Europol: Európában továbbra is nagy a terrorveszély

A terrorizmus továbbra is az Európai Uniót fenyegető egyik fő veszélyforrás, annak ellenére, hogy csökkent a támadások száma – állapította meg az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) szerdán közzétett jelentése. A hágai székhelyű uniós testület jelentése szerint a kockázatot főként a dzsihadista beállítottságú és a jobboldali szélsőségesek jelentik. A terrorista és erőszakos szélsőséges támadásokat Európában elősorban…

Salah Abdeslamot Belgiumba szállították át

A Franciaországban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Salah Abdeslamot, a 2015. november 13-i, 132 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagját Belgiumba szállították át, ahol szintén bíróság elé kell állnia a 2016 márciusában Brüsszelben elkövetett terrortámadások miatt – jelentette szerdán The Brussels Times hírportál az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. hirdetés hirdetés…

Brit kormányfő-casting: haton maradtak versenyben, Rishi Sunak az élen

Hat jelölt jutott tovább a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengés szerdán tartott első szavazási fordulójában. A legtöbb frakciószavazatot Rishi Sunak volt pénzügyminiszter kapta. A pártvezetői posztért – amelynek betöltője az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke lesz – nyolc jelölt indult, az első fordulóban mindegyiküknek legalább harminc konzervatív frakciótag voksát kellett megszereznie a továbbjutáshoz.…

Lágyul az EU: mehet az orosz árú Kalinyingrádba

Az Európai Bizottság iránymutatást adott ki az uniós szankciók között szereplő áruk szállítására vonatkozóan, amely szerint Oroszország folytathatja a kalinyingrádi exklávéba tartó, szankcionált áruk vasúti tranzitját az Európai Unió területén keresztül mindaddig, amíg a szállított áruk nem katonai célt szolgálnak – közölte a brüsszeli testület szerdán. Az iránymutatás megerősítette, hogy a szankcionált áruk orosz közúti…

Kórházat bombáztak a ruszkik

Az orosz erők rakéta-sorozatvetőkkel lőtték a dél-ukrajnai Mikolajiv megyét, az előzetes adatok szerint öt helyi lakos vesztette életét – közölte szerdán Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A tisztségviselő szavai szerint a reggeli órákban 28 csapást mértek az orosz erők a régió több településére. A támadásokban károk keletkeztek egy…

Francia meglepetés: komcsi-nackó összeborulás a kovid-törvények ellen

Elszenvedte első vereségét a kisebbségbe szorult francia kormány a nemzetgyűlésben, miután szerdára virradóra az ellenzéki pártok közösen megakadályozták a koronavírus elleni törvénytervezet kulcsjavaslatának elfogadását. Mivel július 31-én az egészségügyi rendkívüli állapot véget ér, a kormány egy, az egészségügyi biztonságról szóló törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek annak érdekében, hogy a járvány ellenőrzésére továbbra is megmaradjanak bizonyos…

Népszámlálás: sok magyar kimaradhat!

A romániai Országos Statisztikai Intézet egy héttel meghosszabbította a népszámlálás határidejét, és július 24-ig kitolta a személyes lekérdezéses szakaszt. A Népszámlálás.ro erdélyi honlap azonban arra figyelmeztet, hogy így is akár százezer magyar maradhat ki a statisztikából. A kolozsvári Közpolitikai Elemző Központ Egyesület által indított honlap arra figyelmeztetett szerdán, hogy az elmúlt hetekben nagyon lassan haladt…

Nőtt az ipari termelés májusban az euróövezetben

Az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala szerdán azt közölte, hogy tavaly májushoz képest idén májusban a szezonálisan kiigazított adatok szerint az ipari termelés az euróövezetben 1,6 százalékkal nőtt, nagyobb mértékben a várt 0,3 százaléknál. Áprilisban az ipari termelés még 2,5 százalékkal csökkent. Havi összevetésben az ipari termelés 0,8 százalékkal nőtt, ami meghaladta a szakértői…

Lassult a német infláció júniusban

Németországban lassult az infláció júniusban éves összevetésben – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal szerdán végleges adatként. A Destatis adatai szerint idén júniusban a fogyasztói árak emelkedése 7,6 százalékra mérséklődött a májusi 7,9 százalékról. Ezzel együtt a német fogyasztói árindex 2021 júliusa óta lényegesen felülmúlja az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos inflációs célját. hirdetés…

Egymilliárd forint az immunrendszer betegségeinek kutatására

Mintegy egymilliárd forint támogatást nyert el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az immun-és endokrin-rendszer betegségeivel összefüggő kutatásainak folytatására – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény szerdán közleményben az MTI-t. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tématerületi Kiválósági Programnak köszönhetően további négy évre biztosított az az évek óta zajló projekt, amelyben biomarkerek azonosítását végzik a hormonális és az…