Tűzszünet most – katasztrófa a Nyugatnak

Kedden az ENSZ Közgyűlése elsöprő többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely humanitárius tűzszünet követel Gázában – ez pedig az Izrael-Hamász háború befejezése iránti globális támogatás kifejezett demonstrációja, egyrészt. Másrészt: a Nyugat haldoklásának kézzelfogható bizonyítéka.

Alig kicsit másként fogalmazva: az ENSZ rendkívüli ülést tartott, amelyen tájékoztatta a Föld minden terrorcsoportját arról, hogy a civilek lemészárlásának, megerőszakolásának és elrablásának kevés következménye van. A 193 tagú világszervezeten belül ez a nem kötelező erejű határozat 153 igen, 10 nem és 23 tartózkodás mellet ment át.

A szavazás eredményét látva a nagykövetek, diplomaták tapsban törtek ki, ezzel is visszaigazolva bizonyítva a szeretett izraeli diplomata, Abba Evan időtálló megfigyelését: „amennyiben Algéria határozatot nyújtana be, amely szerint a Föld lapos, és azt Izrael lapította el, akkor 164 pro, 13 kontra arányban menne át – 26 tartózkodás mellett.”

Az Egyesült Államokon és Izraelen kívül a keddi határozatot ellenző országok listája úgy néz ki, mintha földrajzból készülődnénk Ph.D.-re: többek között Libéria, Mikronézia, Nauru és Pápua Új-Guinea szavazott a határozat ellen.

Ha volt valaha példa arra, hogy a Nyugat „saját érdekei ellen szavazzon”, akkor ez volt az – a nyugati országok és a nyugati értékeket valló országok, köztük Kanada, Ausztrália, Japán és Dél-Korea az állásfoglalás mellett szavaztak. Nem kevésbé azok, akik tartózkodtak, mint például az Egyesült Királyság, Németország, Olaszország és Hollandia.

Még a rendíthetetlenül progresszív Bernie Sanders amerikai szenátor, Izrael nyílt és kemény kritikusa is kijelentette vasárnap, hogy nincs lehetőség „állandó tűzszünetre a Hamásszal”.

Ezért egy mostani tűzszünet – mindenféle körítés nélkül – nem más, mint katasztrófa a Nyugat számára. A tűzszünet felbátorítaná Iránt és annak Közel-Kelet destabilizálására irányuló céljait, beleértve az Izraelben, Dubaiban és más helyeken zajló kereskedelmi tevékenységek megzavarását is, ami árthat a gázáraknak, valamint minden olyan terméknek és szolgáltatásnak, amely üzemanyagra épül.

A háborúról szóló iráni tudósítások érdekesek voltak – jegyezte meg Seth Frantzman, a The Jerusalem Post vezető közel-keleti tudósítója és elemzője. Sajtóhíreikben az irániak nem kérkednek a Hamász sikerével, ami azt jelenti, hogy Irán most már tudja: fegyverszünetet kell kötnie, és azt reméli, befolyásolhatja a világ közvéleményét Izraellel szemben.

„Mivel Irán eddig nem tudta bevonni az Egyesült Államokat vagy Izraelt egy szélesebb konfliktusba, ezért aggódik” – írta Frantzman. „Úgy tűnik, Teherán inkább a stratégiai globális napirendre összpontosít, és kevésbé a gázai Hamászra. Az ostromlott part menti enklávét és az ottani szenvedést tőkeáttételre akarja használni. Az iráni rezsim médiája azonban még a szenvedést sem emeli ki. Ez is egy új váltás.”

Ráadásul a mostani tűzszünet precedenst teremtene több terrortámadásra szerte a világon. A terroristák többször is felhasználták az Izrael elleni támadásokat más nyugati helyek elleni terveik prototípusaként: 1976-ban például eltérítettek egy Izraelbe tartó Air France járatot, ami sokak szerint inspirálta Oszama bin Ladent a szeptember 11-i támadás elkészítésében.

Az izraeli-Hamász háború dacos befejezése nélkül más terroristák a Nyugaton végrehajtandó jövőbeli támadások megtervezésére valószínűleg bevetnek néhány olyan taktikát, amelyet a palesztin terroristák október 7-én alkalmaztak Izraelben.

A mostani tűzszünet azt is bizonyítaná, hogy az Egyesült Államokra nem lehet jóhiszemű szövetségesként számítani – sem Izrael, sem Ukrajna, sem Dél-Korea, sem Tajvan. Maga az észrevétel, hogy az Egyesült Államok nemzetközi dominanciája elfáradt, csak megerősíti Irán, Oroszország és Kína hegemón ambícióit.

Ráadásul a mostani tűzszünet komolyan felkavarná a nyugati országokban élő muszlimokat és arabokat. Kritikusok szerte Angliában mondják: a zsaruk nem érvényesítik kellően a törvény erejét a palesztin-barát tüntetőkkel szemben, míg a zsaruk szerint ők is félnek attól, hogy határozottabban fellépjenek.

Ezekben a nyugati országokban a Gáza nevében demonstráló tömegeket nem a béke vagy az igazságosság motiválja: október 7-én a gyilkosságot, a nemi erőszakot, a lefejezést ünnepelték – azaz veszélyesek! A mostani tűzszünet még inkább megerősítené az úgynevezett ügyüket.

„Teljesen biztos vagyok benne, hogy valami rosszabb felé haladunk” – mondta egy magas rangú brit kormánytisztviselő. „Olyan érzés ez, mintha egy kuktában lennénk.”

A mostani tűzszünet a világ számos pontján megnehezítené a zsidók biztonságát, és sok zsidó, a diaszpórában és Izraelben egyaránt nem érezné magát biztonságban, ami visszatérés az 1948 előtti időkhöz, amikor csendben, rettegésben éltünk. Ha ezt érzékelik, az antiszemiták és társaik megdupláznák tetteiket és szavaikat, amitől még kevésbé éreznék magunkat biztonságban, és ezzel arra ösztönöznek másokat is, hogy részt vegyenek az antiszemitizmus játékában.

Ráadásul a mostani tűzszünet egyértelműen töredezettnek, gyengének és kudarcra ítéltnek festené a Nyugatot, mert már nincsenek gyermekei, nincsenek értékei, nem tesz különbséget a férfiak és a nők között, és a szívesen meghátrál a „humanizmus” nevében folyatott háborúk elől – végső bizonyíték arra, hogy a Nyugat elvesztette a önvédelmi hajlamát.

A globális kultúrháborúk „tanulásának” nyugati folyamatában sok nem nyugati politikus nemcsak büszkén határozta meg országát nyugatellenesként; pontos képük is van a szellemileg/lelkileg üres és hanyatló Nyugatról.

Végül pedig a mostani tűzszünet meggyengítené Izraelt. A gyenge Izrael pedig gyenge szabad világ.

Sok szakértő szerint az október 7-i palesztin támadások Izraelre mért csapásai vitát váltottak ki a zsidó állam és az arab államok közötti normalizálás általános megvalósíthatóságáról.

Jon Hoffman, a Cato Intézet védelmi és külpolitikai elemzője szerint a normalizálás elsődleges célja kettős: először is, az arab államok célja, hogy erősítsék kapcsolataikat azzal az állammal, amit félelmetes globális szereplőnek tartanak; másodszor pedig arra törekszenek, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatokat Washingtonnal az Izraellel való normalizáció útján.

Ez a narratíva azonban elkezdett felbomlani – legalábbis részben – azon a napon, amely „az Izraelt megdöbbentő nap” néven vált ismertté. A zsidó állam hirtelen fellépő sebezhetősége és a Nyugat nagy részéből származó körültekintő támogatás hiánya Közel-Keleten a „ gyenge Nyugat”-ra fordítódik le.

Abban az időben, amikor az olyan feltörekvő hatalmak, mint Kína és Oroszország egyre nagyobb szerepet kapnak a világban, a közel-keleti és észak-afrikai országok egyre inkább megerősíthetik kapcsolataikat Washington legnagyobb versenytársaival.

Gabriel Elefteriu, a londoni Geostratégiai Tanács helyettes igazgatója szerint kétségtelen, hogy a geostratégiai táj nagyon gyorsan rendeződik át a nyugati érdekekkel szemben, oly módon, amilyenre az 1970-es évek óta nem volt példa.

„Az sem segít, hogy az Egyesült Államoknak, a második világháború utáni globális rend fő őrzőjének olyan embereken keresztül kell megbirkóznia ezekkel a fontos eseményekkel, mint Jake Sullivan, Joe Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, aki mindössze egy héttel a Hamász barbár támadása előtt azt állította, hogy „a közel-keleti régió ma csendesebb, mint két évtizede volt”.

Izrael korábbi háborúiban a nyugati hatalmak jellemzően az üllő (Izrael támogatása) és a kalapács közé kerültek (arab fenyegetés, például olajembargó, hogy ne támogassák a zsidó államot arab ellenfelekkel szemben). Ezúttal azonban sok arab ország titokban a Hamász pusztításáért szurkol. Ez egy arab vereség.

A Hamász és más terrorcsoportok, például az iráni támogatású dél-libanoni Hezbollah Izrael általi legyőzésének egyetlen igazi akadálya azon nyugati politikusok (köztük Biden elnök) növekvő száma, akikről úgy tűnik, hogy meghátrálnak.

„Eltekintve attól a ténytől, hogy nem Izrael, hanem a Hamász okozta a gázai válságot, az a gondolat, hogy Izraelt ilyen pusztító veszteségek elszenvedése után tűzszünet betartására szólították fel, nemcsak képmutatás, hanem erkölcsi csőd is” – írta Con Coughlin, a The Telegraph védelmi és külügyi szerkesztője.

„Már csak azért is, mert úgy tűnik, ha az izraeli városokat, településeket, és nem nyugati fővárosokat támadják meg az iszlamista terroristák, akkor más szabályok érvényesek – a hangsúly az ellenségeskedés mielőbbi befejezésére kerül, nem pedig a segítségnyújtásra, hogy Izrael győzelmet arathasson keserű ellensége felett.”

Október végén Christopher Wray, az FBI igazgatója hangosan és egyértelműen kijelentette az amerikai szenátusban: a Hamász jelenti a legnagyobb terrorfenyegetést Nyugatra az ISIS közel egy évtizeddel ezelőtti megjelenése óta. Így a Hamász Gázából való kiszorítása éppolyan előnyös a Nyugatnak, mint Izraelnek.

Hacsak a Hamász nem dönt a megadás mellett, hangos vereségét csak a legdominánsabb katonai eszközökkel lehet elérni – nem a tűzszünetről szóló tudatlan, túlfújt és mesterséges agóniával.

Forrás: Joshua Hoffman: Ceasefire Now: A Disaster for the West; in Future of Jewish, Dec. 14

Fordította: Felcser V. Örs
Borítókép: MI, Nethuszár-prompt

(Nethuszár)