hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Petőfi Irodalmi Múzeum: hangoskönyvek, zenei produkciók, irodalmi művek – pályázatok művészeknek a túléléshez

Hangoskönyvekre, új zenei produkciókra és irodalmi művekre írt ki nyílt pályázatot a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.

hirdetés
hirdetés

A hangoskönyv-pályázatról Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az adásban elmondta: a kollégákkal mintegy 100 kortárs irodalmi remekművet választottak ki, amelyeknek otthoni felolvasására művészeket, elsősorban színészeket várnak. Hozzátette, hogy előnyt élveznek azok a pályázók, akik gyesen, gyeden vannak és legkevesebb 2 gyermeket nevelnek. Az utómunkák elvégzése után az intézmény a hangoskönyveket ingyenesen közzéteszi.

A zenészeket megszólító nyílt pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális államtitkárságával közösen finanszírozzák, az A38 Hajó, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) partnerségével. A játszási lehetőségek hiánya miatt a bevételtől eleső előadóművészektől otthon, vagy az A38 Hajón kialakított stúdióban felvett produkciókat várnak. Élőben születő új produkciókat várnak – fogalmazott, hozzáfűzve: az anyagokat médiatartalomként fizetik ki, így segítve a művészeket. A magyar költészet napján, április 11-én élesedik az Előretolt Helyőrség irodalmi kulturális mellékletnek a gyűjtőportálja – közölte a főigazgató, hozzátéve: jelentősebb honorárium keretet csoportosított át a Petőfi Irodalmi Ügynökségbe, hogy gyorsan kifizethessék a közléseket. A nyílt pályázaton bármennyi művel részt lehet venni, a nyertes pályamunkákat napi frissítéssel teszik közzé, minden közlésért 25 ezer forintot fizetnek.

Demeter Szilárd emlékeztetett arra is, hogy virtuális kiállításokat nyitottak, a távoktatást is segítő digitális tartalmakat tettek közzé, az olvasás népszerűsítésére a Digitális Irodalmi Akadémián (DIA) is közzétesznek olyan új irodalmi műveket, amelyek eddig online nem voltak elérhetők.

hirdetés
hirdetés

(MTI)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]