Orosz kommentárok Putyin katonaanyás találkozója után

A muszkaszívű magyarajkú putyinisták nagy lelkesedéssel osztották meg a Kreml által gondosan előkészített videót, amelyben a háborús bűnös orosz elnök az ún. katonaanyákkal1 találkozik. Hamar kiderült, hogy ezek a katonaanyák a hatalomközeli konglomerátumból előzetesen kiválasztott vérszomjas némberek, míg a valóban saját gyereküket gyászoló anyák, akik kellemetlen kérdéseket is feltehettek olyan, nem kaptak lehetőséget, hogy elmondhassák szívük fájdalmát.

Most bemutatjuk nektek, hogy miként értelmezik a felvételeket azok, akik valóban jól ismerik Oroszországot és Kremlt, azaz maguk az oroszok.

Putyin a következőket mondta:

„Tudvalevően holnapután anyák napja lesz nálunk, ami nem egy pátosszal teli zajos ünnep, hanem olyan, amely különlegesen kedves tartalommal teli, és az anyukákhoz való egyedi viszonyunkat fejezi ki: tiszteletet, megbecsülést, meghajlást. Önök, akiknek sok más anyához hasonlóan a fiuk részt vesz az ukrajnai speciális hadműveletben, nincs ünnepi hangulatuk, aggódnak, és gondoskodni szeretnének róla, és arra gondolnak, mi lehet a kisfiukkal, hiszen egy anyának a fia mindig kisfiú marad. Vannak olyanok, akik elveszítették gyermeküket és ezt a tragédiát hordozzák. Nem szeretnék formális részvétet nyilvánítani, de biztosíthatom magukat, hogy én személyesen, és az ország egész vezetése osztozik fájdalmukban. Tudjuk, hogy veszteségüket semmi sem pótolhatja.

Különösen, ami az anyukákat illeti, akiknek köszönhetjük, hogy a világra jöttünk, aki kihordott és etetett bennünket (meghatódik). Szeretném, ha tudnák, hogy együtt érzünk Önökkel, s mindent tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ne érezzék magukat elfelejtve, hogy érezzék, hogy Önök mellett állunk. Világos, hogy az élet sokkal érdekesebb és sokoldalúbb, mint amit a tévében és az interneten mutatnak. Az utóbbinak egyáltalán nem lehet hinni, tele hamisítással, csalással és hazugsággal. Az internet információs támadások helye. Mindig így volt ez, de az utóbbi idők modern technológiái különösen hatékonnyá tették az információs támadásokat. Az információ fegyver. Mindennek gyökere a család. Az, hogy az önök fiai a haza, Oroszország, a mieink védelmére keltek, adott esetben Novorossziját, a Donbaszt védelmezik, az önök munkájának eredménye. Nem valamilyen erkölcsi tanítás miatt teszik, hanem az önök személyes példájának hatására (meghatódik – a ford.).

Sajnálatos minden egyes harctéri áldozat, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy balesetben évente 30 ezer ember hal meg Oroszországban. Alkoholizmusban körülbelül ugyanannyi. Az élet bonyolultabb és sokrétűbb minden statisztikánál. Mindannyian Krisztus, Allah akaratától függünk, és még ki amilyen felsőbb erőben hisz, nem fontos, milyen valláshoz kötődik. Fontos az, hogy mindannyian meghalunk. Valamikor elhagyjuk ezt a világot. Ez elkerülhetetlen. Az a fontos, hogyan éltünk. Egyesek ki tudja hogyan éltek, s mondjuk a vodka vitte őket a sírba. Mintha nem is éltek volna. Az Önök fiai azonban teljes életet éltek. Elérték céljukat. Nem volt felesleges a haláluk. Ebben az értelemben az életüknek értelme volt. Eredménye. Amire törekedtek. […]

Ami a Nyugatot illeti, valamikor azt hittük, hogy úgy kellene élnünk, ahogyan ott élnek. Aztán kiderült, hogy ez egyáltalán nem így van. Más az ő kulturális kódjuk. Ahogyan mi ünnepeljük az anyák napját, ott nem teszik, nem szokás. Sok helyen azt sem tudják, mi az az anya. 1. sz. szülő van és 2. sz. szülő, gender meg sok tíz van, valamiféle „transzformátorok”, azt sem tudom, miről beszélnek. Ez nem a mi kultúránk, valamilyen más kód. Mi egy páratlan civilizáció vagyunk, különböző etnikumok, kultúrák, vallások egységes egésze.

A ’90-es évek végén, a 2000-sek elején úgy gondoltuk, hogy minden jó lesz – úgy, mint a Nyugaton –, de kiderült, hogy Nyugaton egyáltalán nem jó minden. Valamiféle számunkra idegen játéktéren kellett élnünk és játszanunk. Irányítani akartak bennünket, s végső soron ők voltak azok, akik kirobbantották a…(nem akarja megnevezni az Ukrajnában történteket. a ford.) az ő mesterségeskedéseinek köszönhetően keveredtünk bele a speciális hadműveletbe. Ők hoztak bennünket ebbe a helyzetbe. Tudom, hogy nem azért vagyunk itt, hogy politikai kérdéseket vitassunk meg, de tény, ha nem történt volna államcsíny 2014-ben Ukrajnában, akkor nem történt volna semmi. Egész egyszerűen semmi. Ez előtt is nagy hatással voltak Ukrajnára a nyugatiak, de az államcsíny után gyakorlatilag ellenőrzésük alá vonták az országot.

Kik ezek a mai ukrán „vezetők”? Banderisták. Neonácik. Bandera[2] Hitler csatlósa volt. Válogatás nélkül ölt oroszokat, lengyeleket, zsidókat Hitler parancsára. Ma ilyen embereket tisztelnek nemzeti hősként (Ukrajnában. a ford.). Ezekkel harcolnak ma a mi fiaink a „speciális hadművelet” keretében. Ezekkel! Akik velük szemben állnak, sokszor nem értik, miért harcolnak, hogy gyalogos figuraként használják őket idegenek játszmájában. Nekünk azonban a saját országunkért, saját érdekeinkért kell küzdenünk. […]”

Valerij Szolovej[3] kommentárja:

Én arra figyeltem fel – nézvén ezt a furcsán rendezett-eljátszott találkozót –, amit az elnök mellékesen odavetett, amit ő láthatóan már régen átgondolt, ami világlátásának része: „Meghaltak, hát meghaltak (enyhén túlzok). Jobb lett volna, ha vodkamérgezésben vagy balesetben halnak meg?”

Egy ember – legyen bár elnök –, jogot formál arra, hogy eldöntse, ki éljen és ki haljon, s ha meghal, mitől. Senkinek sincs erre joga. Senki sem küldhet halálba másokat. Tetteinket mások szenvedéseinek fényében kell értékelnünk. Ebben a mondatban benne van az orosz elnök mindenestül: az empátia teljes, tökéletes hiánya. Százezrek és milliók szenvednek. Áldozatot hoznak. Sokuk életét veszti. Családjaik bizonytalanságban élnek. Jobb, ha meghalnak.

Freud szerint az emberben két alapösztön létezik: az életösztön, erotika, az életre, alkotásra törekvés, és a halálösztön, a halál és rombolás vágya. Az orosz elnök, mint a halálösztön áldozatot bemutató papja, aki gyakorlatilag azt mondja: menjetek és haljatok meg a hazáért, ami alatt önmagát érti a francia királyhoz hasonlóan, aki azt mondotta, hogy „az állam én vagyok”. Ez Putyin világnézetének szerves része: az állam én vagyok: Putyin elnök. Értem teszitek, amikor életeteket adjátok a hazáért. Amit Putyin mondott, nálam igen erős lelki és érzelmi reakciót váltott ki. (Önökben is?) Ebben a kijelentésében megmutatkozott az orosz elnök a maga pőreségében, igazi lényegében: aki ebben a harcban részt vesz, annak fő dolga meghalni Putyinért. Életről nincs szó. Csak a halálról.

Konsztantyin Remcsukov[4] reakciója:

Ez egy teljesen szokványos piár rendezvény volt válogatott meghívottakkal, aminek felvételét később megvágták. Az üzenet a következő volt: nekünk van igazunk, az Önök fiai igaz ügyért küzdenek, jobb meghalni a harctéren, mint balesetben vagy a vodkától. E két okból évente elhalálozottak száma kb. 60 ezer fő. Jobb egy ügyért feláldozni magadat, ismervén halálod értelmét.

Eszembe jutott, nézve a videót, hogy kb. 25 évvel ezelőtt filozófiai előadást tartottam a „Szent Oroszországról”, az orosz pravoszláv ember ideáljairól. Emlékszem, hogy az akkori történelemszemléletnek megfelelően egyértelmű volt, hogy az orosz pravoszláv ember ideálja meghalni a hitért, a cárért, és a hazáért és megismételni a mi Krisztus urunk útját, 33 évesen felmenni a Golgotára. Vagyis meghalni. A tudósok által leírtak igen hihetők voltak (meghalni a hitért, a cárért és a hazáért), az, hogy a halálra való készség szent dolog. Ugyanakkor ilyen életfelfogás mellett lényegtelen az élet hétköznapi anyagi oldala: mivel van fedve a kunyhód, milyen a kerítésed. Ha 33 évesen kész vagy meghalni, akkor az életkörülmények másodlagosak. Ezzel magyarázták az orosz falvak Gogol és Puskin által leírt szörnyű elhanyagoltságát, rendetlenségét.

Ha az orosz ember számára ideális felmenni Isten nyomában a Golgotára 33 évesen, akkor Putyin üzenete ezzel egybeesik. Gyakorlatilag azt mondta az anyáknak, hogy a világi és szellemi céljukat a fiaik elérték. Fiaik halálának értelmét az anyák nem kérdőjelezték meg. Putyin igyekezett megnyugtatni őket, hogy gyermekeik teszik, amit kell. Másik fontos gondolat, ami elhangzott, hogy 2014-ben kellett volna megtenni, ami most történik, vagyis hibásak voltak a minszki megállapodások. Ezt először hallottam. Azt hittük, mondta, hogy az ukránok becsületesen teljesítik a megállapodásokban leírtakat, kiderült azonban, hogy nem így tették. Akkor (2014-ben) kellett volna lezárni a Don-medence kérdését.” […] A találkozó célja az volt, hogy bemutassák: a harcoló katonák édesanyjai támogatják a „Különleges Hadműveletet”.

Én úgy gondolom, hogy az életet az Istentől kaptuk, minden felnőtt embernek kötelessége, hogy féltve őrizze, még inkább a gyermekeiét és unokáiét, mindenkiét, aki fiatalabb nála, mert általuk folytatódik az élet. Úgy gondolom, hogy a megválást az élettől meg kell fontolni, el kell kerülni minden olyan lehetőséget, amikor egyetlen kiút marad: a halál. Ennek megfelelően a harcba-halálba indulók számára minden más lehetőség megszűnt.

A háború kilenc hónapjának kulcskérdése: mit tudott Putyin olyasmit, amit mi nem tudunk máig, azt, hogy miért volt szükség a megelőző katonai csapásra.

FORRÁS: Orosz Tükör

[1] Mint utólag kiderült, nem azokkal találkozott Putyin, akik azt kérték előzetesen tőle, a férjükért-fiukért aggódó, azokért kiállni akaró asszonyokkal, akik esetleg kellemetlen kérdéseket tehettek volna fel az elnöknek. A beszélgetés résztvevőit gondosan megválogatták, Putyin vendégeinek nagy része hatalom közeli-nő volt.
[2] Sztepan Andrijovics Bandera ukránul Степан Андрійович Бандера (1909-1959) ukrán politikus, a nyugat-ukrajnai nemzeti mozgalom vezető személyisége, az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) vezetője volt. 1936-39 között lengyel börtönben ült, később a németek és szovjetek ellen harcolt. Vezetésével kiáltották ki 1941. június 30-án Lvivben a független Ukrajnát, a német megszállás miatt azonban ez a lépés sikertelen maradt. Bandera német koncentrációs táborba került, ahonnan 1944. szeptemberében engedték ki. Banderát a szovjet KGB 1959-ben Münchenben meggyilkolta.
[3] Valerij Dmitrijevics Szolovej /Валерий Дмитриевич Соловей/ (1960-) politológus, a történelemtudományok doktora, korábban a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemének professzora, tanszékvezetője volt, 2019 tavaszán politikai állásfoglalásai miatt elbocsátották.
[4] Remcsukov Konsztantyin Vagyimovics /Ремчуков Константин Вадимович/(1954-) orosz közéleti szereplő, közgazdász, amerikanista, a „Nyezaviszimaja Gazeta” lap tulajdonos-főszerkesztője

(Nethuszár)