Önreflexív analógiák: a Hamász, a Holokauszt, valamint a Nagy Tagadás Mítosza

Többször is írtam már róla cikkeimben, hogy jómagam is a magyar politika és közélet szélsőjobboldalán tanyáztam, nem is kevés ideig. Akkoriban pedig veszettül hittem, hogy a Holokauszt csak kamu, meg sem történt, legalábbis nem úgy, ahogy ŐK állítják, illetve a zsidóság legfőbb célja a világuralom, bár sok ötletem nem volt, mihez kezdenének ezzel az őrült emberiséggel, és miért akarna bárki is ezek felett uralkodni, de ez más kérdés és jobbára emberundoromból fakad, most viszont maradjunk az eredeti problémánál.

Ami a mai történesekkel és az én múltammal veszettül erős párhuzamot mutat, az a fajta kommunikációs és szemléleti ív, ami engem akkoriban a szélsőjobbra, a mai fiatalokat pedig a Hamász karjaiba tolja.

Én is elhittem ugyanis, hogy a zsidók befolyásolják a globális médiát, emiatt folyik a csapból is állandóan a Holokauszt, ami amúgy meg sem történt, ez utóbbit is vallottam, hol erősebben, hol kételkedve. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy belenézzek abba a globális médiába, vajon tényleg az folyik-e?

Utólag visszagondolva, meglepetés, nem az folyt.

Sőt, annyira nem az folyt, hogy jó sok Holokauszttal és a magyar zsidósággal kapcsolatos tragédiáról csak akkor értesültem, szereztem tudomást, amikor jómagam kezdtem el utánajárni, nem hallgatva semmilyen sajtótermékre, semmilyen barátra és okos emberre: levéltárak, egykoron zsidók által lakott erdélyi falvak következtek, az utam nem egy évig tartott, akár belső utazásnak is nevezhetném, de ez megint csak másik cikk témája lenne.

Lényeg:

amikor megtudtam, hogy saját felmenőim között is voltak zsidók, akikről azért nem tudtam, mert eltűntek a vérzivataros időkben, addigra már rég „kint voltam” a szélsőjobból, de ettől függetlenül kaptam egy erős lökést arra nézve, hogy kinek, mit és hogyan higgyek el.

Akkoriban elhittem, jobbára a magam hülyeségének, kisebb részben akkori környezetemnek is köszönhetően, hogy a zsidók tehetnek Trianonról, és mivel épp Budapesten ettem az erdélyi migránsok hol keserű, hol savanyú, nem kevésszer azért eléggé édes kenyerét, így ez a hír eléggé letaglózott.

És persze elhittem.

Ma sem tudom, miért történt így, miért hittem el, de a kulcs ez: hittem! Ami egyúttal azt is jelenti: nem tudtam! A nem tudtam-ot úgy kell érteni, hogy nem volt meg a megfelelő tudásom sem ahhoz, hogy kritikusan fogadjak ma már orbitálisan nagy faszságnak tűnő konteókat.

Summa summárum:

Így esett, hogy szélsőjobboldali lettem, bár azt ma is fenntartom, hogy a kilencvenes, kétezres évekbeli budapesti szélsőjobboldalnak voltak nagyon is komoly felvetései, ami a magyar társadalom problémáit illeti, és radikalizmusunk, szélsőségességünk egyaránt fakadt a fiatalkori lendületünkből, valamint abból a primitív és nem elhanyagolható, de igaz tényből, hogy a kommunista diktatúra után semmiféle elszámoltatás nem történt, cserébe viszont megszűnt a létbiztonság, pár év múlva pedig azon kaptuk magunkat, hogy ugyanazok diktálnak, akiket egyszer már elkergettünk. Lásd: Horn Gyula, Medgyessi Péter, az Apró-klán emlőin felnőtt Gyurcsány stb.

Úgy szakadt ránk a szabadság, hogy senki semmiféle leckét nem adott, mivel is jár ez, hogyan kéne az ocsút a búzától elválasztani. Ha voltak is ilyenek, kevesen, és hangjuk nem hallatszott. (Ma sem tudnak senkit sem túlkiabálni…)

De hogy jön mindez a Hamászhoz?

Nos, ahogy az én akkori időmben senki sem beszélt nekem a Holokausztról, hanem az erről kialakult narratívákról kapcsolatos véleményeket hangoztatták, úgy zajlik ma is a Hamász istenítése.

Nekem is azt mondták, hogy a globális média elhallgatja a valóságot. Ma is azt fújják a palesztinbarátok, hogy a globális média elhallgatja őket. Miközben a közösségi média csak róluk szól, csak a gázai tragédiáról. Ahogy a Holokauszt valóságáról ötven évvel később semmit sem tudtunk, csak az arról kialakított véleményekről, úgy mára már a Hamász október hetedikei terrorcselekményei is feledésbe merültek.

Ma már senki sem beszél a kiváltó okról, a zsidók elleni népirtás-kísérletről, csak Gáza és a szegény palesztinok szenvedésétől hangos a közélet, róluk és értük szólal fel az ENSZ főtitkára stb. – nincs már sok idő, amikor bekövetkezik a tagadás: támadás nem is történt, azt csak a zsidók találták ki…

És mit mondanak ilyenkor a palesztinszurkolók?

A globális média elhallgatja őket! És nem, nem hazudnak! Ők tényleg így hiszik. Mivel így hiszik, ezért megszületik bennük az érzés, hogy valamiféle rendszerellenes, de igazságos küzdelemnek az élharcosai ők – minden fiatalt be lehet hülyíteni ezzel, a kommunistáknál is megvolt a „forradalmi élcsapat”, a szélsőjobbon is elhittük, hogy mi vagyunk, leszünk a szép új világ úttörői.

Ahogy a széljobbon elhittük és komolyan gondoltuk, hogy a zsidók irányítják a világot és elnyomnak minden igaz hangot, úgy most is a pletyka terjeng, hogy a Nyugat (így, kollektíve, csak jelzem, hogy ebbe a keresztények, ateisták, buddhisták, antivaxerek és szélsőjobboldaliak egyaránt beletartoznak!) elnyomja őket. A valóság persze az, hogy tonnányi pénzzel támogattuk őket eddig is, nyugodtan tüntethetnek Európa városainak utcáin, és különösebb következmény nélkül csaphatnak össze a rendőrökkel. Cselekvéseik egy tizedéért megkövezés lenne a jutalmuk Gázában, vagy más erősen muzulmán vallás által befolyásolt államban, de nálunk mindezt megtehetik, miközben szentül hiszik, hogy ők el vannak nyomva.

Ők vannak elnyomva.

És nem, nincs elmondva Izrael VALÓS története. Jól mutatja mindezt, hogy politikusok, mint Putyin (vagy dublőre), Kína első embere, de még maga a pápa is úgy beszélt a kétállami megoldásról, mintha azt nem az Arab Liga utasította volna el. Úgy beszélnek Izrael által elkövetett gyarmatosításról, hogy elhallgatják: Izrael állam határai nagyjából egybeesnek azokkal a vonalakkal, ameddig kergették a minden irányból rájuk törő arab seregeket.

Nem elkergették onnan az olajfáikat békésen locsolgató palesztinokat, ahogy tartják ma a szenvedélyes, ám ismerethiányos, de igazságérzetükben erős palesztinpárti fiatalok, hanem a zsidók legyőzték őket egy olyan háborúban, amit nem ők indítottak!

A valóság hiábavalósága:

A mai tüntetők, lázadók meg vannak róla győződve (meggyőzték őket róla?), hogy Izrael a kolonialista elnyomó állam, és ezt a tényt a globális média elhallgatja – miközben a legnevesebb nyugati egyetemeken is erről dübörögnek a diákok, miközben a közösségi média csak az ő álláspontjukat osztja és terjeszti.

A fiatalok, és lélekben fiatalok tálcán kapják mindazt, ami cselekvésre ösztönzi őket: a hitet abban az igazságban, amit csak ők ismertek fel, a rendszerellenes lázadás élményét, a rendőrséggel való összecsapások adrenalinfröccsét – mindezek alapja pedig a hamis és embertelen ideológiák, illetve vallási tanítások terjedését ösztönzi – a felvilágosodás őket is eléri, ha eléri, kérdés, hogy van még annyi időnk, hogy ezt megvárjuk?

A helyzet tehát tökéletesen analóg:

A palesztinpártiak pont úgy hisznek, mert igazságban akarnak hinni, pont úgy lázadnak, ahogy mi akartunk lázadni, és pont úgy van igazság abban, amit mondanak, ahogy az történt az én széljobbossá válásom során.

A gond az, hogy vannak a politikai haszonlesők: a magyar szélsőjobboldalt is nem egy párt használta fel saját céljaira, majd dobta el őket megvetően, növelve ezzel a frusztrációt, úgy a mostani palesztinbarátokat is szavazatéhes szélsőbaloldali politikusok fogják felhasználni saját céljaikra.

És kik ezek a haszonleső politikusok?
Akik tegnap még náciztak téged!

Felcser V. Örs

P.S.: amikor azt látom a tévében, a híradókban, hogy Európa városainak utcáin lelkesen kiabálják, hogy „from the river, to the sea”, azaz: a folyótól a tengerig, akkor tudom, ma már tudom, hogy ez – a Jordán folyótól a tengerig található területet, azaz Izrael eltörlését jelenti. A vonuló fiatalok, a nyugati és amerikai egyetemeken dühöngő baloldali ifjúság kilencven százaléka – biztos vagyok benne – nem tudja.

(Nethuszár)