Maros, Hargita, Kovászna – jönnek a magyar prefektusok?

Amint arról beszámoltunk, pár nappal ezelőtt kisebb feszkó alakult ki a kormánykoalíciót alkotó pártok körében, egyrészt a jövő évi költségvetés miatt, másrészt a prefektusok, alprefektusok és egyéb állami intézmények pozícióinak elosztásakor, másképp szólva: összevesztek akkor a csolánon, a felek pedig Iohannisnál keresztek békét és vigasztalódást. Innen jutottunk el oda, hogy a Szövetség elveszítheti Kolozs megye…

Járványmisztika, avagy a legidiótább antivaxer poszt ever

Blogunk az első perc óta komolyan veszi a járványt, az ellene való védekezést, az oltás népszerűsítését, és elsők között voltunk, akik felvették a kesztyűt az antivaxerek ellen. Ebből kifolyólag aztán láttunk már mindent, legalábbis azt hittük, hogy az antivaxerista hülyeségek már nem tudnak meglepni. Tévedtünk. Nem is kicsit…. hirdetés hirdetés Szávay István, hozzánk hasonlóan szörnyülködve…

Újramelegített kapcsolat: amcsi-német egyezség az orosz gáz ellen

Alighogy befejeztem a Putyin-Biden csetelésről szóló cikkem, amiben arról elmélkedtem, hogy az amcsik ismét maguk mellé állítják a németek az Északi Áramlat 2 elleni hadjáratukban, a Reuters arról számol be, hogy amerikai hivatalosságok megnyugtatták a Kongresszust: amennyiben Putyin megtámadja Ukrajnát, akkor Németország leállítja a gázt az Északi Áramlat2-ön. hirdetés hirdetés A Reuters szerint amerikai hivatalos…

Putyin-Biden cset: sok szájtépés, semmi konkrétum

Ismét felforrósodott a nemzetközi randivonal, Genf után újra csevegni kezdett a világ két legfontosabb embere, Vladimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök. És az erről szóló tudósítások annyira kimértek és szegényesek, hogy biztosak lehetünk benne: vagy valami fontosat beszéltek meg, vagy összevesztek, csak még nem mondják ki a válópert, de biztos, hogy több történt…

MME: az áttelelő fehér gólyák nem szorulnak emberi segítségre

A Magyarországon maradó fehér gólyák nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, befogásuk és meleg helyen történő átteleltetésük felesleges – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel. hirdetés hirdetés Mint a közleményben írják, Magyarországon 2004/2005 óta telel át rendszeresen néhány fehér gólya. Ezek a madarak a megfigyelési adatok szerint nem egészségi okból, hanem…

Több mint két és félmillió eurós fejlesztést hajtott végre a temesvári, a gyulai és a békéscsabai kórház

Több mint két és félmillió eurós fejlesztést hajtott végre a gyulai és békéscsabai tagintézményből álló Békés Megyei Központi Kórház (BMKK) és a Temesvári Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház a Románia-Magyarország határokon átnyúló együttműködés keretében – közölte a BMKK szerdán közleményben az MTI-vel. hirdetés hirdetés A program célja a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése, a kezelés hatékonyságának…

Planet 2021: a klímaválság nemcsak probléma, de üzleti lehetőség is

A klíma- és a vízválság, a biodiverzitás és a termőföld minőségének romlása nemcsak megoldásra váró probléma, hanem óriási piaci, üzleti lehetőség is a technológiafejlesztésben élen járó országoknak – mondta az államfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán. hirdetés hirdetés Áder János a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozót értékelve hangsúlyozta: előbb-utóbb…

Rekordszámú karácsonyi film készült idén

Rekordszámú, több mint 200 új karácsonyi mozifilm és televíziós produkció készült idén. hirdetés hirdetés Az imdb.com nemzetközi filmes adatbázis szerint 2016-ban csupán ennek fele, 2011-ben pedig negyede született. A BBC hírportáljának cikke szerint ez jórész annak köszönhető, hogy a tévécsatornák és steramingszolgáltatók rájöttek: a karácsonyi produkciók sok nézőt ültetnek a készülékek elé. A karácsonyi filmek…

Hivatalos: Olaf Scholz Németország új kancellárja

Megválasztotta Olaf Scholzot kancellárnak szerdán a német szövetségi parlament (Bundestag). hirdetés hirdetés A 736 fős parlamentben 707 képviselő vett részt a kancellárválasztáson, és 395-en támogatták a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusát. Ez 26-tal több a minimálisan szükséges 369-nél. Hatan tartózkodtak, hárman érvénytelenül szavaztak, 303-an nemmel szavaztak. Olaf Scholz a második világháború utáni Németország kilencedik -…

Erdogan: Törökország nem ismeri el a Kavala és Demirtas fogva tartására vonatkozó EU-s döntéseket

Recep Tayyip Erdogan török elnök leszögezte, hogy országa nem ismeri el az Európai Unió azon döntéseit, amelyeket Osman Kavala török üzletember és emberi jogi aktivista, valamint Selahattin Demirtas, a kurdbarát Népi Demokratikus Pártja (HDP) volt társelnöke évek óta húzódó törökországi fogva tartására vonatkozóan hozott – jelentette szerdán az NTV török hírtelevízió. hirdetés hirdetés A török…