hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Ukrajna belelendült: az új humorista elnök sem a legélesebb kés a fiókban

Jót szórakozott azon Európa, hogy a végtelenül korrupt ukrán elitnek szánt üzenettel az ukránok nem is olyan rég egy menő humoristát szavaztak meg elnöknek. Vicces volt, de azt hittük, hogy ez kell a helyzet normalizálódásához. A vigyor mostanság fagy az arcunkra.

hirdetés
hirdetés

Az ukrán külügyminisztérium ugyanis eltanulta román kollégájától, a már menesztett Teodor Melescanutól a „be-be-be, belügyekbe be” című nótát, és most lelkesen dúdolja: szerinte Ukrajnának joga van megakadályozni, hogy Magyarország beavatkozzon Ukrajna belügyeibe, mindezt pedig azon nyomban el is mondta Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetnek.

Az ukránok attól paráztak be, hogy Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke (ő olyasmi a kárpátaljai magyaroknak, mint nekünk Kelemen Hunor) felutazott Budapestre, és találkozott Orbán Viktorral. Ezen felül az csípi a szemüket, hogy magyar hivatalos személyek Kárpátaljára látogatnak, miközben az ország az előrehozott július 21-i parlamenti választásokra készül, és a magyar hivatalosságok Brenzovics és más magyar jelöltek mellett kampányolnak. Mondjuk igazán érdekes lenne, ha a magyarellenes ukrán jelöltek mellett kardoskodnának, de úgy látszik Kijevben az észt nem hozta meg ebben a hónapban a postás.

A mérges ukrán külügyér szóvá tette azt is, hogy Gulyás Gergely hétfőn diplomata útlevéllel átugrott Kárpátaljára, holott előtte ajánlották neki melegen az ukrán kollégák, hogy ne tegye. Jól is tette Gulyás Gergő, hogy ezt elengedte füle mellett, azért uniós ország vagyunk, akinek nemzetrészei vannak az illető ország területén, kíváncsi lennék Merkel mamát is kitiltanák, ha a hiányzó ukrajnai németekhez ugrana át egy sörre?

Mindezek tetejébe tegnap hatályba lépett az ukrán nyelvtörvény is, ennek értelmében a jogszabály rendelkezéseinek zöme a kihirdetésétől számított 2 hónap elteltével, azaz július 16-tól lépett hatályba, de az a norma, ami nyelvvizsgához köti az ukrán állampolgárság megszerzését, csak 2 év múlva – közölte az UNIAN ukrán hírügynökség.

A nyomtatott sajtótermékeknek az idegen nyelvű mellett ukrán változatban való megjelentetésére 2,5 év, helyi, azaz nem országos terjesztésű kiadványoknál pedig 5 év türelmi idő van a törvényben. Az internetes kiadványok ukrán nyelvű változattal csak 2022. július 16-tól lesznek kötelesek megjelenni.

hirdetés
hirdetés

(Nethuszár)

 

Kapcsolódó anyagok:

A demokratikus Ukrajna bemutatja: államnyelv überalles

Amikor otthonról haza küldenek (Hangulatjelentés Kárpátaljáról)

 – Mikor Irén néni mérges lett (Levél Kárpátaljáról)

 – Levél Kárpátaljáról: bőröndömön ülök itthon

 – Jézus ukrán volt, és borscsot evett az utolsó vacsorán – beszámoló Kárpátaljáról

 – Az ukránok megőrültek: petíció a magyarok deportálásáért!

 – Kárpátalja: az ukrán titkosszolgálat kihallgatta Orosz Ildikót

 

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]