Eddig 2,3 millió ukrán kért védelmet az unióban

Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának február 24-i kezdete óta mintegy 2,3 millió ukrajnai állampolgár, vagyis az elmenekültek 44 százaléka kért nemzetközi védelmet az Európai Unió valamelyik tagországában – közölte az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége szerdán. hirdetés hirdetés A máltai központú EU-ügynökség jelentésében közölte, hetente átlagosan csaknem 300 ezer Ukrajnából érkező menekült kér ideiglenes védelmet az…

Macron szociálisan érzékeny kormányfőt szeretne

Emmanuel Macron francia elnök a szociális és környezetvédelmi kérdések iránt érzékeny kormányfő kinevezését ígérte Jean Castex távozó miniszterelnök helyére a három nappal ezelőtti újraválasztását követő első nyilvános megjelenésén, ahol egyesek gratuláltak neki, második pedig paradicsommal dobálták meg. Az alkotmánytanács szerda este hivatalosan is kihirdette, hogy az elnökválasztást a szavazatok 58,55 százalékával Emmanuel Macron nyerte meg.…

Németország „szó szerint szegényebb lesz” a háború miatt

Németország „szó szerint szegényebb lesz” Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt a háború előtt készített előrejelzésekhez képest, de az állam nem vállalhatja át a lakosságot és a vállalkozásokat terhelő összes költséget – jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter szerdán Berlinben a német gazdaság idei alakulásáról készített kormányzati előrejelzés bemutatóján. hirdetés hirdetés Az Európai…

Korkedvezményes nyugdíjazás a székely bányászoknak

Több székelyföldi szennyezett bányavidék is felkerült Romániában azon települések listájára, ahol a környezeti károk miatt két évvel korábban mehetnek nyugdíjba a lakosok, az erről szóló törvénymódosítást szavazattöbbséggel fogadta el szerdán a képviselőház. hirdetés hirdetés A nyugdíjtörvény módosítását két Hunyad megyei település, Alváca és Reketyefalva miatt kezdeményezték szociáldemokrata és liberális törvényhozók. A korkedvezményes nyugdíjazásra jogosító települések…

A holokauszt egyediségét hangsúlyozta Bennett az izraeli holokauszt-megemlékezésen

A holokauszt és az antiszemitizmus egyediségét hangsúlyozta szerdán Naftali Bennett miniszterelnök a Jom Hasoá, az izraeli holokauszt nap nyitómegemlékezésén a Jad Vasem Holokauszt múzeumban, Jeruzsálemben. hirdetés hirdetés Naftali Bennett kezében a Jad Vasem egyik emléklapját tartotta, melyen egy alig fél órát élt kislány emlékét örökítette meg, akit születése után Auschwitzban elvettek az édesanyjától és megöltek,…

Brit külügyminiszter: az orosz haderőnek Ukrajna egész területéről távoznia kell

A brit külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek el kell érnie, hogy az orosz haderő Ukrajna egész területéről kiszoruljon. Hír+KONTEXTUS! hirdetés hirdetés Liz Truss, aki a londoni City polgármesteri rezidenciáján – Mansion House – szerda este rendezett politikai fórumon szólalt fel, kijelentette: az ukrajnai háború „mindenki háborúja”, mivel Ukrajna győzelme mindenki számára stratégiai fontosságú. Hozzátette: fel…