Elhozhatja az Omicron a pandémia végét, ha…

Oana Geambaşu közegészségügyi szakértő és egészségügyi menedzser szerint az Omicron elhozhatja a pandémia végét a nyájimmunitás által, de a betegség nem fog teljesen eltűnni. hirdetés hirdetés Oana Geambaşut jelölte ki az Európai Bizottság, hogy koordinálja annak a tanulmánynak az elkészítését, amely a pandémia hatásit vizsgálja az európi országokban, mintegy 600.000 fő bevonásával. Az új adatok…

Adele 30 című albuma volt a legkelendőbb 2021-ben

Adele 30 című albuma volt a 2021-es év legkelendőbb lemeze az Egyesült Királyságban: az egyetlen album volt, amit több mint félmillió példányban vásároltak meg. hirdetés hirdetés A „válási albumaként” elhíresült korong megjelenése után hat héttel már több mint 600 ezer példányban kelt el, aminek 80 százaléka CD vagy vinyl volt. Adele korábbi, 25 című lemezét…

A romániai legfelsőbb bíróságon folytatódik a zilahi Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatási pere

Megfellebbezte a Zilahi Polgármesteri Hivatal a Kolozsvári Táblabíróság restitúciós határozatát, ezért ismét a legfelsőbb bíróságon folytatódik a per a zilahi Wesselényi Kollégium tulajdonjogáért – közölte kedden a Maszol.ro hírportál. hirdetés hirdetés A fellebbezés tényét Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK)  püspöke közölte az egyik közösségi portálon. Azt is hozzátette, hogy a tulajdonjogi perrel párhuzamosan folytatódik…

Procesul pentru retrocedarea Colegiului Reformat „Wesselényi” din Zalău continuă la Înalta Curte

Primăria Zalău a făcut recurs împotriva hotărârii de restituire de către Curtea de Apel din Cluj-Napoca a Colegiului Reformat „Wesselényi” din Zalău, prin urmare, procesul pentru dreptul de proprietate a Colegiului continuă la Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie, a anunţat, marţi, portalul de ştiri Maszol.ro din Cluj Napoca. hirdetés hirdetés Recursul a fost anunţat…