Putyin ideges: nem ezt és nem így akarta…

Sok helyen írták, hogy Putyin ideges lehet, mert nem így és nem ezt tervezte. Most beszállunk mi is a sorba, néhány közkézen fogó gondolatot megismétlünk, hogy lássátok, egyetértünk velük, néhány új szempontot pedig most hozunk be.

Mitől lehet ideges Putyin? Arra, hogy ideges egy-két jelből lehet következtetni, de leginkább abból, ami a nagyvilágban és Ukrajnában történik, és nagy valószínűséggel nincs ínyére. Íme pár szempont:

1. Fokozza a harci tevekénységet:

mindaz, aminek könnyű előremenetelnek kellett volna lennie, mindaz, ami egy villámháborút kellett volna jelentsen, mindaz, ami arra szolgált volna, hogy elkerülhetőek legyenek a civil áldozatok – mindaz, ami a Kremlé érdekeit szolgálta volna semmis. Helyette? Elhúzódó harcok, meglepően erős ukrán ellenállás, Putyin pedig ideges, türelmetlen, így fokozza a harci tevékenyéget: tiltott fegyvereket, úgy, mint kazettás bomba, illetve termobarikus rakéta vett be, ennek ellenére sem halad a katonai hadművelet, így hát már az atomreaktorok sincsenek biztonságban tőle.

1+ kiegészítés:

a nukleáris csapás lehetőségének ismételgetésé: egyszer ő maga jelenti be, aztán Macronnak telefonon szintién feszedezik ezzel, aztán Lavrov is fenyeget egy kört… A nukleáris csapás emlegetése, az azzal való zsarolás a háború utolsó eszköze. Pontosítok: az utolsó utáni. Putyinék mégis előhúzzák ezt a kártyát.

2. Orosz diktatúra erősítése:

ezrek és ezrek tüntetnek Moszkvában, Szentpéterváron, tulajdonképp egész Oroszországban, még Novoszibirszkben is. A Kreml válasza erre új törvények megalkotása, amelyek értelmében ellehetetlenül a szabad sajtó munkája, már amennyire volt még szabad, félszabad sajtó Oroszországban, illetve az egyszerű tüntetők is háromtól tizenöt évig terjedő börtönnel néznek szembe, ha nem engedelmeskednek a központi narratívának, ha továbbra is ellenzik a háborút. A félelem majdnem biztos jelének veszem, hogy az orosz szabad sajtón túl a Facebook-ot is betiltották Oroszországban, így a tüntetések szervezése, és a más vélemények, videók stb. orosz területről való elérése egyre nehezebb, ha nem épp lehetetlen.

3. Hatnak a szankciók:

Bidennek ebben nagyon igaza volt: nem azonnal fognak hatni a szankciók, de hatni fognak – valahogy így fogalmazott az amerikai elnök. A Kreml narratívája első körben az arrogancia, a lekezelés volt, Mintha ez csak szúnyogcsípésnek számítana. De a pár nap múlva, amikor már sok orosz azzal szembesült, hogy készpénz felvételére sincs lehetősége, és a rubel gyakorlatilag bezuhant, akkor előbb a gazdasági tanácsadóival, minisztereivel konzultált egy sort, majd az oligarchák küldöttségét is fogadnia kellett. És még csak ezután válik érezhetővé a SWIFT-ből való kizárás hatása, a nyugati cégek kivonulása az orosz piacról stb. A külföldiekkel szemben bevezetett gazdasági korlátozó szabályok ismét csak a kapkodásra, ijedtségre, tanácstalanságra utalnak, ráadásul ezek csak tovább mélyítik a gazdasági válságot.

4. A telefon:

végigfutott a médián a hír, hogy Macron telefonon beszélt Putyinnal. Ami felett hajlamosak vagyunk elszaladni, hogy a beszélgetés Putyin kezdeményezésére jött létre. Az az orosz elnök, aki megszokta, hozzászokott, hogy a nyugati vezetők egymásnak adják a kilincset Moszkvában, most Macronnak telefonál.

5. Tárgyalások:

az, hogy az oroszok és ukránok tárgyalnak egymással háború közepén, abban nincs semmi újdonság, háborúk alatt ez természetes. Azonban az, hogy a tárgyalások előtt, alatt, közben és mindvégig tovább folytatják az ukrán városok, köztük a főváros, Kijev bombázását, arra utal, hogy nyomást akarnak gyakorolni az ukránokra, minnél hamarabb menjenek bele valamilyen alkuba. (Ami nem mindegy, hogy milyen!) A jelenségnek önmagában én sem tulajdonítanék nagy jelentőséget, de a többi jelenséggel együtt számolva, már hozzájárulhat egy általánosabb képhez.

6. A Kreml-propaganda érezhető erősödése:

az álhírek felpörögtek, bevetették az információs csodafegyvert is, miszerint Zelenszkij elmenekült (korábban maga az ukrán vezetés figyelmeztetett arra, hogy az oroszok erre készülnek, azt fogják terjeszteni, hogy az ukrán államfő és kollégái életüket vesztették stb.). Azt, hogy az információs hadviselést komolyan veszik mi sem jelzi jobban, hogy maga az orosz parlament, a Duma elnöke jelentette be ezt az infót, amelyet szinte kötelezően tolnak tovább ukrán ellenzéki képviselők. Mindeközben? Mindeközben Zelenszkij, alig fél órával ezelőtt (ezt a cikket péntek este 22.50-kor írom) jelentette be, hogy befejezte a Világbankkal folyatott tárgyalásait, amelyek Ukrajna felszabadulása után bekövetkező újjáépítésről szóltak…

Amit Putyin nem akart, de megtörtént

Ha Putyin saját szempontjából nem is ért el eredményeket, elért olyasmiket is, amelyek szintén visszaüthetnek Oroszországra és Putyin hatalmára, de legalábbis biztos, nem szerette volna, ha pont ő teszi meg, illetve neki köszönhetőek az alábbiak:

1. Ha az ukránokban megerősödik a nemzeti érzés, és vérben, sárban összekapaszkodva érnek nemzetté. Ő azt hitte, hogy a kistesók népéről van szó, akik majd virágokkal fogadják az orosz katonákat. Cserébe, ha nem is létrehozott, de öntudatában megerősített egy nemzetet, amely a következő 100 évben ellenséges lesz mindennel szemben, ami Oroszországból jön.
2. Felfegyverezte Ukrajnát: eddig az volt az olcsó és átlátszó vád, mi több, a putyinisták propagandájában visszatérő elem, hogy a Nyugat milyen régóta csak azzal foglalkozik, hogy Ukrajnát felfegyverezze. Hát, ha ez így is lett volna, akkor azzal sincs semmi baj, Ukrajna szuverén ország, másrészt nyilvánvalóan nem volt így, ugyanis akkor nem kéne ennyi fegyvert ilyen gyorsan beküldeni az ukránoknak. Mindegy, a kognitív disszonancia nem fertőző betegség, mégis terjed. A valóságban viszont az történik, hogy Putyin tényleg nem szerette volna, ha az ukránok hadserege komolyabb fegyverzethez jut, ez viszont most megtörtént. Alig egy hét alatt a Nyugat annyi fegyvert küldött Ukrajnába, mint tíz év alatt összesen, és a folyamatnak még nincs vége!
3. Egységbe kovácsolta a Nyugatot: mára már közhely lett, de attól még igaz. A Nyugat olyan egységbe tömörült, amilyenre 1945 óta nem volt példa. Mi több, amit kevésbé vagyunk hajlamosak észrevenni: a kelet-európai országok nemcsak felértékelődtek, hanem egyenesen stratégiai jelentőségűekké váltak. Mindez azt jelenti, hogy a háború majdani befejezése után nemcsak katonai, hanem gazdasági fejlesztések is jönnek majd Nyugatról, olyanok, amikre most még nem is gondolunk, ugyanis a katonai jelenléten túl arra is szüksége van, lesz a Nyugatnak, hogy ezekben az államokban gazdasági stabilitás legyen, ne legyen helye a szélsőségeknek, a frusztrációkra alapozó politikai irányzatok megerősödésének, amit Moszkva eddig előszeretettel kihasznált. (Nem is volt olyan rég, hogy pont ilyen és ehhez hasonló megfontolásokból az amerikaiak bejelentették, hogy építenek ők egy autósztrádát Romániában, csak legyen)
4. Az uniós energiapolitikát megreformálták: alig néhány hónapja, hogy azon paráztunk a nagy zöld őrületében Brüsszel milyen energiapolitikát fog kitalálni, és az hogyan csapódik le ránk. Miközben mindenki tudta, hogy a fosszilis energiahordozók korszaka leáldozóban van, és szükség is van arra, amit az EU próbál véghez vinni, értetlenül néztük, ahogy az eddig legolcsóbb, és legzöldebb energiaforrást, az atomenergiát Merkel mama leépíti. Nos, Putyin háborújának nyomására Scholz, német kancellár két fontos dolgot jelentett be a minap: Németország (és ezzel a német ipar, a német gazdaság, a német befektetés, a német tőke!) leválik az orosz energiafüggésről, felszámolja azt. A másik fontos dolog: a németek visszatérnek az atomenergiához. Bár ezek csak politikai nyilatkozatok, de érdemes mögéjük nézni, érdemes meglátni, hogy korábbi álláspontok változnak meg radikálisan, korábbi szembenállások tűnnek el és alakulnak új politikai szövetséggé. Nyugat-Európa, és vele egész Európa, pontosabban az Unió új korszakba lépett – energiapolitikai és gazdasági téren is! Ráadásul az eddigi lényeges, de nem perdöntő töréseket, tektonikai mozgásokat maga mögött hagyta.
5. Oroszországot elzárta a civilizált világtól: ahogy azt már írtuk többször, az oroszok olyan páriákká válnak, mint a németek a második világháború után. Nos, ez hamarabb is bejött, mint gondoltuk, nem kellett megvárni vele a háború végét. A focistadionokon olyan ukránok melletti szimpátia söpör végig, hogy azt leírni nem lehet. Mi több, már mindent üldöznek, ami orosz, legyen az Csajkovszkij vagy Bulgakov, orosz macska vagy orosz karmester. A dolog természetesen elítélendő, nekünk sem tetszik, de erre már figyelmeztettünk, szóltunk, hogy ez lesz, úgyhogy valaki vigye be Putyinnak a Nethuszárt… Sajnálatos módon ezt lesz a legnehezebb helyrehozni, jelenleg ennek kijavítására, meggyógyítására egy lehetőséget látok, ha a moszkvai hősök seprik el Putyint egy forradalom során.
6. Új életet lehelt az európai és a nyugati közgondolkodásba: amire azért volt némi szükségünk. A háború után ugyanis gyorsan át kell majd gondoljunk néhány dolgot. Ilyeneket mint: a sok nácizás valóban használ? Rá lehet fogni egy-egy jogos vagy jogtalan vélemény hangoztatójára, hogy náci, amikor Putyin pont ezzel a váddal indítja meg a tankokat? (Nem mellesleg: egy zsidó származású elnök ellen!) A cancel culture valóban olyan jó dolog, főleg, ha a mostani oroszellenes érzelmekre nézünk, amelyek épp Csajkovszkijt veszik űzőbe? Nem mondom, hogy nem értem meg az indulatokat, de a cancel culture-t mégiscsak mi, nyugatiak találtuk ki, és lehet, hogy ellenünk fordul, lehet, hogy ellenünk fordítható. Át kell gondolnunk mindazt, amit a sajtó és véleményszabadságról gondoltunk eddig. Az orosz propagandát korlátlanul visszaböfögő antihumanoidok, a legyilkolt csecsemők képére vigyorgó emotikont nyomó kommentelők serege jelzi, hogy a mi társadalmunkban sincs minden rendben, de ezt már a járvány alatt megtapasztaltuk, amikor az oltásellenes idiotizmusok jöttek velünk szembe. A dolog azért nehéz, mert mind az oltásellenesek, mind a Putyin-pártiak véleménytengerében vannak olyan szempontok is, amikkel foglalkozniuk kell, akkor is, ha az orosz propaganda. Minden propaganda tartalmaz igazságmagvakat, ettől működnek egyébként. Hogy miként fogjuk az igazságmagvakat kiválogatni, és miként gyomláljuk ki a hazugságot, nos, ez lesz a következő évek egyik legnagyobb szellemi kihívása. Mindez az eddig haldokló liberalizmus elé is új kihívásokat állít, ugyanis a fenti alaphelyzet kifejezetten kedvez a diktatórikus, autoriter, lakosság megfigyelésére, kontroll alá tartására szolgaló törvények meghozatalára. Miközben egyik felünkkel tudjuk, hogy ezt meg kell lépnünk, a másik felünkkel vigyázni kell arra, hogy ne lépjünk túl nagyot.

Nagyjából itt tartunk most.

#standwithukraine

(Nethuszár)

Nethuszár