Az idiokrácia eljövetele, avagy a f**znövelő vakcina tanulságai

Az információs szupersztráda korában élünk, nem is épp tegnap óta. Az internet megjelenésével, majd annak elterjedésével már évek óta megbarátkoztunk, mindennapi életünk része lett. Fontos, akár életeket is mentő információkat pillanatok alatt elő tudunk hozni, akár a mobilkészülékünk segítségével. A világ majd összes könyvtára elérhető, nagy részük szabadon és ingyenesen, de a fizetős verziók is…

Még várni kell a közel 140 éves építkezés végére: idén sem készül el a Sagrada Família

A Szent Család Templomának az ötlete José María y Bocabella barcelonai könyvkereskedő fejéből pattant ki. A cél az volt, hogy egy olyan templomot építsenek, ahol együtt imádkozhatnak a gazdagok és a szegények. Antoni Gaudi által tervezett remekmű már közel 140 éve folyamatosan épül, de úgy néz ki, hogy a koronavírus járvány miatt, idén sem fogják…