Az antiszemitizmus szociológiája
2024. 09. 09. 12:56:23
1936-ban, amikor az európai zsidóság felett már tornyosultak a sötét fellegek, Libanon címen egy „zsidó tudományos és kritikai folyóirat látott napvilágot Budapesten. Szándékaik szerint évi hat megjelenéssel számoltak, a történelem viharai miatt ezt azonban nem mindig sikerült tartani, a lap végül 1943-ban megszűnt.
Tudomásom szerint ezt volt az egyetlen kifejezetten a zsidó identitással tudományosan foglakozó, a világ problémáira, az etikai-erkölcsi dilemmákra, a művészeti kritikákra kifejezetten zsidó szempontból reagáló magyar nyelvű folyóirat. Történelmi értéke ma már felbecsülhetetlen, innen tudjuk meg például, hogy a Maros-megyei az egykori náznánfalvi fazsinagóga – tudomásunk szerint az egyetlen fazsinagóga a kárpát-medencei magyar nyelvterületen – fontosabb részei mégsem pusztultak, tűntek el teljesen, hanem mennyezetének egyes részeit maga a Libanon szerkesztőjének, az erdélyi körúton járó Balázs Györgynek köszönhetően sikerült megmenteni. Ugyancsak Balázs Györgynek köszönhetjük az erdélyi szombatosokról szóló alapos és szociográfiai igényességű beszámolót, amely élesen elüt attól a képtől, amit Móricz Zsigmond festett le a Kelet Népében.
A náznánfalvi fazsinagógáról szóló cikkért KATT IDE!
Az erdélyi szombatosokról írt riportja ITT olvasható, erősen ajánljuk a Móricz Zsigmond által ugyanabban az évben (sőt, nagyjából ugyanabban a hónapban!) írt riportjával való összehasonlítást. Móricz Kelet Népében megjelent írását ITT találjátok.
Kecskeméti György neve bizonyára sok olvasónk számára cseng ismerősen – ő nem más, mint a híres nagyváradi rabbi, az új román világban is (az 1920-as elcsatolási utáni időkben) a magyarok mellett határozottan kiálló Kecskemét Lipót unokaöccse. Kecskeméti György, akárcsak családtagjai nagy része végül az 1944-es deportálások, majd az auschwitzi gazkamrák áldozatául esett. Úgy is fogalmazhatunk: az antiszemitizmus áldozata lett, azé az antiszemitizmusé, amelynek szociológiai kritikáját pont ő maga festette meg oly érzékletesen és közérthetően a Libanon hasábjain, 1936-ban. Olvassuk hát újra (és újra, és újra) Az antiszemitizmus szociológiája című írását, és gondolkozzunk el azon: vajon ment-e előrébb a világ azóta?
Az antiszemitizmus szociológiája
Miben áll az antiszemitizmus mint társadalmi jelenség? Legrövidebben úgy jellemezhetjük, mint a xenophobia, idegengyűlölet egy formáját, azt a csoport–magatartást, illetőleg olyan csoport–magatartás létrehozására irányuló propagandát, melynek lényege egy idegen kisebbség ellen folytatott harc. Az antiszemitizmus aktív csapatai megszállottjai annak a hitnek, hogy annak a közösségnek, melynek tagjai közé számítják magukat, egy közte élő kisebbség rontja le életlehetőségeit, s e kisebbség tevékenységének megszüntetése a többségi csoport lényeges bajait megszüntetné. Az antiszemitizmus esetében a többséghez az európai gazdanépek, a kisebbséghez a zsidók tartoznak. Mellékes tehát, hogy a zsidóságot hogyan definiáljuk, fajnak–e, vallásúak–e; az antiszemitizmus aktív csoportjai vallásinak érzik, ha a maguk csoportközösségét vallásinak fogják fel, fajnak, ha a maguk számára lényegesen a fajt, a vérközösséget tekintik összetartó elvnek. A vallási kritérium még objektív különbség alapján választotta szét a többséget a kisebbségtől, mert hiszen a zsidóság a keresztény többségtől csakugyan, objektíve kimutatható módon különbözik; a faji megkülönböztetés azonban nem hajtható végre világos és objektív módon, mert alaptétele, hogy a „zsidó vér” az összes európai vártípusok között egyedül alkalmatlan a többiekkel való bármilyen társulásra, önkényes előítéleten alapszik. Valósággal nem a zsidóságnak a többi európai faji típusoktól való radikális különbözősége a faji antiszemitizmus oka, hanem az antiszemitizmus az oka ily radikális és éppen csak zsidó és nemzsidó csoportok közötti áthidalhatatlan faji ellentét feltételezésének. Kezdetben van a zsidóság mint kisebbségi csoport elleni gyűlölet, s csak azután találja meg ez a gyűlölet a maga elméleti igazolását a racionálisan meg sem érthető faji megkülönböztetésben.
A kérdés, melyet tisztáznunk kell, éppen ez: mi magyarázza meg ily csoport–ellenszenv keletkezését éppen a zsidósággal szemben? Vallási motívumok a jelenkori antiszemitizmusban alig szerepelnek és egészen lényegtelenek. A mai antiszemitizmusnak két alapformája van, kétféle csoport–magatartás, mely a zsidóság mint kisebbség ellen irányul: egyik a parasztság körében olykor felbukkanó zsidóellenes mozgalom, másik a polgári antiszemitizmus. Az előbbire főleg agrárországokban, így Romániában, Lengyelországban találunk példákat, az utóbbi, a tulajdonképpeni faji antiszemitizmus, a nemzeti szcialista antiszemitizmus képében jelentkezik.
A paraszti antiszemitizmus társadalmi rugóit könnyen felfedhetjük. Itt a falu–város közti ellentét, egy sajátos formájáról van szó. A paraszt úgy érzi, hogy a városi, kabátos ember, aki nem „dolgozik” – mert a paraszt számára az egyetlen munka a földmívelés – egyszerűen eltulajdonítja az ő keserves munkájának eredményét.
Ez az antiszemitizmus tehát a város–falu ellentéten alapszik. Különösen éles formában akkor szokott jelentkezni, mikor az adósok súlyosnak érzik az adósságterheket. Ilyenkor a parasztság egy részének dühe a zsidó „uzsorás” ellen gyakran szélsőséges formában vezetődik le; az oroszországi pogromoknak – az állampolitikai rugókon kívül, melyek egymagukban nem nyújtanak teljes magyarázatot – éppen ez a könnyen felhevíthető tömegindulat volt a hordozója. Az ilyen antiszemitizmus azonban, amily szélsőséges és irracionális formában jelentkezik, annyira múló jelenség. Nagy általánosságban: a paraszt fogékony rá, mikor súlyos tehernek érzi az adósságfizetést, vagy, ami ezzel majdnem egyértelmű, mikor kevesebb ellenértéket kap terményeiért, mint amennyit múlt tapasztalatok alapján „igazságosnak” érez; de mikor a termények piaca szilárd, mikor befektetések jó üzletnek ígérkeznek, tehát a paraszt szívesen vesz fel új kölcsönt, akkor az ily antiszemitizmus elveszti talaját, akkor a földmíves szívesen tart jó barátságot a „zsidó sógorral”, s általában jobban szereti az ily barátságos állapotot, mely különben is régi tradíción alapszik, mint a harcos fellobbanásokat. A falu antiszemitizmusáról tehát elmondhatjuk, hogy irracionális, hirtelen fel-fellobbanó majd ismét lecsillapuló tömegmozgalom; megnyilvánulási formái gyakran szélsőségesek, de mulandók.
Egészen más természetű a városi polgárság antiszemitizmusa. Ennek megnyilvánulásai rendszerint kevésbbé szélsőségesek, mint a falusi antiszemitizmusé. Még legvadabb kilengései is – bizonyos kivételektől eltekintve, melyek már túl is mennek a „polgári” antiszemitizmus határain – inkább bevert fejeket és kirakatokat eredményeznek, mint komoly vérontást és gyújtogatást. Ez az antiszemitizmus azonban összehasonlíthatatlanul hatásosabb és a zsidóság fennmaradását sokkal komolyabban veszélyezteti, mint az antiszemitizmus falusi típusa. Ez a polgári antiszemitizmus racionális és állandó jellegű. A zsidóságot ellenségnek tünteti fel, melynek puszta létezése a „nép” létérdekeit veszélyezteti.
Itt a fogalmak rövid tisztázására van szükség. Mi az a „nép” vagy „faj”, melyet a polgári antiszemitizmus a zsidóság ellen meg akar védeni? Nyilvánvaló, hogy a zsidó exisztenciák tönkretétele nem alkalmas eszköz az egész nép, az összes néprétegek életnívójának emelésére. Legalábbis az eddigi nagyobb antiszemita mozgalmak tapasztalatai nem erősítették meg ezt a várakozást. Mégis, a polgári, racionalisztikus antiszemitizmus hitvallói ennek a várakozásnak bűvöletében élnek (természetesen az őszinte antiszemitákról van szó). S ezen a ponton a különben oly racionalisztikus polgári antiszemitizmus a legvadabb miszticizmusba csap át. Racionalizmusa abban áll, hogy az értelemre appellál, nem az indulatokra, de végső alapja mégis irracionális meggyőződés. Nem is csak az a hit, hogy mindenki másnak több fog jutni, ha a zsidók vagyonát elveszik, hanem az a sokkal mélyebben fekvő, utópisztikus elgondolás, hogy a „nép”, a „faj” csak akkor lehet erős és egészséges, ha belső egységét nem bontja meg az „idegen” zsidóság. Különösen fejlett ez az utópisztikus felfogás a német nemzeti szocializmusban. Ennek hite szerint egységes, megbontatlan nemzet nem lehet gyenge, szegény vagy bármiben is alárendelt. Ha bajok érnek egy nemzetet, úgy ennek oka csak az lehet, hogy belső ellenség támadt soraiban. „Die Juden sind unser Unglück” – hirdeti a német antiszemitizmus legharcosabb vezére. Ha nem volnának Németországban idegenek, zsidók, akkor a németséget semmi baj sem érhetné. Ez misztikus alapmeggyőződés, mellyel hiába szállnánk vitába. Akik ezt vallják, azok komolyan meg vannak győződve róla, hogy Németország a világháborút is a zsidók miatt vesztette el.
Hogy ez a világnézet miért éppen a zsidókra veti magát, mint ellenségre, azt talán történeti okokkal magyarázhatjuk. Mindenesetre készen kapta a zsidók kirekesztését és megvetését a közép– és újkor vallási antiszemitizmusától. Természetesen nem a vallási különbözőséget tekinti a zsidó „idegenség” alapjának, hanem a fajta különbözőségét. Ha közelebbről vizsgáljuk meg a dolgot, rájövünk, hogy zsidó vallás és zsidó faj az antiszemita magatartás szempontjából egyértékű fogalmak. A zsidók „idegenségén” van a hangsúly. Idegen vallás vagy idegen „faj”: kisebbség tagja, mely a többségtől életlehetőségeket vesz el. Láttuk, hogy az antiszemita misztika az „idegen elem” kiküszöbölésétől a többség sorsának biztosítását várja. „Idegen elem” számára éppen az, melynek jelenlétére vezetheti vissza a jelen bajait. Amilyen irracionális ez a hit, oly racionálisan hangzó érvekre hivatkozik, hogy igazolja magát.
A zsidók „aránytalanul” szerepelnek különböző, különösen szellemi pályákon. „Elözönlötték” a különböző hivatásokat. Az antiszemitizmus numerus clausus–követelése persze igazságosan mér, hisz meghagy a zsidóságnak annyit, amennyi statisztikai alapon kijár neki. Ez a fajta igazságosság anélkül, hogy kimondaná, arra a sajátságos elvre épít, hogy az egyes pályákon egyenletesen kell megoszlania a többségnek és a kisebbségnek, mert az egyenlőtlenség nem „igazságos”. Ez az elv képtelenség, – végig sem lehet gondolni, mi minden következnék belőle – de minden statisztikai érv hatásos. Ugyaníly hatásos a faji gondolat racionális megokolása, mely ugyancsak irracionális alapra épít. Ami az emberben lényeges, úgymond a fajelmélet, azt a „vér”, a leszármazás határozza meg. Ezért a zsidó nem lehet német, ha még oly jól beszél németül, vagy még oly szolgálatokat tett is Németországnak. Zsidó teljesítmények a megkülönböztethetetlenségig hasonlíthatnak kétségtelen és vitathatatlanul „árja” német teljesítményekhez, esetleg az antiszemita maga sem tudja őket megkülönböztetni egymástól. Ha sarokba szorítják, mégis azt fogja felelni: mindez nagyon szép, a zsidó elég jól eltanulta a német műveltséget, de a lelke mélyén mégis zsidó maradt. A kifürkészhetetlen mélységben, hová nem szállhat le emberi megfigyelés, zsidó és német öszeférhetetlen ellentétek. Hogy e kifürkészhetetlen régióról mégis hogyan lehet kétségbevonhatatlan bizonyosságú tényeket állítani? Ez az antiszemita számára nem kérdés; számára mindenek feletti biznyosság a „zsidó” és „árja” faj végső idegensége. A fajok keveredését károsnak, sőt végzetesnek mondja, de semmi kifogása sincs mediterrán olaszok és északi norvégok vagy balti poroszok összeházasodása ellen, csak a zsidó–árja házasságokban lát biológiai végveszedelmet.
Milyen társadalmi helyzet kedvez az ilyen antiszemitizmus kialakulásának?Kispolgári tan ez, középosztálybeli utópizmus, mely a társadalmi problémák végső megoldását keresi, de nem úgy, mint a szocializmus, a vagyonok megszüntetése és a jogvédelmek egyenletesebb elosztása révén, hanem a népi egység tökéletes helyreállításával. Nincs számára más fontos szociális probléma, mint a népi öntudat egysége. Hitvallói között vannak megszállott mániákusok, akik a zsidóságot titkos nemzetközi bűnszövetkezetnek érzik, melynek egyetlen célja a nemzsidó emberiség megrontása; vannak naiv igazságkeresők, akik népüket őszintén mentenék a zsidóság „túlkapásaitól”; de vannak hidegen számító spekulánsok is, akik arra használják fel az antiszemitizmus tanítását, hogy elkábítsák, holtvágányra vezessék a tömegek szociális igényeit.
Kecskeméti György
FORRÁS: Libanon, 1936. 1. szám
Borítókép: Az antiszemitizmus szociológiája, MI, Chagall-stílus, prompt: Nethuszár
(Nethuszár)
