Térdelni vagy nem térdelni? Ez itt nem a kérdés

A magyar nyelvi térben, különösen a közösségi média kommentmezőiben éles harc látszik kibontakozni annak a kérdésnek a mentén, hogy helyesen tette-e a magyar válogatott, hogy nem térdelt le a meccs elején, követve ellenfele, az ír válogatott példáját, vagy nem tette helyesen, illetve önmagában a térdelés a pályára való-e vagy sem.

Nem tisztem dönteni a kérdésben, úgy vagyok vele, hogy mindenki azt csinál, amit jónak lát, a rasszizmus elleni küzdelem persze fontos, de nem a kezdőkörben térdeplő játékosokon múlik, mi több, a jelenet annyira megalázónak tűnik, főként a szélsőséges ideológiákra fogékony réteg szemében, hogy azt hiszem túlzás nélkül kijelenthető: ez kontraproduktív!

A politikai kérdés:

Ugye az UEFA mindenféle politizálást tilt a pályán, ennek jegyében, figyelembe véve az agresszor Oroszország érzékenységét, épp az ukrán mezről szedették le a „dicsőség a hősöknek” feliratot – mert az politikai üzenet, mondta az UEFA, és a pályán nem politizálunk.

Orosz panasz, UEFA-cselekvés: az ukránok új mezt kell kitaláljanak maguknak

Oké, de mi a helyzet ezzel a térdeléssel?

A szerencsétlen sorsú amerikai-fekete George Floyd halála óta jött divatba, mintegy tiltakozva a feketék elnyomása, és úgy általában a rasszizmus ellen – a kettő viszont nem mindegy. Az UEFA mindene eszközzel tiltotta eddig is a rasszizmust a pályán, komoly reklámkampányokat indított ennek érdekében stb. Magyarán, az antirasszista menüben volt már minden, mi szem szájnak ingere – ezért nem magyarázat a térdelés az antirasszista üzenetre.

A másik, hogy mégiscsak egy amerikai belpolitikai esemény adta meg a globálissá vált cselekedet kezdőrúgását, hogy ideillő képzavart használjak – tehát, ez egy politikai üzenet, vagy legalábnbis annak indult.

Amerikában TÉNYLEG elnyomják a feketéket, tényleg hátrányt szenvednek az élet több, majdnem minden területén (a marihuána legalizálása óta még a fűkeresekedelemből is kiszorította őket a hófehér középosztály – bizony), ahogy az angol válogatott tagjait is megértem, ha letérdelnek, és egy pillanatig elgondolkodnak azon, hogy mit tettek ők a gyarmatokon annó, és annak milyen következményei vannak ma, illetve miért is kell az amcsikkal közösen, a brit miniszterelnök (Tony Blair) hazugságaira alapozva tonnányi demokráciát bomba formájában ledobálni különböző közel-keleti területeken.

Hasonló gondolatokat megfogalmazhatnak magukban a francia válogatott tagjai is, bár ebben az esetben a játékosok többsége már színesbőrű, drukkolunk is most sokan Mbappénak, csak épp ne ellenünk rúgjon gólt, merszi pokú.

Az alapgondolatra visszatérve:

a globális térdelés globális felelősséget jelent, a nemzeti válogatottak térdelése pedig a nemzetek egyforma és globális felelősségét szimbolizálja, mintha bizony egyformán és ugyanúgy nyomtunk volna el feketéket Magyarországon, az államban, amelynek soha nem volt gyarmata, és az első szerecsent a huszadik század második felében láthatott a hortobágyi polgár, akkor is csak tévében, mint mondjuk az említett brit birodalom, amelyik egy időben a  fél világot tartotta igája alatt, de több vezető és a politikai korrektségbe belebolonduló államot is fel lehetne itt és most sorolni.

A szélsőséges indulatok eredője

Tudomásul kéne venni, hogy a feketék valóban létező elnyomása, korábbi kifosztása, rabszolgasorsba taszítása terén sem korábban, sem most nem egyformán jártunk el, egész pontosan vannak nemzetek, amelyeknek ezekhez köze nincs, nem is volt. A térdelés globálissá erőszakolása ezáltal kontraproduktív, mert úgy próbál egy alapvetően jó üzenetet közvetíteni, hogy a nézők, szereplők önbecsülését teszi tönkre, próbálja meg leépíteni – ennek pedig sosincs jó vége, a fű alatt felizzó, elsőre csak felháborodásnak tűnő érzelmekből így nőnek ki a szélsőséges indulatok, amelyek manapság pillanatok alatt válnak politikai erővé, ha a megfelelő táptalajt még némi képmutatással is mérgezi a politikailag korrekt intézményrendszer.

Etikai szempontokat is mérlegelve:

mindenki ott és akkor térdel le, ahogy azt jónak látja!

Az írek így gondolták helyesnek, de az is lehet, hogy nem gondoltak semmit, csak követték a korszellemet – az ő dolguk. A magyar szurkolók részéről érkező füttykoncert egyrészt a fent említett felháborodásból indulattá alakuló érzelmi világ megnyilvánulása, másrészt, egyezzünk meg, nem megsüvegelendő tett.

Ahogy mi elvárjuk, hogy békén hagyjanak a térdelős faszsággal, mert ez az, úgy mi is tartsuk tiszteletben azt, hogy másoknak meg ez épp fontos. Akár gondolhatunk ilyenkor arra is, hogy nekünk is vannak határon túli véreink, akik elszenvedtek már ezt-azt az elnyomások terén.

A térdelés pillanatában kirobbanó füttykoncert nem a tett értelmével szembeni állásfoglalás, hanem a különböző elnyomásformákkal szembeni érzéketlenség jele, ez utóbbi pedig eléggé súlyosan érint minket, magyarokat is – pillantsunk csak vissza a balkáni háborúkra egy kicsit, hogy súlyosabbat és többet ne mondjak.

Összegezve:

aki akar térdeljen, de aki nem teszi meg, azt se érje semmilyen hátrány! Egyszóval, ha a hátrányos megkülönböztetés ellen akarunk fellépni, akkor ne legyünk mi magunk azok, akik hátrányosan különböztetünk meg másokat!

Higgyétek el, kedves szurkolók, az UEFA megteszi ezt helyettetek is!

Ghonzó

(Nethuszár)

Nethuszár