Több száz fős tömeg a járvány közepén a kolozsvári reptéren
2020. 04. 09. 16:16:38
Nyugat nem tud meglenni a románok nélkül, így abban egyezett meg a román állammal, hogy charter járatokat küld az országba korábban visszatért, és a járvány miatt itt ragadt eperszedőkért, és egyéb szezonális mezőgazdasági munkásokért. A kolozsvári repülőtéren 13 és 21 óra közé programálták az indulásokat, pont azért, hogy elkerüljék a tömeg kialakulását.
Csakhogy a munkásokat szervező fejvadász cég nem volt ennyire előrelátó, hogy egyszerre leszállította a kolozsvári reptérre az embereket, ahol most nagyjából kétezren várakoznak a gépükre, a két méter távolságot nem tartva be, egy világjárvány kellős közepén.
Íme, Románia rabszolgákat és koronavírust exportál arra a Nyugatra, amely évtizedek óta képtelen bevenni minket Schengenbe, de az eperszedőink nélkül éhen halnak – így használják ki nyomorúságunkat.
Mircea Abrudean Kolozs megyei prefektus elmondta: a munkásokat egy magáncég szervezte a németországi munkára, a reptéren az épületen belül nincs torlódás, a tömeg ezen kívül verődött össze. A prefektus a rendőröket és csendőröket küldött a helyszínre, és azt ígérte, a szóban forgó magáncég komoly vizsgálatok elé nézhet a jövőben.
(Cluju.ro, Digi24 nyomán Nethuszár)