Újabb koronakamuról rántjuk le a leplet: az oxfordi tanulmány, avagy hogyan lett a fertőzöttből „immunis” a járványtagadóknál
2020. 09. 25. 22:07:52
Az Oxfordi Egyetem egyik tanulmánya szerint már idén januárban itt volt a vírus, és a lakosság 50%-a immunizálódott – szól a vírusateisták és járványtagadók egyik legkomolyabb érve – és itt az érvet, meg a komolyat erősen idézőjelbe kéne tegyük, de sajnos nincs akkora Bold a szerkesztőben.
Kezdjük az elején: akit érdekel, az Oxfordi egyetem vonatkozó tanulmánya megtalálható itt, megjelent március 24-én! A MedRxiv orvosi tanulmányokat publikáló oldalon ITT SZÁMOLNAK BE RÓLA – és már ekkor felhívják a figyelmet arra, hogy ez egy ún. „preprint” anyag, ami annyit tesz, hogy még nem ellenőrizték a különböző szakértők, és külön felhívják a figyelmet arra, hogy ez nem egy kórházi iránymutató füzet! („…should not be used to guide clinical pratice” – a preprint fogalom lényegi leírását ITT TALÁLOD!)
Az érdekessége az, hogy véletlenül épp egybecsengett a brit kormány azon fáradozásaival, hogy ne hozzon drasztikus korlátozó intézkedéseket, hanem hagyja szabadon garázdálkodni a vírust, így érve el a nyájimmunitást. A tanulmányról március 24-én számol be a Financial Times, nem felejtve el, hogy az epidemiológusok többsége egyszerűen kiröhögi a szóban forgó tanulmányt.
By the way, hogy stílszerűek legyünk – a szóban forgó tanulmány logikailag azt is jelenti, vagy kéne jelentse a vírustagadók értelmezésében, hogy januártól márciusig, azaz szűk két hónap, vagyis inkább másfél hónap alatt 33 millió emberen ment át a vírus, ráadásul ezek szerint ÉSZREVÉTLENÜL!
Khm, ez nem kicsit gyanús, ugye?
Még továbbá: ez azt is jelenti, hogy a lakosság másik 50 százalékán meg nem ment át, 33 millió brit polgár és királynői alattvaló még mindig kitett a fertőzés veszélyének. (Ez több mint Magyarország és Románia lakossága összesen!). A brit hatóságok az elején el is bagatellizálták a járványt, köszönhetően többek között ennek a hivatalos, húh, de okos tanulmánynak, amelyről már megjelenése után brit epidemiológusok sora mondta el, hogy hülyeség, veszélyes stb. Jó, nem ezekkel a szavakkal, hanem így fogalmaztak: „nem lehet empirikusan igazolni” – mármint az oxfordi tanulmányt.
Szóval ennek a másik 33 millió britnek az esetében valahogy nem működik az észrevétlen terjedés: jelenleg, 2020. április 13-án, 11.329 halottnál tartanak a britek, és nem úgy néz ki, hogy megállnak egyhamar – alighanem az intenzívet azóta már megjárt Boris Johnoson is másképp gondolkodik már az egész járványról, mint az elején, amikor még ezt az oxfordi tanulmányt is felhasználva próbált meg a nyájimmunitás mellett érvelni, ami sokat elmond a brit kormány emberi élet iránt tanúsított nem tiszteletéről, de ezen most ugorjunk át, vannak itt fontosabb kérdések is.
Szintén valamiféle extra infóként, amolyan „hagyjuk már, hisz mióta itt van a vírus” típusú semmit sem igazoló, de hangulatkeltésre kiváló érvként szokás elmondani, hogy „már januárban”. Ebben viszont semmi titkok nincs – igen, már januárban, pontosabban január 31-én mutatták ki Angliában a vírus jelenlétét, két nappal korábban pedig jelezték, hogy Kínán kívül immár Japánban, Vietnamban is jelen van, na meg Németországban!
A legjobbat a végére hagytam: Dr. Gödény videóin kívül, egy másik „dokinál” is felbukkan az oxfordi tanulmány és az „50%-a a lakosságnak immunizálódott” című marhaság. Ugyanakkor a legkönnyebben pont ennél a Tamási József doktornál vehető ki, hogy mekkora kamuról is beszélünk. A doki, a saját blogján ugyanis megosztja az oxfordi tanulmányhoz vezető linket – azaz nem azt, amit én fentebb, mert abban bízik, hogy a sok internetező amúgy sem klikkel rá, így egy Yahoo-cikket szúr be, amelynek a címében szerepel az, hogy a lakosság „50%-a immunizálódott” a szóban forgó oxfordi tanulmány szerint. És ez a Yahoo-s cikk pedig a maga részéről egy Financial Times cikkre hivatkozik, arra, amit fentebb már linkeltem, és amelyiknek a címe viszont egészen mást állít: „a brit lakosság 50 százaléka lehet fertőzött” (a cikk megjelenésének a pillanatában, azaz március 24-én)!
A Yahoo-cikk címe pontosan: „New Oxford study suggests millions of people may have already built up coronavirus immunity” – azaz, nem azt írja, hogy az oxfordi tanulmány állítása lenne mindez, hanem a szóban forgó tanulmány azt sugallja, hogy akár úgy is értelmezhető stb. – mindez pedig a Yahoo-s cikk szerzőjének a véleménye, és nem idézet a tanulmányból. A szerző egyébként is feltételes módban fogalmaz: „If her work is accurate, that would likely mean a large swath of the population has built up resistance to the virus.” – tehát a tanulmány egyik szerzőjére, a cikkben is idézett Sunetra Gupta járványelméleti (theoretical epidemiologist) szakemberre hivatkozva állítja, hogy HA igaza van abban, amit a tanulmányban állít, AKKOR VALÓSZÍNŰLEG (likely mean – tehát: nem egyértelműen!) szó lehet arról, hogy a lakosság jelentős része (large swath) immunitást szerzett. Azóta ez ezerszeresen is kiderült, hogy nem igaz, a tanulmány nem is tanulmány, hanem egy modellezés, ami tulajdonképp csak vázlat (draft) – és ebből lett mifelénk az, hogy a britek fele már immunizálódott!
Ikken, szóval a fertőzöttekből így lettek immunisak – egy angol kamublogger és az ő magyar követőinek köszönhetően.
Bárcsak ilyen egyszerű lenne – sóhajtok fel, de sajnos a hülyeség még nem ért véget.
(Folytatjuk)
Ghonzó