hirdetés
hirdetés
KORONARIPOSZT

Orbán Viktor világjárványra számít, a magyar állam gazdasági támogatásokat tervez

A kormány azt várja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától, hogy április közepén-végén mérje fel, melyik ágazatban milyen hatása lett a koronavírus-járványnak, az állam ennek megfelelően fog célzott támogatást nyújtani. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy ne legyen 2008-as mértékű visszaesés, sőt, fennmaradjon az EU-átlaghoz képest mért 2 százalék növekedés többlet – jelentette be kedden Orbán Viktor a Gazdasági Évnyitó 2020 fórumon, aki hozzátette: világjárványra számít, valamint nem számol azzal, hogy rövid időn belül elérhetővé válna a koronavírus elleni oltás – tudhatjuk meg a Magyar Nemzet online kiadásának beszámolójából.

hirdetés
hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásában hangsúlyozta, hogy 2020-ban egy új szakasz kezdődik, mégpedig egy világjárvánnyal (ahogy az előző szakasz egy világválsággal kezdődött), de ettől nem kell megijedni, ahogy a válság idején sem kellett.

A miniszterelnök szerint

az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede van mögöttünk.

Ennek a tíz évnek az eredményeit meg kell védeni, a sikernek maradandónak kell lennie. Csak olyan gazdaságpolitikát szabad folytatni, amely fenntartja a stabilitást, nem törekszik úgy növekedésre, hogy közben felborul az államadósság egyensúlya.

A devizaadósság már alacsony, a miniszterelnök azonban arra törekszik, hogy ez meg is szűnjön, és az államadósság minél nagyobb hányada legyen hazai tulajdonban. Egyensúlyba került a kereskedelmi és a fizetési mérleg – ez rendkívül lényeges, hisz míg korábban a növekedési időszakokban megbillent az egyensúly a növekvő import miatt, az elmúlt tíz évben azonban már nem, és ez az ideális növekedési forma.

Az unortodox gazdaságpolitika bevezetése után sikerült visszaszerezni a gazdasági szereplők bizalmát, mind a belföldiekét, mind a külföldiekét, és ebben a Kamarának is döntő szerepe volt. Lényeges volt, hogy olyan legyen a gazdaságpolitika, amely nem ellenállásba ütközik az emberek nagy csoportja részéről, hanem egyetértenek vele, megfelelőnek érzik – mondta Orbán Viktor. Ez lényeges szempont lesz a következő évtizedben is – hangsúlyozta a miniszterelnök. Szerinte olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, amely teljesítményre ösztönöz, ami elégedettséget, a sikeresség érzését, sőt, büszkeséget vált ki.

Nem az lesz a döntő, hogy mekkora önmagában a növekedés, hanem hogy a többiekhez képest, akikhez fel akarunk zárkózni, meglegyen a növekedési többletünk – legalább a 2 százalék. A miniszterelnök a koronavírus tekintetében világjárványra számít, és arra, hogy nem lesz rövid időn belül védőoltás, és noha nem magas a halandóság, de a biztonságérzet hiánya okozza a gazdasági hatásokat. Kínában ugyan már visszaszorulóban van a járvány, de hosszú idő esett ki a normális helyzethez képest, és ez nálunk is így lehet: nyárig is eltarthat, amíg a turizmus és egyéb fontos, most megviselt ágazatok talpra állnak – fejtette ki Orbán Viktor. A kormány azt várja a Kamarától, hogy április közepén-végén mérje fel, hogy melyik ágazatban milyen hatása lett a járványnak, és a kormány ennek megfelelően fog célzott támogatást nyújtani.

Ezzel azt szeretnék elérni, hogy ne legyen 2008-as mértékű visszaesés, sőt, fennmaradjon az EU-átlaghoz képest mért 2 százalék növekedés többlet – zárta szavait a miniszterelnök.

hirdetés
hirdetés

(MNO)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]