FELHÍVÁS! Legyetek óvatosak szombaton!

Kedves Olvasóink! Nem szeretnénk pánikot kelteni, de nem tudunk elmenni szó nélkül a jelenlegi romániai helyzet mellett sem, így aztán, ahogy azt nehéz pillanatokban szoktuk, ismét figyelmeztető, jó tanácsokkal szolgáló írással fordulunk hozzátok – ha akárcsak egy ember is el tudja kerülni a bajt ennek köszönhetően, akkor már megérte – és arra kérünk, hogy lehetőségeitek…

Miért állították elő Georgescut, és hogyan jutottak be az oroszok a romániai NATO-bázisra?

Amint arról Románia vélhetően teljes lakossága értesült, ma délbe a román rendőrség előállította és az ügyészség épületébe kísérte a tavalyi botrányos elnökválasztásokon csalással első helyet szerző Călin Georgescut. A látszólag hirtelen jött felindulás mögött azonban nagyon is komoly biztonságpolitikai lépések húzódhatnak meg, legalábbis egyes állami szereplők részéről, a dolgok egyre inkább abba az irányba mutatnak,…

Románia választások előtt: fura kampány, idegesítő nyugalom

Nem tudom, mennyire vagyok egyedül ezzel az érzéssel, de valahogy olyan fura, eddig sosem érzett hangulatom van az idei választási kampánynál kapcsolatban. Nehéz lesz írnom erről, mert még magamnak sem tudom igazából megmagyarázni, de azért teszek egy próbát. hirdetés hirdetés Valamennyire vigasztal, hogy a jelek szerint nemcsak én, hanem a román sajtóban dolgozó kollégáknak is…