború), valamint Ruszijá csak épp arra járt, benézett, aztán maradt segíteni a polgárháborúban részt vevő egyik félnek. Az ukrán állam egésze az orosz agresszió visszaverésén dolgozik. Ruszijá pedig klasszikus területszerző rablóháborút folytat, ismétlem még egyszer.

Akkor honnan ez a proxyháborúzás?

A válasz egyszerű és kissé már unalmas is: az orosz propaganda. Ukrán viszonylatban ugyanis pont ők azok, akik a proxyháborút részesítették előnyben (Donbász, 2014), másrészt kissé nehezen lehetne megmagyarázni, hogy a világ második legerősebb hadserege (ha-ha-ha) miért húzza már több mint egy esztendeje az egyhetesnek ígért spécoperáciját? Nos, azért, mert az egész Nyugat ellen, a komplett NATO-ellen, mi több, az egész galaxis ellen vívnak háborút – így már érthető, hogy kissé nehézkesen mennek előre azok az orosz páncélosok, ugye Szása? (Ha Szásának ez mégsem lenne elég magyarázat, akkor még mindig ott van Szibéria és a büntetőtelep…)

Írtam már korábban Jevgenyin Messner egykori fehér gárdistáról, aki a jövő háborúiról elmélkedve külön fejezetet szentelt annak, amit mi – meglehetősen könnyedén! – propagandának hívunk. Ez a fejezet egyébként egy négykötetes könyv, címe Mutiny, or the name of the Third World War lényege, hogy a jövő háborúit a kisebb terrorsejtek és a mesterségesen előidézett forradalmak döntik majd el, a módszer neve oroszul: myatezhevoyna, amit magyarul valahogy lázadásszításnak, vagy még inkább, de eléggé magyartalanul lázadóelőállításként lehetne átültetni nyelvünkre, hogy kellőképp visszaadja a gondolatot.

Messner elmélete szerint a háborút az dönti majd el, hogy az ellenséges területen élők agyáért folyatott harcot ki nyeri meg. Messner könyveit végül jó negyven évvel később fedezte fel magának a putyini rezsim, ekkor újranyomtatták, sokat is foglalkoztak a kérdéssel a stratégák, Geraszimov pedig innen (és ebből a könyvből!) indulva dolgozta ki a hibrid háborús teóriáját – ami egyébként, ezt lássuk be, a Krím félsziget elrablásakor tökéletesen működött, és valószínűleg ma is remekül működne, ha Putyin nem indítja meg a spécoperáciját, és nem hajt vágóhídra 200 ezer orosz fiatalt (és akkor még Zelenszkij az, aki mészárszékre küldi népét, ugye?).

Hogy jön ehhez a proxyháború?

Úgy, hogy a proxy sulykolása is a Messner-Geraszimov téziseknek felel meg: a ruszkik abban bíznak, hogy az Ukrajna támogatását elfogadó nyugati közvélemény abba már nem menne bele, hogy háborút vívjanak az oroszokkal, így szép lassan Ukrajna támogatása, vagy még inkább saját kormányaik ellen fordulnak – Myatezhevoyna, ugye?

Ö.

Felhasznált/ajánlott irodalom:

Dr. Geraint Hughes: Is the war in Ukraine a proxy conflict? – King’s College London

Candace Rondeaux, David Sterman: Twenty-First Century Proxy Warfare: Confronting Strategic Innovation in a Multipolar World – New America

Rory Cormac, Richard J. Aldrich: Grey is the new black: covert action and implausible deniability – Oxford Academic International Affairs

Jyaacov Bar-Siman-Tov: The Strategy of War by Proxy in Cooperation and Conflict – Middle East Institute, Coluzmbvia University, The Hebrew University of Jerusalim

The U.S. and Russia in Ukraine: A Proxy War? – Carnegie Middlew East Center

Evgeny Messner: The Theory of „Subversion-War” (Myatezhevoyna)

Armand Goşu: Propagandă şi manipulare – strategia militară a Rusiei – Dilema Veche nr. 577

Războiul hibrid. Perspectiva conceptuală rusă – Intelligence SRI

(Nethuszár)