Novák Előd: a Mi Hazánk Mozgalom „saját halottjának tekinti” a Jobbikot

A Mi Hazánk Mozgalom „saját halottjának tekinti” a Jobbikot – jelentette ki a párt alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. hirdetés hirdetés Novák Előd a Jobbik XI. kerületi irodája előtt tartott tájékoztatón úgy fogalmazott: a Mi Hazánk mostanra otthont teremtett a nemzeti radikális szavazóknak, ezért „hazavárják őket”. Jelezte: parlamenti pártként is folytatják az utcai politizálást, legyen szó…

Tovább egyezkedik Rijád és Teherán

Irán és Szaúd-Arábia között folytatódnak az Irak közvetítésével zajló egyeztetések – idézte az IRNA iráni állami hírügynökség Fuád Huszein iraki külügyminiszter szavait csütörtökön. hirdetés hirdetés Huszein Teheránban, iráni hivatali partnerével, Hoszein Amirabdollahiánnal tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen bejelentette, hogy az egyeztetések újabb fordulóját Bagdadban tartják. Jóllehet, időpontot nem árult el, az INA iraki hírügynökség azt közölte,…

Lúzer oroszok: még hazudni sem tudnak az elsüllyedt Moszkváról

Ahogy azt már mindenfelé megírták, találat érte az orosz haditengerészet szeme fényét, a flotta gyöngyszemét, a Moszkva cirkálót. Aztán jól el is süllyedt, de nem azelőtt, hogy halálában még nem mutatta volna meg a nagyvilágban, hogy gazdái miként tudnak, pontosabban miként nem tudnak hazudni. Tanulságos történet következik. hirdetés hirdetés Április 13-án, szerdán, orosz idő szerint…

A vég vagy a vége – mi közeleg?

Mikor lesz már végre ennek az eszement háborúnak, amit az oroszok indítottak? Mikor állunk vissza a régi kerékvágásba, mikor olcsul vissza s gáz és mikor múlik el az élelemzési válság kísértete? Kérdések, amelyekre egyértelmű válasz nincs, és nem is lehet rá egyértelmű választ adni, ugyanakkor tendenciák már látszanak, ezekből pedig lehet következtetéseket levonni, ha elég…

Mi készül Moszkvában? Nyolc kormányzati repülőgép szállt fel egyszerre

Nyolc speciális, kormányzati repülőgép hagyta el egyszerre Moszkva légterét ma délután – írja különböző távirati forrásokra hivatkozva a DonPress. hirdetés hirdetés A Flightradarnak köszönhetően bizonyítani is lehet az állítást, a gépek jelzéseiből arra is lehet következtetni, hogy ezek kormányzati, katonai és a rendkívüli helyzetek minisztériumáéhoz tartozó gépek. Hogy miért szálltak fel, hova mennek és kik…

Navalnij: a Nyugat nyisson információs frontot a Kreml ellen!

Alekszej Navalnij lágerbe zárt orosz ellenzéki politikus arra szólította fel a nyugati országokat és a nemzetközi informatikai vállalatokat, hogy nyissanak információs frontot a Kreml katonai propagandája ellen. A pokrovszkajai lágerben raboskodó ellenzéki vezér felhívását a Twitteren tették közzé. hirdetés hirdetés „Az ukránok legyilkolásához Putyinnak valóiban szüksége van az orosz társadalom támogatására. Meg kell érteni azonban,…

Kolozsváron járt Szijjártó Péter

Az áprilisi országgyűlési választás megmutatta, hogy az anyaország számíthat a határon túli magyar nemzeti közösségek tagjaira, és ez fordítva is éppen így igaz – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kolozsváron. hirdetés hirdetés A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, Kelemen Hunorral tartott közös sajtótájékoztatóján…

FUEN: „Kisebbségek Ukrajnáért!”

Az ukrajnai háború megmozgatta Európát, aki csak teheti, adományoz a menekültek megsegítéséért, Ukrajna támogatásáért. Így tesz az európai kisebbségeket tömörítő, magyar vezetésű FUEN szervezet is. hirdetés hirdetés „A FUEN az európai kisebbségek, nemzetiségek és nyelvi csoportok legnagyobb ernyőszervezete, amelynek NYOLC tagszervezete van Ukrajnában, így erős szolidaritást éreznek irántunk, és Ukrajna minden nemzetisége iránt. Felhívásuk alább…

Az energiacsapda és a csőcselék uralma

Az ukrajnai háború kezdte óta téma a nagyvilágban és mainstream sajtóban, hogy Nyugatnak, főként ez Európai Unió országainak le kéne állnia az orosz gáz és kőolaj importjával, ezzel kényszerítve térdre Putyint és az ő hadseregét. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű, ugyanis Putyin ezt jól kiszámolta… hirdetés hirdetés A felvetés nem minden alap nélküli, óvatos becslések…

Nagy István: a holokauszt nemzeti ügy

A holokauszt nemzeti ügy, hiszen a nemzet testéből szakították ki több százezer honfitársunkat – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen Budapesten. hirdetés hirdetés Nagy István a Holokauszt Dokumentációs Központban (HDK) arról beszélt, a magyar társadalom máig nem heverte ki a holokauszt emlékét, azt, hogy egy „elfajzott ideológia nevében”…