hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Nomen est omen

Mióta a világ világ, az emberek szerettek beceneveket adni. Kutyát, gyereket, szeretőt, komát becéztek. Aztán ahogyan paleo őseink kezdték elhagyni összkomfortos barlangjaikat, minden bizonnyal megjelentek az első ragadványnevek is. Erősen valószínű, hogy már a neanderthaliak között volt, akit Szőröstalpú Grrrmrrr-nek neveztek, s a Homo Sapienseknél is előfordulhatott a Csóréseggű jelző. (Ezek a szép meghatározások egyébiránt kelet-európában mai napig továbbélnek.)

Leginkább és leglelkesebben azért a főnököket, vezéreket, fejedelmeket és királyokat illették jelzővel az emberek. Erre, lássuk be, szükség is volt, mert ahol csak Leóból, Hugóból, Károlyból vagy Lajosból volt vagy harminc darab, valahogy meg kellett különböztetni őket.

Eleinte még viszonylag udvariasan történt mindez, tekintettel arra, hogy a protokolláris megszólítás mellőzésének következményeivel nemigen törődött az Amnesty „Sóhivatal” International. Így aztán lett sok-sok Bölcs, Jámbor, Erős, Dicsőséges, Nagy, Bíborbanszületett és sok más uralkodó, kár, hogy a köznép egymás között használt jelzőit nem feltétlen tartották fontosnak lejegyezni a meglehetősen ritkaságszámba menő írástudók.

Na de a történelem haladt, az emberiség értelme nyiladozni kezdett, főként, hol máshol, a dicsőséges Nyugaton. Itt már azért meg-megvillantak a setétben bujkáló humor szikrái, sőt, a realitás rögös talajában gyökerező megfigyelések eredményeként alkotott melléknevek.

Mi, magyarok, itt ismét csak kullogtunk Európa megett. Nekünk mindössze Szent előnevű királyokra futotta, meg egy Könyvesre, vigaszágon egy Vakra. Bezzeg, a norvégeknek már akkor volt Csupaszlábú Magnus, a bajoroknak Civakodó Henrik és Perlekedő Eberhard. Sovány vigasz, hogy azért fennmaradt egy közepes alatti jelentőségű magyar főúr neve is, bizonyos Polczonszaró Györgyé, tehát mégsem voltunk teljesen menthetetlenek. Egészen a Habsburg-házig kellett várnunk, hogy legyen végre egy I. Teveszájú Lipótunk. Csakazértis.

A prímet egyébiránt az északi, skandináv és germán uralkodók vitték, s bár ezen zord népek fiai nem éppen humorérzékéről híresültek el, megfigyelőképességük mindenképpen tiszteletre méltó. Most egy Rőtszakállú Frigyes vagy Villásszakállú Svend még hagyján; de Papgyűlölő Erikre már biccent az ember. (Ha nem a klérus tagja). A norvégok, dánok és svédek amúgy is előszeretettel becézgették a főnökséget, így hát meg sem lepődünk nagyon, ha éppen Éhes Olafról, vagy Kékfogú Haraldról hallunk. Valamivel elegánsabb Nagyszájú Sigurd és Hosszúlábú Haakon, hozzájuk képest Szürkeköpenyes Harald tényleg csak kopott eminenciás. Hab a tortán valamelyik Erik dán király a sok közül, akit kedvelői Felejthetetlen Eriknek neveztek, miután legyilkoltatta bátyját és bátyja nyolc gyermekét, ezzel tartós nyomot hagyva a kollektív memóriában. Ugyanőt, harci sikerei való tekintettel ellenzéke mindössze Nyúllábú Eriknek nevezte.

Az angolok visszafogottabbak voltak, akkor még csak éppen csírázott az azóta sem szárba szökkenő angol humor, így megelégedtek egy Nyakigláb Edwarddal, vagy éppen Földnélküli Jánossal.

Délen, két olívaszüret, néhány inkvizíció és pár rablóhadjárat mellett virágzott a királyok feltétlen tisztelete. Tiszta (Szemérmes) Alfonz aragóniai király neve egészen jól hangzik, bár valószínűleg impotenciára utalt. (A lengyeleknek is volt agy Szemérmes Boleszlávjuk, pedig istenbizony, róluk nem ez a jelző jutna eszembe.) Ugyancsak Aragóniában élt Szertartásos Péter is, meglehetősen merev ember lehetett. Aztán bevadult a köz szája, Rossz Vilmos alatt már rezeg a léc, de ez még mind semmi IX. (Nyálas) Alfonz, León királyához, vagy IV. Tehetetlen Henrik, kasztíliai királyhoz képest.

A frankok, franciák, németek és más előfutárai az Európai Bizottságnak, már lényegretörőbbek voltak, ők megelégedtek Együgyű Károllyal, Mogorva Lajossal, vagy Lusta Ottóval. Istenem, mintha az Európai Unió korifeusait látnám. Hiába, a történelem már csak ilyen, ismétli önmagát. A Kövér, Sánta, Púpos, Kopasz, vagy Hebegő titulusok ma is helytállók lennének, akkor is, ha a királyi méltóság már kikopott a brüsszeli székekből. Gondoljuk csak el, milyen jól hangzana ma is Részeg Szelim szultán mintájára I. Részeges Juncker, Vendégszerető Angela, vagy Gyerekszerető Cohn-Bendit, Hisztérikus Judithról nem is szólva.

Végére maradt a kedvenc, ha már a vidám jelennél tartunk: nevezzük puszta frank hagyományból e jeles európai vezetőt I. Köcsög Emmanuelnek – attól tartok azonban, kár erre kreativitásunkat vesztegetni.
Maradjunk a bizánciak meghatározásánál. V. Konstantin mellékneve: Trágyanevű volt.
Semmi új a nap alatt.

György (Rosszmájú) Attila
Forrás: György Attila Fb-oldala
(Nethuszár)