hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Varsó felszólította Putyint, hogy ne használja a jeruzsálemi Holokauszt Világfórumot politikai játszmákra

Varsó felszólította kedden Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy ne használja a jeruzsálemi Holokauszt Világfórumot politikai játszmákra, legyen tekintettel a történelmi igazságra és a második világháború áldozataira. A Jad Vasem Intézet közreműködésével az auschwitzi koncentrációs tábor 75 évvel ezelőtti felszabadítása kapcsán rendezendő csütörtöki jeruzsálemi fórumról a lengyel külügyminiszter-helyettes, Szymon Szynkowski vel Sek keddi sajtóértekezletén elmondta: Andrzej Duda lengyel elnök jogosan feltételezheti Putyinról, hogy a konferenciát eszközként használja majd Oroszország agresszív aktuálpolitikája támogatására.

hirdetés
hirdetés

Duda január elején bejelentette, hogy nem vesz részt a Holokauszt Világfórumon. A lengyel elnök azért határozott így, mert a szervezők nem tették lehetővé, hogy beszédet mondjon a rendezvényen, miközben a megszólalók között szerepel Putyin is.

Az orosz elnök nemrégiben kétségbe vonta az 1939 augusztusában kötött szovjet-német Molotov-Ribbentrop-paktum jelentőségét a második világháború kirobbantásában. A paktum titkos záradékával összhangban a Szovjetunió 1939. szeptember 17-én megtámadta Lengyelországot. Az orosz elnök továbbá antiszemitizmussal vádolta a lengyeleket, és arról is beszélt, hogy az 1938. szeptember 29-én Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Franciaország által aláírt, Csehszlovákia szudétanémetek lakta területeit a Harmadik Birodalomnak átengedő müncheni egyezmény megkötése után Lengyelország érvényesítette területi követeléseit az akkori Csehszlovákiával szemben. Szynkowski vel Sek szerint Andrzej Duda szempontjából “megengedhetetlen lett volna az olyan helyzet, melyben a lengyel állam képviselője rákényszerül hasonló gyalázat meghallgatására”, anélkül, hogy reagálhasson.

Mindez annak ellenére történne, hogy Lengyelország hárommillió zsidó állampolgára a holokauszt áldozata lett, a megszállt Lengyelország területén a németek végrehajtották az európai zsidók holokausztját, a zsidómentő lengyelek pedig a legnagyobb csoportot képezik a Jad Vashem által a Világ Igaza címmel kitüntetettek közül – hangsúlyozta Szynkowski vel Sek, közölve, hogy adott helyzetben Varsót a jeruzsálemi megemlékezésen Lengyelország izraeli nagykövete képviseli.

Putyin kijelentései kapcsán kedden a Politico hírportálon terjedelmes írást közölt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, szorgalmazva: Európának szembe kell szegülnie a 20. századi történelemhamisítással. A második világháború igaz megítélése szerves része az egyesült Európa örökségének, de Oroszország újból azzal próbálkozik, hogy felszabadítónak tüntesse fel a Szovjetuniót, amely “megkönnyítette a náci rezsim feladatát, és maga is egy sor bűntettet követett el” – írja Morawiecki. Az Európai Parlament tavaly szeptemberi nyilatkozatában egyformán a háború kirobbantójaként kezelte a náci Németországot és a Szovjetuniót.

Az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából január 27-én az auschwitzi emlékhelyen is rendeznek nemzetközi megemlékezést, amelyen Andrzej Duda mellett többek között az izraeli elnök vesz részt.

hirdetés
hirdetés

(MTI)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]