Ez már az új klímapolitika? Az EB beperelte Romániát

Az Európai Bizottság pénteken úgy döntött, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Romániát, amiért az ország nem tartotta be a 2018 október 18-án a bíróság által meghozott döntést, amely megállapította, hogy Románia nem tartotta be a hulladéktárolással kapcsolatos kötelezettségeit. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint különös módon járt el az EB. hirdetés hirdetés Románia kötelezettségként…

ANTIFAKE-híradó: így értették félre a The Lancet írását

A Nethuszár nem szokott más blogok, portálok ügyeibe beleavatkozni, most sem tesszük, és csak azért említjük az Erdély.ma portált, mert a cikk, amiről szó lesz, náluk jelent meg először, és véleményünk szerint abban olyan súlyos tévedések is szereplenek, amelyek a koronavírus-járványról szóló, amúgy sem túl szakmai oltott-oltatlan vitát teljesen félrevihetik. Esettanulmány következik! hirdetés hirdetés Az…

ÁFA-deficit az Unióban: Románia az aranyérmes

Románia az Unió éllovasa, ami az ÁFA-bevételek kiesését illeti: 2019-ben az ÁFA-ból származó bevételeinek 34,9 százalékát bukta el, ezzel pedig az Európai Unió aranyérmese lett ebben a nem túl dicső versenyben. hirdetés hirdetés 2019-ben Románia volt első az ÁFA-bevételektől eleső országok uniós versenyében, a maga 34,9 százalékával, második helyre érkezett be Görögország (25,8%), harmadik pedig…