A kör bezárult – 30 év után

Mindannyian a demokraták kezében voltunk, vagyunk, leszünk – ezzel lehetne zárni az új esztendőt. Azok a politikai erők, szereplők, vállalkozók stb., akik derekasan kivették részüket a kelet-közép-európai kommunista diktatúrák alatt megszokott alacsony, de relatív biztos létbiztonság eltüntetéséből, ma virulnak, emlékműveket koszorúznak, erkölcsi magaslatokról leckéket osztanak államfőknek, miniszterelnököknek, kelet-európaiaknak és vidékieknek, akik nem úgy szavaztak, ahogy…

Kisember a hálóban – hogyan mérgez a Szeku 30 évvel a forradalom után?

A Nethuszár korábban egy két részes cikkben számolt be arról, hogy mi lett a sorsa az 1989. december 21-én este, éjjel letartóztatott marosvásárhelyi forradalmároknak, illetve az általuk a különböző rendőrök és szekusok ellen megtett feljelentéseknek. Az akkori cikkünkben szerepelt Dobrovolschi Eugen, akit szintén letartóztattak 21-én este, másnap délig tartották fogva több társával együtt, megverték, majd…

Marosvásárhelyi forradalmárok: tettesek és áldozatok

Marosvásárhelyen az 1989-es antikommunista forradalom hat áldozatot, és – hivatalosan – 21 sérültet követelt. A december 21-ről 22-re virradó éjjel elfogott és megvert forradalmárok közül többen is feljelentést tettek kínzóik ellen, sok esetben név szerint említve meg a rendőrtiszt, katonai parancsnok, szekushadnagy stb. nevét. A korábbi cikkünkben ismertetett esetek egyikében sem indult meg a nyomozás…