Ismét összeül a Kászim Szulejmáni halála nyomán összehívott iraki-iráni bizottság

A Kászim Szulejmáni tábornok halálával kapcsolatos jogi lépésekkel foglalkozó közös iráni-iraki bizottság a héten ismét egyeztet Bagdadban – jelentette be a Mehr iráni hírügynökség hétfőn, az ország emberi jogi tanácsa főtitkár-helyettesének a bejelentésére hivatkozva. hirdetés hirdetés Kazim Garibabadi újságíróknak azt mondta: a bizottság harmadik ülése kedden kezdődik az iraki fővárosban, és két napig tart majd.…

Bemutató kisfilmekkel is segíti az MME a felkészülést a tavaszi fecskevédelmi időszakra

Műfészkek kihelyezésével, fecskebarát falfelújítással vagy fecskepelenkák felszerelésével is lehet készülni a tavasszal induló fecskevédelmi időszakra, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátokat – tájékoztatta az MME az MTI-t hétfőn. hirdetés hirdetés Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, mára legalább minden második madár eltűnt…

Lengyel zsoldosok érkeztek a Donyec-medencébe

Ukrán nacionalisták és lengyel zsoldosok érkeztek a Donyec-medencébe, a magukat önhatalmúlag kikiáltott, szakadár területek határvidékére – állította hétfőn Eduard Baszurin, a donyecki szakadárok népi milíciájának szóvivője. hirdetés hirdetés Elmondása szerint: „az ukrán parancsnokság nem csupán megerősíti a Donyecki Népköztársaság melletti területen lévő csoportosulását, hanem ideológiailag motivált nacionalistákból álló támadócsoportokat alakít ki”. Baszurin hozzátette, hogy a…

Csak 15 százaléknyi tengerpart maradt érintetlenül

A világ tengerparti ökoszisztémáinak már csak 15,5 százaléka maradt érintetlen egy új kutatás szerint. hirdetés hirdetés A Queenslandi Egyetem tudósai vezette kutatás műholdas adatok alapján állapították meg, hogy az emberi tevékenység milyen mértékben károsította a világ parti régióit – számolt be róla a The Guardian. Azt találták, hogy 2013-ig (a legfrissebb adat ebből az évből…

Visszavágnak a lengyelek: korlátozzák a német kisebbségük anyanyelvi oktatását

Heti háromról egy tanórára csökkentik szeptembertől Lengyelországban a német kisebbség államilag támogatott anyanyelvi oktatását, az így megtakarított költségvetési eszközöket Varsó a németországi lengyel kisebbség nyelvoktatására szánja – közölte hétfőn a lengyel oktatásügyi tárca. hirdetés hirdetés A minisztérium közleménye szerint a múlt héten az Andrzej Duda lengyel elnök által jóváhagyott idei állami költségvetésben az eredetileg tervezett…

Campionatul Mondial de Nataţie din acest an se va desfăşura în Ungaria, în mai multe locaţii

Ungaria va putea organiza, în acest an, Campionatul Mondial de Nataţie cu reduceri financiare semnificative. hirdetés hirdetés Despre acest subiect a vorbit, printre altele, luni dimineaţă, Sándor Wladár, preşedintele Federaţiei Ungare de Nataţie, şeful comitetului de organizare, la conferinţa de presă, în urma anunţului făcut de Federaţia Internaţională de Nataţie (FINA) potrivit căreia Ungaria va…

Vizes vb-t rendez idén Magyarország

Magyarország rendezi meg az idei évre újonnan kiírt vizes világbajnokságot – jelentette be hétfőn a vizes sportok nemzetközi szövetsége (FINA). hirdetés hirdetés A FINA közleménye szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Huszain al-Muszallam FINA-elnök állapodott meg a vb-ről, melynek rendezését a szövetség vezető testülete hétfőn jóváhagyta. A világbajnokságnak június 18. és július 3. között ad…

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a Nagyvárad Táncegyüttes

Ünnepi hétvégét tart fennállásának 20. évfordulója alkalmából a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese, amely Partium egyetlen hivatásos népi és kortárstánc társulata – közölte hétfőn az erdélyi színház. Az ünnepi hétvégét február 12. és 13. között tartják, a jubileumi programok között néptáncgála, előadás, koncert és könyvbemutató is szerepel. hirdetés hirdetés Az évfordulós események nyitónapján, február 12-én a…

Putyin magához rendelte francia pincsijét, Macron elnököt

Putyin magához rendelte házipincsijét, Emmanuel Macron francia elnököt. Vagy: Macron elárulja nyugati szövetségeseit. Vagy: Macron ne menjen Moszkvába, ha elmegy, akkor ne jöjjön vissza onnan – most, hogy az Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai látogatása kapcsán felmerült ostobaságot kellőképpen ugyan nem, de valamelyest ellensúlyoztuk, lássuk, miről van itt nagyba’ szó – az MTI híre következik:…

Nyémá gyorsküldés: Western Union leállítja az oroszországi szolgáltatásait

A Western Union pénzküldési rendszer április 1-jétől leállítja tevékenységét Oroszországon belül – áll a vállalat közleményében. hirdetés hirdetés „2022. április 1-jétől a Western Union leállítja a belföldi pénzküldéseket Oroszországban. A vállalat a hagyományosan igényelt nemzetközi pénzküldési szolgáltatás fejlesztésére összpontosít, és folytatja egy többcsatornás platform fejlesztését, amely lehetővé teszi a Western Union partnerei számára, hogy gyorsan…