Trump, Harris és az ukrán mindegy

Közeledik az amerikai elnökválasztás, Európa pedig lélegzetvisszafojtva várja az eredményt – a mainstream média és az európai politikai elit pedig alig burkoltan drukkol a demokrata elnökjelöltnek, a republikánust pedig démonízalja, mindenféle apokaliptikus jövőképeket ígérve arra az esetre, ha a narancshajú ember győzne. Különösen igaz ez az ukrajnai háborúra, ahol Trump győzelme esetén a totális orosz győzelmet vetítik előre bizonyos megmondóemberek és celebszakértők. A valóság viszont az, hogy teljesen mindegy melyik jelölt nyer, Amerika úgy is azt fogja tenni, amit tennie kell – védi saját érdekeit, ebbe pedig a szövetségesi rendszer újradefiniálása is beletartozik.

Nem is olyan rég két írásomban is boncolgattam a Nyugat győzelmének témáját (lásd ITT és ITT), ezek alapján pedig a Trump-Harris elnökválasztás végeredményéről is csak azt tudom mondani: senki ne várjon csodát egyik jelölt győzelmétől sem. Vannak szakértők, akik attól tartanak, hogy Trump győzelme esetén megszűnnének az Ukrajnának szánt fegyvertámogatások – hajlamosak elfelejteni, hogy Ukrajna felfegyverzését, az ukrán hadsereg nyugati mintájú átszervezését Donald Trump kezdte el, és e tette miatt a demokraták még kongresszusi meghallgatásra is meginvitálták, persze ez rég volt, alig emlékszünk erre, különösen annak a fényében, hogy ugyanezen demokraták aztán nagy hévvel ugrottak be Ukrajna mögé támogatóként, amikor megindult a teljes körű orosz invázió.

És Trumpról valóban nem tudjuk, hogy mennyi fegyvert adna Ukrajnának, ha adna egyáltalán, a demokratákról viszont már most tudjuk, hogy ígérni ugyan szeretnek, de ezek a támogatások nem mindig érkeznek meg a frontra. Maga Zelenszkij elnök panaszkodott a beígért támogatások elmaradásáról, késéseiről – ezzel mondjuk kicsit a demokrata elnökjelölt esélyeibe is belepiszkált az ukrán elnök, nem először téve tanúbizonyságot arról, hogy az időzítés nem az erőssége. Úgyhogy Trump nem ígérete vagy Harris be nem teljesülő ígéretei közötti választás nem az, amelyik Ukrajna sorsát alapvetően befolyásolni fogja.

Az ugyanis már nem Washingtonban dől el, az USA „telítődött” a háborúkkal és a Fehér Ház afelé tendál, hogy a NATO európai tagállamai vegyék át az ukrajnai front kezelését, Kijev támogatását. Nem minden legitimitást nélkülöző álláspont ez, csakhogy a szövetségesi hűség amerikai szemmel nézve cselekedeteket jelent és nem hangzatos szólamokat, Európa pedig a határainál dúló háború harmadik évében sem jutott el oda, hogy védelmi iparát a szükséges szintre pörgesse fel – gyakorlatilag védtelenül állunk bármely katonai, dezinformációs, titkosszolgálati támadás előtt, a mindenkori amerikai elnök szemében pedig, a mai globális helyzetet tekintve ez nemcsak lustaság, hanem a szövetségesi hűség aláaknázása. Ezt mindkét amerikai elnökjelölt így gondolja, ugyanis ez az amerikai mentalitás alapját is jelenti egyben: put your money where your mouth is, és ezt Amerika megtette, a gazdaságilag fejlett Nyugat-Európa pedig nem. A két jelölt közötti egyetlen különbséget pedig az jelenti, hogy ennek az amerikai elégedetlenségnek milyen formában adnak hangot: Harris talán udvariasabban, mérsékletebben, Trump pedig nyersen és indulatból, de az üzenet mindkettőjüktől ugyanaz lesz: vagy odateszed a pénzed, ahol a pofád is van, vagy ne számíts többé Amerikára. Ukrajna számára ezért mindegy, hogy ki lesz Amerika következő elnöke: visszavonuló Washington, gyengülő nyugat-európai támogatás, akadozó, elégtelen fegyvertámogatások – ez van most, és ez így is marad.

Sajnos!

-örsh-

(Nethuszár)