Politico: Macron korrupt jelöltjét támogatja Dacian Ciolos; Dacian: a Politico rosszul idézett engem
2019. 09. 17. 15:22:10
A korrupcióval az a legnagyobb baj, hogy én kimaradok belőle – azonban ezt nemcsak én, mi, földhözragadt szegénylegények gondoljuk így, hanem az Európa megújítását maga elé célul kitűző, Macron által alapított Renew Europe EP-frakciójának vezetője is, aki nem más, mint itthon, szűkebb hazájában, Romániában a korrupció elleni harc hős partizánjaként ismert Dacian Ciolos.
Frissítés: újabb Facebook-posztban jelentkezett Dacian Ciolos, aki szerint a Politico nem használt idézőjelet, amikor szavait idézte, és ő valójában azt nyilatkozta, hogy Goulard asszonyt ugyanolyan szempontok alapján kell mérlegelni, mint Rovana Plumbot. Ciolos szerint az EP által Goulard ellen folyatott vizsgálat tisztázódott, míg a Franciaországban folyó jogi eljárás kapcsán válaszokat várnak úgy Goulard asszonytól, mint a francia hatóságoktól. Az EP október végén szavaz az euróbiztosokról, legkésőbb akkor majd kiderül, mire jutott a volt román kormányfő.
Korábban írtuk:
Lehet, hogy nem maradt ki belőle, de mindenesetre fura módon viszonyul a korrupt politikusokhoz: egyrészt elítéli őket, főleg, ha azok nem Macron-pártiak, másrészt támogatja őket, ha azok Macron-pártiak. Más magyarázat aligha lehetséges arra nézve, hogy a Politiconak nyilatkozó egykori román miniszterelnök világossá tette: támogatja Macron jelöltjét, Sylvie Goulardot, akit a francia államfő jelölt az országát megillető euróbiztosi helyre, dacára annak, hogy korábban korrupciós, azaz fiktív alkalmazás ügyében nyomoztak ellene. Sylvie Goulard ugyan visszafizette az EP-nek azt az összeget, amivel megkárosította őket, de még messze vagyunk attól, hogy megnyugtató módon zárhatná le az történetet, lévén korábbi hadügyminisztersége idején elkövetett visszaélésekről is be kéne számolnia, ezen a poszton ugyanis még egy évig sem bírta, a közvélemény nyomására végül 2017-ben lemondott.
Dacian Ciolos a Politico magazinnak azt nyilatkozta, hogy „elbeszélgetett” Sylviával, aki elmesélte, miből áll az ellene felhozott korrupciós vád, ő pedig hitt neki, így támogatja az euróbiztosi posztra. Ugyanez a Dacian Ciolos élesen bírálta a román kormányt, amiért az Rovana Plumbot jelölte EU-biztosnak, korrupcióval és Dragnea támogatásával vádolva őt, valamint kijelentette: pártja, a Renew Europe nem támogatja, nem fogják megszavazni Rovana Plumbot, holott alig öt nappal ezelőtt a volt román miniszterelnök saját Facebook-oldalán közzétett posztjában egyértelműsítette: minden euróbiztost egyenlő mércével mérnek majd, szempontok az európai értékek, a jelölt feddhetetlensége stb. Mindez két napig tartott, amíg szóltak neki, hogy Sylviát márpedig megszavazod!
Dacian Ciolos egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus Romániában, köszönhetően egy éves miniszterelnöki mandátumának, amikor sokat ugyan nem csinált, azt viszont elég jól, és mindemellett nem is rontott el semmit, azonban élesen szembeszállt a PSD-kormány igazságügyet érintő módosításaival. Később, kisebb-nagyobb akadályok ellenére bejegyeztette pártját, a PLUS-t, azonban kiderült: az alapító tagok, illetve a bejegyzést intéző ügyvédi iroda tagjai között az egykori Szekuritáté tagjai is megtalálhatóak, ahogy Dacian Ciolosról is kiderült, hogy a Szekuritáténál töltötte kötelező sorkatonai szolgálatát, itt épp az ellenzékisége miatt házi őrizetben levő Doina Cornea asszony utcáját őrizte. Ez utóbbi amúgy elég olcsó vád ellene, lévén 1989 előtt oda vittek katonának, ahova akartak, és igen, a Szekunál is lehettél baka, ahol azt tetted, amit mondanak, és örültél, hogy van lyuk a seggeden.
Dacian Ciolosról ugyanakkor egy kolozsvári román nyelvű napilap derítette ki, hogy az 1990-es évek elején, ifjú egyetemistaként tagja volt a szélsőségesen magyarellenes PUNR-nek, jó kapcsolatokat ápolt a Vatra Romaneascaval és Gheorghe Funarral is. A minden bizonnyal Ciolos népszerűsége lefaragása által motivált leleplezések azonban sokat nem ártottak renoméjának, dacára annak, hogy az ügyben megszólaló Dacian egyáltalán nem volt őszinte. A ’90-es években azonban, fiatalon mindannyian őrültek voltunk, így ezeket a múltbeli csontvázakat lenyelte a közvélemény, azonban a jelenlegi eset, amikor Macron jelöltjének megbocsájtja azt, amit a román jelöltnek nem, nos, ez az erős nemzeti érzelmekkel operáló romániai belpolitikában kiverheti a biztosítékot.
Jaj, mi lesz itt még jövőig…
(Ghonzó, Nethuszár)