Emlékek a tábortűz mellől: „Tépett zászló”

Kis hangulatjavító videó – olyan, mintha kint lennénk Ivóban, a tábortűz mellett 😊 hirdetés hirdetés A szerző, Gömör Tamás írja a dal keletkezésének körülményeiről: „2020 nyarán az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága “Köszönjük Magyarország!” programja támogatásának köszönhetően, készítettem el ezt a dalt. A pályázati támogatás fejében a támogatottnak a trianoni évfordulóra reflektáló zeneművet kellett…

Ilyen egy kemény elnök: napi kétezer halott után teszi csak fel a maszkot

Brazília alighanem az összeomlás szélén van: napi több tízezer új fertőzött mellett, most megdőlt a halálozási rekord is, bár erre biztos nem vágytak Neymar honfitársai. Ráadásul van egy szűklátókörű, igazi seggfej elnökük, akinek tevekénysége, pontosabban tétlensége nagyban hozzájárult a jelenlegi állapotok kialakulásához, és csak az kérdés marad levegőben, hogy vajon megérjük-e, amikor Bolsonarót bíróság elé…

Az igazi vakcinaháború: a gazdag országok most telibeszívatják a szegényeket, és ezzel együtt minket is

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elutasította a szegény vagy fejlődő országok azon kérelmét, hogy a koronavírus elleni oltás szabadalmi jogait függesszék fel, ezzel is megkönnyítve a szegényebb országok számára a vakcinagyártást. hirdetés hirdetés Egyedül Dél-Afrika és India mutatott hajlandóságot arra nézve, hogy a WTO szellemi tulajdonjogról (TRIPS) szóló egyezményében foglaltakról lemondjon, így lehetővé téve azt, hogy…

Itt a tavasz, nyílik a Dacia – rendelhető az elektromos Spring

A Dacia megnyitja online rendelési felületét, ahol a „Comfort Plus” verzióra lehet benyújtani az előrendelési igényeket – ez a Dacia első elektromos autója, az első rendeléseket várhatóan szeptemberre teljesítik. hirdetés hirdetés A Dacia Spring kezdőára 18.100 euró, egy 33 KW-s motorral, és egy 26,8 KWh-s akkuval érkezik, ez utóbbit akár az otthoni 220-V-s konnektorunknál is…

Félni a transzparenciától: letiltották az egészségügyi minisztert, amiért publikálta az oltással kapcsolatos adatokat

Azért van még mit dolgozni a transzparencián: a kormánytitkárság (Secretariatului General al Guvernului) letiltotta a hozzáférést a data.gov.ro felülethez az egészségügyi minisztérium előtt. Igen, jól olvastátok, egy csipetnyi Románia. S ha ez még nem is lenne elég, az indok sem kutyább: az oltáskampánnyal kapcsolatos részleges adatok publikálása, azaz nyilvánossá tétele. Így kell erősíteni az oltástagadó…

CNSU: újabb korlátozásokat terveznek Romániában – mutatjuk melyek ezek

A Sürgősségi Helyzetek Országos Tanácsa (CNSU) szerdai ülésén elfogadta a 16. számú határozatát, amelyben javasolják a készültségi állapot meghosszabbítását, és újabb korlátozó intézkedések bevezetésére tesznek javaslatot. hirdetés hirdetés Ahogy arról a Nethuszár beszámolt, majd később Iohannis államfő is megpendítette, kicsit szigorítanak a jelenlegi korlátozásokon, de épp csak annyira, hogy ne fájjon – Dantés kolléga szerint…

Koronahíradó: a helyzet fokozódik

Száz koronavírussal fertőzött személy hunyt el az elmúlt 24 órában, és 4564 új esetet regisztráltak – tette közzé a Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentésében. hirdetés hirdetés Az utóbbi 24 órában 4564 új esetet regisztráltak, és 100 személy életét vesztett a koronavírussal vívott harcban. Összesen 37.050 tesztet végeztek, ez azt jelenti, hogy a pozitív tesztek aránya…

Védettségi igazolás: zöld utat kaphat a kínai és orosz vakcina

Az utazások megkönnyítése érdekében az Európai Bizottság hamarosan egy javaslattal fog előállni, amelynek célja az lenne, hogy az alany, aki védettséget élvez a koronavírussal szemben, az mentesüljön a karanténoktól és folyamatos tesztelés alól is felmentés illesse.  hirdetés hirdetés A dokumentum-tervezet szerint háromféle módon igazolhatja az utazni kívánó személy, hogy védettnek számít: kapott valamilyen oltást átesett…

Iohannis: nincs tervben a lockdown, de hamarabb kezdődik a kijárási tilalom

Klaus Iohannis államfő mai, azaz kedden tartott sajtótájékoztatóján bejelentette azt, amiről a Nethuszár már tegnap is írt – tulajdonképp mondhatjuk, hogy Werner a blogunkhoz igazítja politikáját, kár, hogy a Szőcs és Beke szabadságát követelő cikkeinket nem olvasta el. hirdetés hirdetés Klaus Iohannis államfő mai, azaz kedden tartott sajtótájékoztatóján bejelentette azt, amiről a Nethuszár már tegnap…

A súlyosbodó járványhelyzet miatt két hétre bezárt Magyarország

A súlyosbodó járványhelyzet miatt, két hétig erős korlátozások léptek életbe Magyarországon. A szakemberek enyhülést várnak és gyors nyitást remélnek az intézkedéstől. hirdetés hirdetés Bezártak a nem létfontosságú helyiségek Magyarországon. A kormány azért döntött az eddiginél jóval szigorúbb intézkedés mellett, mert a fertőzöttségi tendencia nagyon baljós jeleket mutatott. A szakemberek szerint, korlátozások nélkül akár katasztrófaközeli állapotok…